2014. január 12., vasárnap

Egy lány

Most egy hozzám közelálló lányról szeretnék írni. Példaértékűnek gondolom az életét és mindenképpen úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek.

A lány egy igen erős jellem. Szeretem azért, mert hóbortos, kedves, lökött, hatalmas lelki erővel bír, szerethető. Azt már az elején leszögezem, hogy egyszer megbántottam, de hála a magasságosnak helyre is állt köztünk a rend. Röstellem és nagyon szégyellem magam miatta, mert a szemét természetem miatt egy hajszál választott el, hogy soha többé ne legyünk kapcsolatban. Szóval róla csak annyit, hogy egy állami cégnél melózik. Talán semmi baj nem lehet belőle, ha elmondom, hogy az egészségügyben. Csinál ő mindent. Én már azon sem csodálkoznék, ha kiderülne róla, hogy még akasztott ember is volt. Olyan ereje van, pedig nem huszonéves már, hogy döbbenet. Van vagy 4 melóhelye és miután a magánélete nem éppen a legszuperebb, mondhatni egy nagy nulla, így Ő a munkájába temetkezik. Dolgozik éjjel-nappal, esőben-napsütésben, télen-nyáron. Nagyon becsülöm. Klassz humora van. Bármikor felhívom mindig a rendelkezésemre áll, mert most néha elkél, hogy lelkileg helyre rakjon. Teljesen más karakterek vagyunk. Én egy fogpiszkáló csaj ő egy kicsit nagyobb méret, de az évek során azt vettem észre, hogy sokkal, de sokkal jobban szeretik a férfiak az olyan típusú nőket mint Ő. Bár neki nagyon nehéz szintén ismerkedni, de vele kapcsolatban jöttem rá és persze a magam tapasztalatán, hogy nem a kilókon múlik a pasizás. Így is úgy olyan döbbenetes dolgok történnek meg a nőkkel, hogy sokan nem is hinnék. Szóval próbálom már több hónapja elérni, hogy találkozzunk, de olyan vicces a dolog. Bármilyen fórumon tudunk beszélni. Már amikor leírom, hogy szia, már akkor tudom a válaszát. Vagy ügyelet, vagy mentő, vagy az SBO,vagy tanítok. Azt, hogy alszik azt azért nem írom, mert akkor ki van kapcsolva. :) Ebbe menekül, de úgy, hogy van, hogy 1238órákat nem megy haza, mert egyik melóból megy a másikba. Sosincs megállás. Egy nagy szenvedélye van az utazás és erre gyűjt. Utazik sokat, bár a sok relatív, mert amikor megteheti. Szóval Ő értünk dolgozik, értünk, akik nyeszlett kis szarok vagyunk, mert minden áldott nap a saját ágyunkban alszunk, ha van valami bajunk, akkor meg nagy pofát nyitunk, ha az egészségügyi dolgozó elé kerülünk. Mondjuk nem magamra értem, hanem úgy az átlag emberekre, akik azt hiszik, hogy az ügyelet az azért van, hogy ne kelljen várni. na Ő meg is mondja, hogy nem azért van. becsülöm, hogy ezt évek óta csinálja és példaértékű ember. Szeretném, ha végre megtalálná a boldogságát már egy férfi mellett, mert Ő is megérdemli, hogy szeressék, tiszteljék. Milyen klassz lenne, ha az ilyen remek nőknek is megadatna egy rendes pasas. De sajnos az a baj ezzel itt is, hogy Ő mint nő túl önálló, magabiztos, tudja, hogy mit akar. Volt neki egy pasija. Mondjuk több is volt, de ez a "szerelem" valami más volt az életében. Ez a pasas pont nem is volt hozzávaló, de ezt mindig is mondtam neki. Sosem érne fel hozzá és most nem azt akarom hangsúlyozni, hogy a barátnőmnek nagyok az elvárások, hanem, hogy az a férfi nem egy kategória vele. Hogy az nem felfelé húzná a kapcsolatukat, hanem lefelé. De szerette még ennek ellenére is. Tudom, hogy nagyon szerette és bármire képes lett volna. Még az óceánt is átúszta volna érte. Olyanokat tett a pasiért, hogy én már a szemem sem mozdítottam volna meg utána. Ő szerette. és elhitte. Féltettem,de hála szerintem egészen jól jött ki belőle, mert már elrendezte magában. Ebben is olyan klassz fej, mert ő magában lerendez mindent. Én meg őrlődöm. Minden szaron. Ő meg hajt és közben agyban is ott van. remek lehet így élni. Nem mondom, hogy nincsenek rossz napjai, mert biztosan vannak, de soha nem mutatja. Annyit lehet tudni esetleg, hogy nagyon fáradt. Szóval Ő dolgozik nem is keveset és úgy ahogy de boldog. Miért nem adatik meg neki, hogy legyen tényleg egy férfi az oldalán? Miért félnek a határozott nőktől a férfiak? Sosem fogjuk megtudni...
Szóval él Miskolcon egy lány, aki igen klassz ember és igen sokat tesz a környezetéért és mindenki kívánja neki, hogy megtalálja a másik felét és akkor talán már teljesen kerek lesz az élete. <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése