Tegnap beszéltünk

Az, hogy akkor elbasztam az tök egyértelmű. Én hibáztam, beismertem, taktikáztam. Elbasztam. Csúnya szó, de ettől jobban nem tudom büntetni magamat és beismerem. Nagyon nehéz beismerni dolgokat, de akkor megtanultam, hogy csak így lehet tisztázni. AZ, hogy soha nem fogja megbocsájtani azt érzem és tudom és szeretem annyira, hogy el is fogadom. Azaz nem akarom elfogadni, mert annyira szeretem, de sajnos nem lesz más választásom. Biztosan tudja, hogy mit érzek, mert sosem titkoltam előtte. Megmondom most is ha néha-néha beszélünk, de nem traktálom vele, mert tudom, hogy nem tud mit kezdeni vele és nem is akarom az amúgy sem éppen felhőtlen viszonyomat vele összeveszésig bonyolítani. Szar érzés ez amúgy, hogy tudja az ember a nemleges választ. Azaz ebben sem vagyok biztos, hogy sosem leszünk egymáséi, de most ebben a pillanatban azt tudom mondani, hogy semmi esélyem nincs, mert egy akkora barom, állat voltam, hogy saját magam szívattam meg és pontosan ezt érdemlem Tőle. Amúgy úgy döntöttem, hogy akkor is szeretni fogom, ha akarja ha nem, de most már csendben. Úgy szeretek visszagondolni arra a pár napra, azokra a pillanatokra, azokra a nézésékre, hogy hihetetlen. Szerintem neki is eszében van. Volt egyszer, hogy iszonyat nagyon nevettünk telefonon keresztül, mert kicsit morbid volt a téma. Emlékszem az illatára. Arra nagyon. De hát mit kesergek itt, ha ennek semmi értelme, mert Ő már lezárt engem és tulajdonképpen még így is összetehetem a két kezemet, mert néha szóba áll velem. Én úgy örülök ennek és már ez is boldogsággal tölt el. Mondjuk van egy olyan 7. érzésem, hogy szeret. Lehet csak, mert ezt akarom/akarnám, de néha úgy érzem, hogy igen fontos vagyok neki. Olyan szépen beszélt velem tegnap is. Azaz írt. Milyen ember lehet az, akit becsapok, átverek, aljas módon érzelmekkel játszom még mindig tisztelettel van felém. Remek ember. Úgy szeretem. Azaz úgy tudnám szeretni. Mindennel együtt. És remélem, ha most nem adatik ez meg nekem, akkor majd a következő életben én leszek a borsó ő meg a héja és akkor eggyé fogunk válni és csak az övé és ő az enyém lesz. Hiszem...

Megalkuvók

Sosem szerettem a megalkuvást. Sosem éltem így. Semmiben nem vagyok az. Nézek körül magam körül és azt tapasztalom és hát valljuk be, hogy a világban nagyon sokan vannak, akik megalkusznak bizonyos dolgok miatt. Nem szeretek egyedül lenni, de a sors valamiért hónapokkal ezelőtt ezt mérte rám. Borzalmasan érzem néha magamat, de tudom, hogy ez azért is lehet szép, mert legalább senki nem szól bele, hogy éppen mit csinálok és magam döntöm el, hogy hogyan alakítom a napomat. Vannak ismerőseim, akik megalkuvóak, mert félnek egyedül maradni és, mert a társadalom megkívánja, hogy párkapcsolatban éljenek, férjhez menjenek. Közben meg nincs is szerelem. Vannak sokan köztünk, akik szerelem, szeretet és tisztelet nélkül mennek bele kapcsolatokba csak azért, hogy ne legyenek egyedül és nehogy azt mondják róluk, hogy na senkinek sem kellett. Engem sosem érdekelt az, hogy ki mit mond erről és kinek mi a véleménye. Én azt mondom, hogy szerelem és szenvedély nélkül nem érdemes semmilyen kapcsolatba belemenni, mert nem a másikat és nem is a világot csapod be, hanem saját magadat. Nem lesz kellemes öregen ráébredni hogy mennyi mindent szalasztottál el csak mert gyáva voltál. Senkit nem fog érdekelni, hogy te, hogy szenvedsz, mert lehet kívülről az látszódik, hogy nagyon boldog vagy, de sajnos belülről rohadsz. És ezt a rohadást sem smink, sem ruha, sem pénz és legfőképpen a gazdagság sem fogja gyógyítani, széppé tenni. Mert felőlünk rohadhatsz te a puccos, gazdag életeddel, ha nem vagy boldog. Tényleg nagyon szuper biztonságos egy olyan férfivel élni, aki tehetős . Volt részem ebben is, de ahogyan visszagondolok egy percét sem élveztem. Nem is voltam boldog. A biztonság és a szerelem nem egy és ugyanaz. Semmi közük egymáshoz. Magában a biztonság semmit nem ér, ha a férfi felé nincs is vonzalom, érzelem. Nem jobb úgy hazaérni vagy befeküdni az ágyba, hogy annak a férfinak minden egyes porcikáját szereted és kívánod, mint, hogy sok sok pénze van és ettől biztonságban vagy? Ezt a két dolgot lehet együtt is megteremteni, ha nagyon szerencsés vagy és a férfi is pont így gondolkodik. Én speciel behánynék, ha nem bírnám a pasas illatát vagy nem érintene meg a lelke vagy eszembe jutna egy percre is, hogy csak a biztonság miatt vagyok vele. Hát nem. Sosem választanám, mert ettől egy rohadék, szar embernek érezném magamat. Nagyon sok nő így él még ha nem is vallja be. Amúgy meg abban sem vagyok megalkuvó, hogy egy szerencsétlennel kössem össze az életemet csak, mert biztonság van. Nekem szerelem is legyen, mert engem az tart életben. Hogy egész nap remegő gyomrom legyen az első pár hónapban, hogy mindig várjam a találkozást, hogy örüljünk egymásnak. Nem akarok lábtörlő lenni. Nem vagyunk könnyű helyzetben mi, akik amolyan jó csajok vagyunk. Sőt. Pokoli szar, kínkeserves ez nekünk a mai világban, mert hiába mondják ránk, hogy fantasztikusak vagytok, semmit nem ér. Nem adjuk könnyen magunkat és nem alkuszunk meg. A férfi legyen férfi a nő meg nő. És itt jönnek a férfiak. Akik csak azért alkusznak meg egy egyszerűbb nő mellett, mert nincs para velük. A megalkuvó nő könnyebb préda a férfiaknak. Nincs kihívás. Az van amit a férfi akar és kész egy kapcsolat vagy a család és mindig bebizonyosodik, hogy velük tényleg könnyebb, mert semmi izgalom, élet nincs bennük. Sokszor hangoztatom a férfiaknak, hogy uraim: lehet, hogy amikor egy céltudatos, magabiztos nővel kellene együtt élni az nehezebb,de sokkal izgalmasabb, szerintem sokkal jobban megéri.Mert mint tudjuk semmi nincs ingyen a nagy dolgokért keményen meg kell dolgozni. Azt is szoktam mondani, hogy lehet a feleségek felesége, de bizton állítom, hogy ott megbújik egy harmadik is. Tuti, hogy megbújik. Ott lapul mélyen és sokan el sem hiszik, hogy létezik az a bizonyos másik nő. Nyilván egy ilyen nő mellett a férfi nyugodtan teszi le a fejét, míg egy jobb csaj agyalásra kényszeríti. És nem biztos, hogy az a szuper csak olyan gonosz és bárki ágyába befekvős, mint ahogyan az a köztudatban él!! Ilyenkor jön a kérdés, hogy nem jobb kockáztatni? Mert ugye vajon meddig "boldog" az, aki megalkuszik? Minden áldott nap ott lesz benne a kétség, hogy miért nem vágok bele másba, hogy boldog legyek.Miért nem harcolok egy kicsit és miért érem be sokkal, de sokkal kevesebbel, mint amim lehetne? Hogy miért? Mert könnyebb megalkuvónak és gyávának lenni, mint harcolni a boldogságért...
Az élet túl rövid ehhez...

A Nő dönt

Éppen este beszélgettem a drága barátnőmmel, akivel elég sajátos viszonyunk van. Úgy érzem be fog érni végleg a mi barátságunk és halálomig fog tartani, de ez bekövetkezhet elég hamar, mert azt mondja sokszor, hogy megöl. :) Na meg van a másik barátnőnk a mi így hívjuk: Golednglóbtesű avagy az aranytestű barátnőnk a nevezzük II.-nak. :)Mi így hárman nagyon szuper triót alkotunk. Az X ugyan nincs bennünk, de olyan tökéletesek vagyunk, hogy már-már elképedve vesszük tudomásul, hogy semmi hiba nincs bennünk. Se! Na szóval. beszélgetünk mindig. Itt nincs rivalizálás, mert szeretjük egymást. Goldenglóbtesűt imádjuk, mert Ő köztünk a legjobb! De hát Ő már anya, feleség és nem utolsó sorban arany testű. Mi meg az I. számúval pimaszok, de kedvesen, huncutok, és baromira genyók vagyunk. Tegnap este azon nevettünk például, hogy sokszor halljuk, hogy mindig a nő választ. A nagy büdös lasszót!!! Ha ez így lenne, akkor valószínű, hogy már réges-régen én Andy Murray párja lennék, de sajnos ez csak álom marad. A csajok nem tudom, hogy kinek lennének szívesen a csajuk, de azt gondolom, hogy Goldengóbtestűnek tök mindegy, mert szuper férje van. I. számúra meg lenne tippem, hogy kivel élne szívesen, de azt inkább nem hozom nyilvánosságra, mert szerintünk ratyika. De Ő azt mondja, hogy ne bántsuk, így tiszteletben tartjuk, hogy az is férfi.
Szóval nagyon szuper mondat ez, hogy a nő választ, de valljuk be, hogy ez nem így van. ha így lenne már egy boldogtalan ember sem élne a földön. Milyen hülyeség már ez? Ezt megbeszéltük, hogy tuti egy nő találhatta ki, mert nekünk nincs általában eszünk. Ilyet egy férfi nem talál ki, mert egy ilyen bugyuta mondathoz túl okosak. Nem választ itt senki senkit sem. Nehogy már ez egyoldalú legyen. Én hiába veszek megy egy pasasért, ha nem kellek neki, akkor szarba sem fog nézni. Akkor, hogy lehet ilyet mondani? Akkor, hogy lehet ezt a mondatot igaznak venni? Sehogy. Szerintem a nő csak azt teszi, hogy vagy odaadja magát a pasasnak és lesz ami lesz vagy esélyt ad neki. De sosem választ. Mindig a férfi dönti el, hogy mi a bánatos lóf@szt akar. Furcsák ők ebben is, de nem is csodálom, mert egy nőnek megfelelni nagyon nehéz feladat lehet. Nagyon szeretjük ezt a mondatot a lányokkal. Azaz már csak I. és Én, mert ugye az aranytestűt nem érinti ez a dolog. Jókat nevetünk ezeken. És ehhez még az társul, hogy előveszünk csajokat, akik választhattak és választottak is. Kifigurázzuk őket, mert mi úgy vagyunk velük, hogy inkább egyedül éljük le az életünket, de olyat amilyet némely csajok választanak, azokat inkább mi nem választanánk. Így kedves férfiak. marad az, hogy minket és az ilyen Nőket, mint mi, Nektek kell választani. Ha elég bátrak vagytok hozzá. :)

Sosem leszek átlagos, soha...

Nagyon makacs ember vagyok bizonyos dolgokban. Mindig agyalok azon, hogy ezt le kell küzdeni, így nem lehet élni, de sosem voltam még képes arra, hogy megtegyem. Most nem jövök azzal, hogy valakiért, mert én senkiért nem akarok megváltozni, ha teszem csak magamért fogom megtenni. Nem szeretem a nagy érzelmeket, mert mindig azt mondja a bölcs "orvos" barátnőm, hogy csak annyit várjak el... És mindig mondom neki, hogy tudom, tudom. Én az a baj, hogy sok mindent elvárok sok mindenkitől. Ez a legnagyobb bajom. De úgy vagyok vele, ha én beleteszem magamat bizonyos dolgokba, akkor más is ezt tegye. Más is "haljon" meg értem. Már egy jó ideje megtanultam nemet mondani. Persze vannak kivételek és lesznek is, akiknek annak ellenére nem tudok, hogy már egy párszor megbántottak. De tényleg jó érzés adni. Tényleg olyan jó, ha látod a másik szemében, hogy örül. Én meg semmi mást nem kérek és nem várok el csak kaphassak már egy kibaszott nagy ölelést valakitől. De nem olyat ami érdekből van. Tudjátok olyat amilyenek a filmekben vannak. Nincsenek taktikák. Csak úgy egy ölelés úgy mélyről. Ez szerintem olyan semmiség. Mindig kérdezi a testvérem, hogy mit szeretnék. Igazából semmit már csak boldog lehessek. Az a 2 év ami a hátam mögött van nem éppen rózsás, de hála volt vagy fél év amikor azt hittem ez az!!! Itt a pokol vége, majd azonnal napokon belül megint a pokol legsötétebb bugyrában fulladtam meg. Mindig ez van, de tudom, hogy csak azért történnek rossz dolgok velem, mert Én legalább feldolgozom valahogyan és megoldom. Az, hogy sok mindent elviszek a hátamon, mert egy gyarló, hazug világban élünk már nem is tűnik fel. De hol van emberek az ölelés, hol van az a szeretet amire vágyunk? Olyan nem létezik? Már csak úgy van szeretet, hogy valamit adni kell érte? Egyébként itt nagy titokban beleszerettem valakibe. Nem tudom, hogy hogyan és azt sem tudom, hogy ez a beleszeretés milyen. Most nem kell szó szerint érteni. Nem is tudom, hogy ki Ő. És ettől jó. Próbálom nem megélni, mert már agyhalott lennék, ha ezt értenem kellene. Ez lesz életemben vagy a nagy dolog vagy az akkora nagy pofon és akkora nagy ütés, hogy ha most nem ébredek fel, akkor talán örökre Csipkerózsika álmát fogom aludni. Ez utóbbira nem gondolok. Olyan zavarban vagyok Tőle. Az a nagy pofám sehol nincsen. Néha előkeresem és odaszólok, aztán meg csak pislákolok. Olyan mintha egy tükörben látnám magamat. Odamondja nekem a magáét és amikor már elérhető lenne az az igen jóóóóóóóó, addigra már el is tűnik. Ilyenek vagyunk mi emberek. csepegtetünk. Olyan élvezettel csinálom ezt, hogy hihetetlen. Néha úgy fáj, hogy azt hiszem abba kellene hagynom ezt az egészet, mert ez felemészt, de imádom a veszélyeket és mindig is a széllel szemben pisiltem. Mindig. És hála a magasságosnak mindig hugyos voltam. :) Valószínű miután makacs vagyok, ezért nem adom fel. Olyan érzésem van néha, hogy egy harcos vagyok és egész életemben harcolok. Lehet elfáradtam, de ugye sosem adom fel. 11 évvel ezelőtt sem adtam fel a halálos ágyamon. Mondjuk ott ha tudom, hogy ezek várnak rám, akkor inkább a halált választom. Egyedül attól nem félek. Egészen 11 évvel ezelőttig nagyon féltem, de azóta minden más lett. Azóta nem félek. Bármikor jöhet, mert bármikor szembe tudok vele nézni, mint amikor ott néztem fele szemben. Sokan félnek tőle, de semmi. Elvisz. Ennyi. Nincs ott már szerintem semmi. de ha megtudom egyszer és sokkal királyabb, mint ez a földi lét, akkor valahogyan majd szólok nektek, hogy tömegesen öljétek meg egymást, mert a legjobb dolog a túlvilág. Szóval imádom a lényét ennek a valakinek. Pedig pont olyan nyers és kendőzetlen mint én, de  olyan jó ezt tapasztalni. Olyan szuper érzés, hogy a lelkem szétrugdossa. Olyan jó érzés, mert érzések ezek is csak nem átlagosak- de, hogy lennének átlagosak, ha én magam sem vagyok az. Sosem leszek. Sosem leszek az.

Nájdzsella Láuszon :)

Nem tudok főzni. Vállalom. Sosem volt ez téma nálam. Mindenki tudja szerintem, hogy nem állok a lépcső felső fokán ebben a műfajban.  Sosem érdekelt. Nem álltam anyám mellett a konyhában és drága nagymamám mellett sem. Csak belibbentem és követeltem, mert mindig kurvára éhes vagyok. Az köztudott, hogy nagyon keveset eszem egyszerre,de vagy nyolcszor csinálom ezt egy nap. idegesítő mindenkinek, mert egyszerre nem tudom le. Ez van. Nem foglalkozom vele. Sokan bántanak miatta. sokszor megkapom, hogy egy szarevő vagyok. Sajnálatos módon volt egy nagyon súlyos májbetegségem és egyszerűen egy diétán vagyok. Aztán kiderült, hogy nagyon kemény laktóz intoleranciám van. Nagyon nehéz így enni. Nagyon rettegek, hogy miben mi van, mert csak egy csepp tejes dolog és végzetes órák következnek be. Sosem akartam megtanulni főzni. Valahogyan tényleg nem vonz és nem is érdekelt sosem. Nem is szeretek nagyon enni. Én nem falom halálra magamat. Édességet sosem eszem. Egyszerűen 11 éve amikor beteg lettem a csokoládét az édeset úgy megutáltam vagy megundorodtam tőle, hogy ha egy falatnak is le kellene menni a torkomon meghalnék. Na jó csak okádnék egyet. :) Szerencsés  vagyok, mert ezáltal nincs nagy seggem. Mondhatni csíííínoska fajta vagyok, de nem attól, hogy nem eszem. Imádom a főzelékeket és a kenyeret is. Imádom a friss, fehér kenyeret és ha éppen ahhoz van kedvem, megeszem. Egy-két dolgot azért tudok. Mondjuk artériát vágni magamon vagy máson a konyhában. :) Kisebb reggeliket azért talán. Ha akarnám. Sosem voltam rászorulva. Nagy bajom az is, hogy amikor a főzés közelében vagyok állandóan büdös a ruhám. Büdös a hajam. Olyan igazi kaja szagú. Nem szeretem, mert egy kicsit illatmániás vagyok. Mindig friss legyek és üde. Ezt a konyhában lehetetlenség betartani. Hálás vagyok, hogy főznek rám, hogy nem szorulok a konyhába, hogy nem kell még főznöm. Ez nem azt jelenti, hogy sosem fogok. Remélem egyszer talán. Nincs is kinek. Még sosem kérték Tőlem, hogy főzzek. Nem várta el egy férfi sem mellettem. Tudták, hogy nem az erősségem. De úgy vagyok vele, ha valakit egyszer úgy igazán szeretnék vagy Ő engem, akkor ha kell még égtájak szerint is megtanulom. Na jó ez nagyon erős volt, de akkor ígérem mindenkinek, hogy beszámolok majd róla. A bántóknak meg csak annyit üzenek, mert sokszor megkaptam, hogy nekem semmi nem jó. Szeretnék kövér és egészséges lenni. Nagyon szeretnék. Sajnos nekem nem adott meg ez, mert az elején leírt két dolog miatt nagyon nehéz így az életem, de büszke vagyok rá, hogy betartom és tényleg odafigyelek. Vagy valaki elfogad majd és imádni fogja, hogy nem tudok főzni, vagy majd ösztönöz és becsülni fog, ha egyszer megtanulok miatta. De addig is jól lakom a közösségi oldalon kitett étkekkel és ez teljesen kielégíti a kajálás utáni vágyaimat.
Üdv: Nájdzsella :)

Foglalkozások

Hihetetlen világot élünk. Bizonyára mindenki ismer egy fotóst, egy Dj-t, egy Dubai szuper csajt, egy énekest, egy celebet, egy szépségkirálynőt, egy szuper szakácsot... stb. Úgy érzem, hogy a mai világban mindenféle tudás és képzés nélkül lehetnek ilyen foglalkozások. A földből nőnek ki ezek az emberek. Olyan ez, mint amikor a búzakalász magjait szétszórja a szél és bárhol képes gyökeret ereszteni és kinőni.  Bárkiből lehet énekes, már nem kell éveket gürcölni érte, mert elég, ha jól nézel ki és egyszer szerepeltél már egy szépségversenyen. Pont így van ez a Dj szakmával is. Már bárki, aki vesz hozzá megfelelő nem is tudom mit, már azzá válik. Ha veszel egy fényképezőt azonnal fotós vagy. Akkor meg igazán nagy szerencséd van, ha celeb vagy vagy netán celeb ribanc. Kinyílik a világ bármit megtehetsz. Semmi dolgod az életben tovább. Vannak persze az igazi énekesek, zenészek, Dj-k, modellek, fotósok, szakácsok, akik éveket jártak a konziba, az énektanárhoz, a fényképészet minden titkát tanulták évekig, kiváló szakács iskolákban izzadtak éveket.  Ők jók. Ők tettek azért, hogy kiválóak legyenek. Néha látok olyan silány képeket, ételeket, zenéket, hangokat, hogy számomra hihetetlen, hogy ezek még elhiszik, hogy ők valakik. Mikor lesznek  igazán értékek a világban? Mikor fog a tehetség tényleg számítani és nem az, hogy ki milyen jól tud nyomulni, ki-kivel tud lefeküdni egy-egy pozícióért? Mikor érjük el, hogy tényleg a tehetséges emberek legyenek a példaképek? Úgy érzem ebben az életben már soha. A következőben remélem, talán.

Fészbukk betegség

Nap mint nap látom és nagyon jókat derülök, már-már felordítok, hogy bizonyos emberek kiteszik, hogy éppen milyen családi állapotban vannak, élnek. Azért vicces és nevetséges ez a dolog, mert hiába írod ki, hogy kapcsolatban, eljegyezve, házas… stb, az a magánéleted és senkire nem tartozik csak Rátok! Senkit nem érdekel hidd el, hogy éppen kitetted. A másik dolog meg az, hogy olyan jó azon is nevetni, hogy fogadod a nagy őszinte jókívánságokat, bókokat, elismerő szavakat. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy vajon hányak örülnek Neked szívből. Vajon hány embernek tölti örömmel a szívét, hogy Te kedves fészbukkos most éppen boldog vagy. Szerintem senkit nem érdekel. Azon meg végképp nagyon nevetek, kacagok amikor ezt 3-4 havonta teszik meg a nők. Kiteszi, leveszi majd kiteszi megint leveszi.  Olyan csodás ez. Főleg mert kiteszed és kb. 3 hónapig sem tart a kapcsolatod. Tudjátok nekem az a véleményem, hogy egy kapcsolat nem ezen fog múlni. Sőt. Ha nem teszed kis és nem tudják az emberek, akkor hitelesebb leszel. Senkit nem érdekel az, hogy  kapcsolatban vagy az meg pláne, hogy kivel. Ma megint láttam egy lányt aki kitette. Kitette azt hiszem ősszel is. Kapott vagy kétszáz valahány like-ot. Úgy örültek a boldogságának. Majd eltűnt a nagy szerelem. Elmaradtak a reggeli ébredős képek, a fogjuk a kezünket a kocsiban és „húdegecrieboldogokvagyunk” posztok. Erre ma megint kiteszi, hogy kapcsolatban. És ez a sok marha akik anno is de örültek a boldogságának megint nyomnak rá egy like-ot, hogy na most majd „dekurvajóleszneked”! Tényleg mostanában szeretem használni azt a mondatot, hogy a világ megérett a pusztulásra. Egyszerűen úgy gondolom és lehet ezért is kövezni, de a magánéleted és az, hogy szeretsz valakit az csak rád tartozik és arra akit szeretsz. Nekünk nem lesz jobb az életünk és minket tulajdonképpen nem is érdekel. Szeressed csendben, halkan. És akkor boldog leszel, de amíg ezt Nekünk teszed ki a kirakatba, addig csak azt éred el, hogy sokan nevetnek rajtad. Én mindenképpen

Szépek vagyunk

Minden Nő szép. Nincs mese ezt el kell fogadnunk. Nincs olyan, hogy egy Nő nem kívánatos. Mindenkit szépnek lát valaki. Szerintem szuper jó csajok vagyunk, még ha sokszor nem is ezt érezzük. Én néha olyan csúnyának, szarnak látom magamat, hogy hihetetlen. Pedig tudok én nagyon jó formában lenni. Tudunk ragyogni ha éppen azt az időszakot éljük meg. Én például vagy 2 hónapja éreztem csak magamat szuperül, boldognak, szépnek,magabiztosnak. És ehhez egy koncertre kellett elmennem, hogy végre érezzem, hogy Nő vagyok. Te is az vagy. Minden áldott nap, csak van, hogy kicsit sem hisszük el. Egy biztos. Még akkor is szépek vagyunk, ha a páncél mögé bújunk. Mert mindegy ki hogyan ítél meg bennünket., akkor is a NŐK vagyunk és kész.

Szerető voltam II.

Már minden megváltozott köztünk. Minden más lett. Már minden hazugság volt amiket tett. Úgy hazudott nekem, mint a feleségének. Már mindenben. Már éreztem, hogy menekülne inkább vissza a  megszokott kanapéra és  már mindent megbánt. Mindent. Már én is. Olyan hülye volt, hogy már idegesített is. Egyszer szükségem lett volna a segítségére. Reggel hívott, hogy nem lesz elérhető, mert műtőben lesz. Aztán meg hívtam, mert már kellett a segítsége. Mindenben a rendelkezésemre állt egyébként. Sosem mondott nemet. Nem vette fel a telefonját. Kezdtem aggódni, bár nem is tudom, hogy miért is. Hogy lebukik vagy netán a lelkiismerete miatt szenved és már egy vonat alá feküdt vagy miért is? Nem is tudom. Hívogattam. Vagy 150 nem fogadott hívást nyomtam a telefonjára. Aztán egy szuper ötlet után felhívtam bent a munkahelyén, mert gondoltam le van halkítva és nem hallja. És hát az ember lánya meg talpra esett és így cselekszik. Kicsörgött az ambulancia. Kértem a telefonhoz. Egy hölgy, akit mellesleg utálok és a hátam közepére sem kívánnám vette a hívást.  És ez a rohadt személy, aki már annyi szart okozott nekem közölte velem, persze mit sem sejtve, hogy velem beszél, hogy a doktor úr ma nem dolgozik. Letettem. Döbbenten, megrémülve, kétségbeesetten, csalódottan. Toltam rá a hívásokat, hogy na most megvagy hazug kutya! Semmi. Majd egyszer csörög a telefonom és a nem normális, mert nem tudok rá mit mondani ziláltan mondja, hogy képzeljem el, hogy elromlott a telefonja és rendelés közben kellett hazamennie a papírokért és bevinni a telefonszolgáltatóhoz, mert egyszerűen nem tudott életet lehelni a telefonba és nagyon el van havazva és mérges, mert nem haladt a munkájával, úgy ahogyan szeretett volna. Hallgattam. Éreztem már a lélegzetén, hogy érzi rajtam, hogy teljesen bevettem a kis történetet. Éreztem rajta, hogy érzi, na ez az ostoba liba bevette a maszlagot. Meghallgattam és mondtam, hogy atyaúristen, de borzalmas napod lehetett, majd akkorát ordítottam a telefonba, hogy TE SZEMÉTLÁDA FASZFEJ, MOCSKOS TE HAZUDSZ!!! Hebegett, hogy mi bajom van? Mondom TE SZARHÁZI HÁT BETELEFONÁLTAM ÉS TE NEM DOLGOZTÁL!!! És még próbál meggyőzni, hogy nem igaz amit mondok. Hallottam, hogy fél. De féljen is a rohadék, mert egy szeretőnek nem hazudunk. Ha a világ össze is omlik, neki soha! A feleségnek igen, de egy szeretőnek soha! Aztán elmagyarázta, hogy mi volt,de azt sem hittem már el. És innentől kezdve semmit nem hittem el neki. Már semmilyen bizalmam nem volt. Már csak az vezérelt, hogy vezekeljen minden fájdalomért. Sokat találkoztunk ezek után is, de persze mindenki azt tudta, hogy the game is over lett. De nem. Kínlódtunk. Már igazából lehet nem is szerettük egymást. De ez nem igaz,mert tudom, hogy mai napig szeret, de talán már máshogyan. Az nagyon fájt és még fáj mai napig, hogy akkora hazugságot adott otthon elő, hogy mentse a bőrét, hogy mai napig nem derült ki az igazság. Beetette az asszonyt, hogy semmi nem volt és ez csak egy pár hónap. Itt kérem szépen évekről volt szó, de már ez sem érdekes. Még volt olyan, hogy nagy pofával azt mondta nekem, hogy majd ő beismer mindent. Mondtam neki, hogy szeretném hallani majd azt a nagy vallomást. Egy utolsó sunyi fasz volt már akkor is. Én szálltam ki ebből az egészből, még ha a kedves feleség azt hiszi, hogy az ő ura dobott ki. Én tettem pontot az egészre és én váltam ki emelt fővel bárki bármit is tud vagy mond. Én voltam az, aki mentettem a bőrünket még ezek után is. A még mai napig sírna,ha tudná, hogy miket tettünk meg a súlyos hónapok, évek alatt. Bántottak sokat és meg voltam kövezve emiatt a viszony miatt. Mindenki erről beszélt. Mindenki a sarki árus, a zöldséges, a kórház, a világmindenség. Mondjuk ennek azért örültem, mert legalább sztárt csináltam a feleségéből. Felröpítettem a mennyekbe,mint amikor valaki egy Golden Globe-ot nyer. Sztár lett. Megismerte mindenki.

Sosem védett meg az a majom. Soha. Hagyta, hogy bántsanak, hogy soha nem állt ki mellettem. Mindenből tanultam. Nem szégyellem. Sosem szégyelltem, mert szerettem. Elfogadtam mindent. Elfogadtam, hogy ebből csak én jöttem ki rosszul. Már nagyon sok idő eltelt és soha egyszer sem állt elém, hogy ne haragudj. Remélem, hogy minden áldott nap tiszta lelkiismerettel fekszik le. Remélem boldog. És remélem most is sztárrá teszem, mert biztosan erre vágyott világ életében, mert az igazság egyszer mindig kiderül. Vagy így vagy úgy. Ez a könyv nem bosszú lesz. Távol álljon tőlem. Ez az igazság lesz és segítség sok-sok Nőnek, az igazi Nőknek, hogy soha semmilyen körülmények között ne menjenek bele egy ilyen kapcsolatba. És, hogy miért nem? Mert hiába nézünk ki jól, hiába vagyunk tökéletes alakúak, hiába vagyunk jók, a férfiak nem szeretnek minket. A férfiak az átlag, nem szép nőket, az olyanokat választják, akikért soha nem kell küzdeni, soha semmit nem kell megtenni, mert igazából a kutyának sem kellenének. De kellenek. Ezeknek az férfiaknak, akik mindig gyávák maradnak.

Szerető voltam

3 éve volt. Áron ( nevezzük így ) kedves ember volt. Azért ember mert már jóval idősebb mint Én. Figyelgetett. Figyelte a léptemet. Ezt utólag merte elárulni. Áron csak messziről mert figyelni. Ahhoz nem volt bátorsága, hogy közelebb jöjjön. Aztán egyszer a fekete hajzuhatagommal pofán vágtam. Véletlen volt. Ebédeltem és a sorban összefogtam, hogy ne zavarjon. Még Ő kért bocsánatot. Nevettem. Láttam, hogy figyel. Előttem állt a sorban. Elindult ahhoz a bizonyos asztalhoz, ami köztudottan az én kedvenc asztalom volt. Tudhatta szerintem, mert Én mindig ott ültem. Aztán rám került a sor, majd elindultam a tálcámmal az asztal felé. Gondoltam, hogy a magam nyers,bunkó stílusával most adok neki. Felé álltam és megkérdeztem, hogy szabad? na de én nem táncolni akartam, hanem a helyemre leülni. Mondta, hogy természetesen. Megtörtem a jeget, de ekkor még nem tudtam, hogy megtörés kell. Viszont közöltem, hogy álljon fel, mert a helyemen ül, mintha kőbe lett volna vésve a székbe, hogy az Teckó helye. Leültem. Ebédeltünk. Néztem. Ő is engem, de Ő alig mert egy egy pillantást rám vetni. Láttam, hogy zavarban van. Én sosem félek. Beszélgettünk mindenről. Kérdezte, hogy mikor járok ebédelni. Mondom neki, hogy nézd: mindig délben, mert valahogyan akkor már tarthatatlan az éhségem. Láttam, hogy már szervezi Áron a holnapot, hogy majd beviharzik délben, hogy engem láthasson. Láttam a szemében az elszántságot. Viszont péntek volt. Én már előre gondoltam, hogy ezt benézte, mert én szombaton nem leszek. Közöltem vele, hogy sajnos most egy darabig nincs ebéd. Na nem azért, mert tökéletes testemre vigyázni kell, mert tulajdonképpen mindent eszem amit mások nem. Teckót műteni fogják. Láttam, hogy teljes összeomlás van. Láttam, hogy na akkor, hogy fog rólam bármit is tudni??? Nem árultam el semmit a műtétemről, de azt sem, hogy halálosan be vagyok fosva tőle. Mármint nem az Árontól hanem a műtéttől. Közben megebédeltünk. Felálltunk mint két olyan ember akik már Isten tudja mióta ismerik egymást. Pedig kb. 20 perces gyors ismeretségünk volt. Mentünk kifelé Én a magabiztos kicsit szökkenős stílusomban. Láttam,hogy néz a szeme sarkából. Egy Nő megérzi, ha a férfi nézi. Ő csak úgy jött mellettem. Hát nem is vagyunk egy korosztály nem is szökkenhet és hát nagy tekintély Ő amúgy. Bár én semmit nem tudtam róla. És sosem figyeltem, mert jelentéktelennek tartottam, hogy bárkit nézegessek. Jött a jobbra-balra. Kérdezte, hogy elkísérhet-e, mert én mindig jobbra mentem. Valahogyan az életben sosem a jobbik út az enyém, de próbáltam mindig a jobbat választani. Na meg közelebb is volt. Eljött velem... és elindult egy lavina...
Miután a hétvégét túlélte a főhősnő eljött a várva várt hétfő. Egy műtét napja. Áronról már semmit nem tudtam. 2 nap némaságban. Bevonultam a műtétre és azzal a félelemmel, amivel már hetek óta küzdöttem valahogyan megbirkóztam. Előkészítettek és éjjel meg is operáltak. Szuper volt, mert semmi komoly nem történt azt leszámítva, hogy sok-sok vér volt a hasamban. Protekciós lévén szuper szobám volt. Mindenki körülöttem ugrándozott, de alapvetően semmi bajom nem volt. Reggel 6 óra. Kopogtak a kórtermem ajtaján. És belép Áron az Ő maga komolyságával. Én még kómásan, de rögtön rákérdezek, hogy talált meg? Válasz: Kinyomoztam. Végül is ebben az városban semmi sincs titokban de, hogy is lehetne, ha az országunk alapvetően egy nagy szar!. Csak érdeklődött utánam, mert aggódott. Mondtam neki kiterülve nem éppen a legjobb formámban, mert még 5 óra sem telt el a műtétem időpontjától, hogy remekül vagyok mehetsz is. Durva voltam. Láttam az elkeseredést az arcán, mert nyilván nem ezt várta a főhősünk. Majd megnyugodott, hogy lát és elköszönt. Én reggel 9-kor távoztam az otthonomba. Majd egy 21. századi levél várt a neten, hogy beszélnünk kell. Tőle. Majd beszéltünk. És sokat beszéltünk. Titokban, hogy senki ne sérüljön. Áron amolyan régimódi, jóvágású ember volt tele tisztelettel. Mondjuk azt nem tudom, hogy ki iránt, de éreztem, hogy ez lakozik benne. Áron kinyögte, hogy családos ami nem volt meglepetés számomra. Nem is csodálkoztam. Még csak nem is rebbent a szemem sem, mert tudtam, hogy ebből nagy baj lesz. Láttam rajta, hogy szenved, de közölte, hogy boldog. remek. Kevés embert ismerek, aki a mai világban boldog, de tudtam, hogy ez csak a kínos boldogság, mert aki boldog nem aggódik egy frissen műtött félhalott felől. Míg lábadoztam sokat hívott. Szerettem ha hív. Sosem tudtam megmagyarázni vele kapcsolatban, hogy miért volt olyan jó, hogy hív, hogy érdeklődik. Gondoltam, hogy van ilyen ember, akinek semmi hátsó szándéka nem volt. Nekem viszont már volt. Már abban a pillanatban, amikor mellém ült pár nappal ezelőtt tudtam, hogy lesz vele dolgom. Éreztem. Mindig figyelt rám. Sosem volt úgy nap, hogy ne keressen. Én sosem tudom, hogy van-e egyensúly abban, hogy egy férfi és egy nő mennyit és mikor keresse egymást. Én nem kerestem. Teltek a napok és valahogyan hajszolt bele abba, amit még akkor nem tudtam, hogy egyszer pokoli fájdalom fog érni miatta és, hogy talán Ő fog a legjobban szenvedni...

Áron egyre többet foglalkozott Velem. Sokat dolgozott és kereste a pillanatokat, hogy hívhasson. Már-már azt éreztem, hogy értem teszi. Nem volt olyan óra, amikor ne keresett volna. Áron életében eljött az, amitől a legjobban félünk, mert hát az embernek, ha családja van ez a legborzasztóbb dolog. A HAZUDOZÁS. Pont nekem is és a másik oldalra is. Őrült idők következtek be. Csodálatos idők jöttek, amikor eljött a barát a szerelem a fájdalom, de mindig ott volt a hazugság. Már nem lehetett kordában tartani ezt és Én megvallom őszintén, hogy nem is akartam. Mondjuk pont annyi teher volt ez a vállamon, mint neki, de én azzal voltam könnyebb helyzetben, hogy szabad voltam. A vállán neki volt teher, de amikor lebegsz, akkor ezen nem gondolkodsz. hívott. Nem találkoztunk. Csak beszéltünk. Még nem érett meg ez a kapcsolat a találkozásra, de olyan volt ez nekünk mintha a mennyekben lennénk, de tudtam, hogy a pokol kapujában fogunk állni és akkor majd mindenért megfizetünk. Azzal tisztában voltam nem tudom, hogy Ő akkor érezte-e ezt, hogy a pokol az igen rossz hely. Ott megbűnhődik mindenki. Teltek a napok és eljött a nagy találkozás. Izgatott voltam, mert nagyon nagy volt a lelkesedésem. Talán az övé még nagyobb volt, de úgy féltem, hogy remegő lábakkal érkeztem meg oda, ahová talán nem is lett volna szabad. De az ember esendő lélek és követünk el hibákat. Életünk során talán több a hiba, mint a jó, de ahogyan szokták volt mondani az ember ebből tanul. Na én sosem tanulok belőle. Ott állt Áron megint a maga tisztaságával és tudtam, hogy bárhogyan is alakul az élete Velem kapcsolatban, akkor is Én leszek a bűnös. Így a bűnös lelkemmel elindultam a lopva szerzett szerelem és boldogság és szörnyűség mezején. Ott álltam és azon töprengtem, hogy vajon valaha megbocsájtható lesz-e Nekem ez. Láttam, hogy zavarban volt. Már Én is. És láttam, hogy bármennyire is menti magát, hogy Ő boldog, de tudtam, hogy abban a pillanatban egymásba szerettünk. Láttam, hogy nem boldog. Ezt onnan tudtam, hogy hónapokkal utána is éreztem mindig, hogy csak akkor boldog, ha Velem lehet. Megragadtam minden kis pillanatot és addig, amíg adhattam adtam. Majd mamikor elváltunk mindig éreztem, hogy néz utánam. Ez talán olyan lehet, amikor az anyuka beviszi gyermekét az óvodába és elengedi a kezét, majd könnyes szemmel kell magára hagyni az életben. Velem könnyebb dolga volt, mert már felnőtt vagyok és talán azt gondolta, hogy majd megbirkózom a feladattal. Sosem birkóztam meg, de ezt neki nem mondtam. Pont úgy éreztem magamat, mint a gyerekek. Csalódottan. Amikor nem beszélhettünk és nem voltunk együtt mindig Rá gondoltam. És tudom, hogy Ő is rám. És meneteltünk az ismeretlenbe, mert egyikünk sem tudta, hogy mi történik a másikkal. Imádott. rajongásig és Én is, de sosem mutattam Neki. Neki sokkal nehezebb lehetett, mert én szabad voltam és ő rabságban élt. Egy olyan rabságban, amiből vagy kilépsz, vagy életed végéig belehalsz. Még ekkor nem tudtam, hogy Ő majd mit fog választani. Teltek a hetek és egyre többet jött. veszélyben voltunk. Úgy éreztem sokszor, hogy megfulladok. Vártam én az egészet, de közben meg haldoklott a testem. Haldoklott minden. Csak a lopva szerzett pillanatok voltak. És valahol egy másik lakásban, amihez nekem semmi közöm nem volt, egy ember szenvedett...

Szenvedett. De ez engem nem érdekelt. Tudtam, hogy neki kell sokkal jobban szenvedni. Aztán rájöttem, hogy nekem rosszabb. Nekem, aki mindig egyedül van, és egyedül alszik. Mindig elképzeltem, hogy vajon hogyan viselkedik otthon. Ott abban a környezetben. Majd felébredtem és megint ott állt előttem. Ott állt a maga tisztaságával, ami már-már egy nagy szenny volt. Ez egy mocskos dolog legyen az férfi és legyen az nő. Mocsok és szenny járja be a testedet, de ami a legrosszabb, hogy a lelked mocskolódik be. Sajnos, amikor hömpölyög, veled az érzés akkor ez eszedbe sem jut. És akkor ott nekem sem jutott. Csak néha bevillant, hogy az a másik ház, ami nem az enyém, hanem az övé az egy fájdalommal teli ház. Komor, sötét. Amikor ott állt előttem mindig ügyeltem, hogy a pillanatnak éljek. De ebben a helyzetben nem tudsz a pillanatnak élni. Áron egyre több időt szeretett volna velem tölteni. Eleinte csak a napi 8 órás munkaidőbe fértem bele. Mondjuk nem is akartam többet, mert ez is megalázó volt. Úgy éreztem, hogy egy rongy vagyok. Ő tett azzá. Minden az Ő hibája volt. Vagy az enyém. Sőt az enyém, mert tudtam, hogy mire vállalkozom. Tudtam, hogy hiába velem csalnak, és nem én vagyok az áldozat, de ettől még nem volt megnyugtató a lelkem számára. Nem is tudom, hogy melyik a jobb, ha megcsalnak vagy velem csalnak. Erre mai napig nem tudom a választ, de a világ sem fogja soha megtudni. Miután elkezdett hazudozni odahaza így abban a helyzeti előnyben voltam, hogy még több időt tudunk együtt tölteni. Hazudott értem. Értem, aki nem is várta ezeket. Bujkáltunk. De ugyanakkor mindig mutatkoztunk. Sosem gondoltam volna, hogy a barátok mi mindent megtesznek értünk. Hogy segítették a hazudozásban, hogy Ő nyugodtan Velem tölthesse az estéket. Mekkora álszentség lenne azt mondani, hogy nem élveztem. Én volt a nyeregben és olyankor azt éreztem, hogy legyőztem azt, aki abban a sötét, boldogtalan házban él. Aztán persze rájöttem hamar, hogy abba a házba megy haza és ott éli a hazugság másik oldalát. Milyen megterhelő lehet ez egy férfi számára. Minden elismerésem volt az övé, hogy ezt csinálta. Mindig azt gondoltam, hogy értem tette. És hát valóban értem tette, de magáért is, mert rajongásig szeretett. Láttam rajta. Sokszor megkérdeztem tőle, hogy mondja Áron maga, ha nem boldog, akkor miért csinálja? A válasz mindig az volt, hogy a gyermekek miatt. Én mindig azt mondtam neki, hogy én soha nem áldoznám be a boldogságomat senkiért még a gyermekért sem. A gyermek az-az marad, míg a világ-világ. De Áron. Tudja a szerelem az nem ilyen. Az vagy ég és szenvedélyes vagy pokolra vele. Már nagyon sokat beszéltünk és egyre jobban foglalkoztatott, hogy mi lesz, ha már nem lesz. Már egy napot sem bírtunk ki egymás nélkül. Aztán a kötelesség elhívta 4 napra egy másik országba és ott akkor, ami történt azt mai napig nem feledem. Szerintem Ő sem. Az volt a vízválasztó kettőnk kapcsolatában. Tudtam, hogy ez majd megoldja a fájdalmat. Majd ez a vágy mindennél erősebb lesz... Tudtam... éreztem...! És amikor tudod, hogy 4 teljes napig nem marhat a húsodba akkor érzed csak a fájdalmat. És elutazott...

Elutazott a szerelem városába azzal a nővel,aki nem én voltam. Hívott amikor megérkezett. De semmit nem beszéltünk szinte, de azt mondta, hogy nagy baj van. Azt persze kinyögte, hogy a feleség érez mindent és azt mondta neki, hogy jól fogod magad érezni velem vagy akarod vagy nem. Micsoda lelke lehet ennek a nőnek. Aztán jött a csend. Néztem, hogy telnek az órák a percek és nagyon kegyetlen érzés volt. Nem tudtam, hogy a szajhával andalog-e a Szajna partján vagy csak roskad bele ebbe az egészbe. Éreztem, hogy minden egyes percében ott vagyok. De ezzel sosem voltam előrébb, mert az idő nagy részét a családdal töltötte. Maradt a várakozás. Én életemben nem néztem meg a bud.hu oldalát annyiszor, mint akkor. Néztem már, hogy mikor jön a gép Párizsból. Nélkülem. Semmit nem tudtam. Várnom kellett még 3 napot, mert legközelebb csak akkor dolgozott. Hívott aztán. Elmesélt mindent, hogy lázas beteg lett miattam, hogy az összes szuper luxus boltról eszében voltam, hogy semmi másra nem tudott gondolni. Nem vígasztalt. Nem adta vissza azokat a napokat, amiket nélkülem töltött. Egyre gyötrelmesebb volt az egész kapcsolatunk. Nagyon súlyos helyzetekbe mentünk bele. Veszélyes játszma volt már ez. Először sosem kértem, hogy váljon el és sosem tornáztam ezen. Hagytam, hogy majd hozza az élet,de egyre jobban szerettem. Olyan jó volt vele találkozni. Úgy szerettem. Nekem olyan igazi férfi volt. Tudjátok olyan nagy, szép keze volt, szemüveges, magas, őszes haj. Olyan férfi akiről mindig is álmodtam. Olyan klassz kapcsolatunk volt. Mindig hívott reggel amikor tudott. Szuper kis sms-eket éltünk meg. Nem messze dolgoztunk egymástól. Kb 2 percre. Minden pillanatot kihasználtunk. Mindig megvárt a sarkon. Már sokan láthattak minket. Azt el kell mondjam, hogy őt egy szent embernek tartotta mindenki és nyilván én voltam a megrontó a galád a szar. Már nem érdekelt minket, hogy ki lát. Azaz engem nem, de szerintem őt igen, de mondtam, ha zavarja akkor kiléphet az életemből. Nekem tényleg nagyon megy az érzelmi zsarolás. Olyan rossz ez amúgy, mert ez a legfájdalmasabb dolog a másik ember számára. Mindig együtt mentünk haza. Jött értem mindig. Olyanok voltunk, mint egy igazi pár. Bennem sosem volt félelemérzet. Sosem féltem, hogy lebukunk. Olyan izgalmas volt, de tudtam, hogy ő retteg ettől. Telt az idő és nem tudta már ezt a terhet viselni és egyik nap otthon kitálalt, hogy neki van valakije. Egyre kértem, hogy ne adjon ki a nőnek, mert ismert. Ismertük egymást. Nem tudta megállni,mert persze ilyenkor az idióta, rettegő,megalázott feleségek általában bezsarolják a szerencsétlen férfit és ilyenkor az áldozat pasas kitálal inkább. Minden borult. Képzeljétek volt vagy 50 nem fogadott hívásom. Nem vehettem fel, mert tudtam baj van. Ugyanis tudott küldeni egy sms-t, hogy ne vegyem fel. Így tettem. Hétvége jött. Megint semmit nem tudtam. Olyan borzalmas volt. Jött a hétfő és bánatosan hívott, hogy áll a bál. Ki hitte volna. És elkezdődött a megalázásom sora. Hamar kisírta magát mindenkinek és minden voltam csak rendes nő nem. De nem is csodálkoztam ezen. Vállaltam, mert nem vagyok egy beszari. Még üzengetett nekem. Álltam volna elébe. Azért nem mert elém állni, hogy beolvasson nekem. Én szívesen vettem volna a dolgot. Úgy vártam, hogy keressen meg. Úgy akartam,  de nem mert. Adtam volna neki olyat, hogy míg él egy életre megtanulja. Lekurvázott. Ez úgy fájt, mert sokkal jobban szerettem a férjét, mint ő maga. Sokkal.

Sosem gondoltam volna, hogy ez az egy mondata az én szerelmemnek indítja el az életemet a pokol felé, hogy innentől kezdve elveszett leszek, és nagyon nehezen állok majd talpra. Elárult, kiadta a szerelmemet és én semmit nem tudtam tenni. Az állásomba került, a lelkemet vesztettem el. Mindent elértek, amit akartak. Keresett még és kapkodta a levegőt nap mint nap, de már ez nem segített rajtunk. Az asszony megeskette, hogy hagyjon el. Felhívatott vele engem, hogy mondja a telefonba. És én ott a telefon, végén hallgattam a kétségbeesett elhagylak szót. Tudtam, hogy ez reggel 9-ig érvényes, mert már akkor tud majd hívni a kórházból. Hívott is, hogy csak meg kellett tennie, mert ott állt felette. Hogy sajnálja. Mit sajnált vajon? Engem, magát? Vagy mi a lófaszt sajnált? Mindig sajnált mindent. Pont tudta, hogy belement ebbe. Pont negyvenen túl tisztában van egy férfi vele, hogy mit tesz. Tudatában van már annak, hogy egy másik Nő az életében egy nagyon nagy csapás. Azt hitte, hogy majd ha Ő úgy akarja eldob és hátradől? És mégis miért? Mindig az volt, hogy semmi nem derülhet ki, mert a gyerekek meg az asszony szenvedne. És Én? Én nem szenvedek? Velem bármit lehet? Én mindent elbírok? Tény és való, hogy sokkal több mindenen vagyok már túl, mint a szaros családja. Már nem voltam kedves. Már aljas, mocskos módon beszéltem róla is meg a gyerekeiről is. Tudom, hogy fájt neki, de sosem érdekelt, hogy neki mi fáj. Ő sem foglalkozott azzal, hogy nekem mi fáj. Úgy szartam le a gyerekeket is, hogy még magam is meglepődtem, hogy-hogy lehetek ilyen aljas. Ennek ellenére volt köztünk kapcsolat.  Már láttam, hogy fullad meg tőlem. És élveztem. Élveztem és hagytam, hogy fájjon neki. Örömmel töltött el. Tudtam, hogy ennek csak akkor lesz vége amikor én akarom. Eldöntöttem,  hogy így lesz. Így is volt. Teltek a hónapok és még mi mindig együtt voltunk, amikor már pontosan nem emlékszem, de megint kiderült, hogy együtt voltunk. Ezt mai napig nem is tudom és nem is értem. Elutaztunk egy másik városba. Nekem családi rendezvényem lett volna. Amerikából rokonok, család. Apámnak fontos emberek. Lemondtam, mert vele akartam lenni. Elutaztunk. Nagyon jó volt. Én jól éreztem magamat, mert közben egy barátnőmmel is tölthettem pár órát míg őt elvittem egy rendezvényre, mert valami jelenése volt. Csináltam megannyi fényképet. Olyan klassz volt. A szálloda stb. Láttam, hogy retteg. Hazautazásunk reggel össze is vesztünk és elindultunk némán hazafelé. Nagyon rossz érzés volt. Kidobott a kocsiból. Jól bebasztam az ajtót rá. Tudja, hogy hol a helye. Nem kerestem. Aztán persze ő hívott. Rájöttem, hogy már sokat hazudozik nekem. Borzalmas volt ezt átélni, mert semmilyen bizalmam nem volt már felé, de nagyon szerettem ennek ellenére. Pár nap elteltével zaklatottan hívott, hogy a felesége felhívta,. Hogy összepakol és elköltözik a gyerekekkel, mert megtudta, hogy együtt voltunk azon a hétvégén. Örültem. Mekkorát röhögtem. Mondom, de jó, csak vigyen minden cuccát. Vigye a picsába. Boldog voltam és ezt a tudtára is hoztam. Mondtam, hogy végre, végre, végre. Megjött annak az ostobának az esze. Aztán persze ismerem ezt a fajta nőt. Éreztem, hogy ahogyan én nem pakolok a bőröndbe és nem utazom Balira, úgy az a nyomorult sem pakol. És vártam. Utáltam a kibaszott várakozásokat. Utáltam a reggelig tartó, nyomasztó várakozásokat. És jött a reggel. Hát persze, hogy nem pakolt össze. Gyűlöltem. Fenyegetni azt tudnak. Ebből állt az élete… ( folyt.köv. )

Szerettem valakit.

Szerettem valakit. Mindenki szeret valakit, de mindig van egy akit úgy igazából. Én úgy vagyok vele, hogy bárki lesz az életemben, akkor is nagyon szeretni fogom és mély sebek és a titok övezi, hogy ki is Ő. Nagyon szerettem.Rajongásig. Senki nem tud a románcunkról. Nem volt publikus. Nem miatta. Miattam, mert együtt éltem valakivel. Van ilyen. Hazudik az a nő vagy férfi, aki most elítél. Van, hogy beleszeretünk valakibe, de tudjuk, hogy soha nem lesz belőle kapcsolat. Az első perctől kezdve imádtam és ő is engem. Ő olyan az életemben, hogy már tudok nélküle élni, de nagyon nehezen viseltem, hogy nem lehetünk már együtt. Sok idő kellett míg elengedtem. Sok sok fájdalmat is okoztam neki. Szenvedett miattam és most pár évvel később jöttem rá, hogy egy aljas voltam, mert nem érdemelte meg. Megtanultam egy dolgot. Tényleg el kell engedni bizonyos embereket, mert akkor szeretjük igazán. Elengedni és hagyni, hogy boldog legyen. Nagyon nagy meló ez egy embernek, de aki egyszer is megteszi, akkor nagyon szerethető lesz egy életen át. Olyan erővel rendelkezik, ha ezt megteszi, hogy a világ legboldogabb embere lehet majd idővel.És bölcs is. Én elengedtem, pedig mai napig van, hogy gondolok rá. Sokat nem tudok róla, de amennyit lehet azt tudok. Boldog. Remélem tényleg az, mert neki csak a legjobbakat kívánom. Olyan érdekes, hogy vannak napok amikor eszemben van. Ez már nem  olyan érzés ami befolyásolhatna bárki más felé, ez már a múlt és az életem része. Ezzel együtt élünk, ha akarjuk ha nem. Szerintem mindenkinek van egy ilyen ember az életében. Még ha házasok is vagyunk, akkor is tudunk egy olyan nőt vagy férfit mondani, akire szívesen emlékezünk és minden porcikánkkal szeretjük/tük. Csak már máshogyan. És elfogadtuk, hogy elválnak az útjaink. Ezért nem bűnhődhetünk és nem lehet lelkiismeret furdalásunk. Az életünk része és nagyon boldogan kell rá gondolnunk. Ha megtanuljuk elengedni akit szeretünk az a nagy dolog. Akkor tényleg szerettük. Én megtettem. És remélem, hogy ezzel a boldogság útjára engedtem.

Egy nő két dologra képes igazán az életében. Az egyik az, hogy legyen gyereke a másik pedig, hogy nem.

Tudom, hogy míg világ a világ egy gyermek születése mindig is a legcsodálatosabb érzés lesz a világon egy anyának, és egyben a legfájdalmasabb, annak, aki ezt sosem élheti át. Sokszor gondolkodtam azon, abban az időszakban, amikor a szülészeten dolgoztam, hogy mi vezérel egy nőt az élete során arra, hogy szüljön, hogy felelősséget vállaljon arra az új emberre, akit kihord 9 hónapon keresztül. Talán az ösztön, hogy képes megbirkózni a feladattal, ami a legnehezebb munka a világon. És ez a munka az anyaság.

Láttam sokszor a kétségbeesést is, amikor a harc a gyermekért, a csodáért zajlott le a nőkben, akik minden követ meg akartak mozgatni és meg is mozgattak, hogy ezt átélhessék. Láttam olyanokat is, akik kínkeservesen nem akarták ezt a csodát átélni és eldobták inkább maguktól. Nyilván minden nőnek megvan a saját joga ahhoz, hogy döntsön eme csoda felett. Ezt sem erőltetni sem visszatartani nem lehet. Sokakban felmerült az a gondolat is a 9 hónap alatt, hogy vajon jó úton halad-e vagy netán éppen ezt az utat kell választania. Nem kérdeztem soha és nem is lett volna merszem hozzá, hogy bárkit is megkérdezzek, hogy miért akarja, miért vállalja ezt a nagy „melót”. Láttam nagyon nagy boldogságot sokak arcán, láttam félelmet, ijedséget az ismeretlentől, hihetetlen nagy pánikot a 9 hónap kínjával, bajával, aggódásával. Voltak, akik nagyon optimistán vitték végig ezt az időszakot, voltak, akik teli aggodalommal már- már pánikszerű aggódással. Az évek során úgy vettem észre, hogy voltak Nők, akik nagyon nagy mellénnyel, mintha valamiféle kiváltság lenne, hogy Ő terhes vitték véghez a várandóság szerepét. Voltak, akikben ez olyat váltott ki, hogy ő felsőbbrendű és ő mint terhes beteszi a lábát a szülészetre akkor azonnal mindenki alázkodjon meg. És ide tartozik az is, ahogyan az orvosokkal viselkedtek és itt jön be a történetbe az ő szerepük is.

Érdekes volt szemlélni az orvos-beteg kapcsolatokat. Mindig is azt gondoltam, hogy egy orvos-beteg közti kapcsolat a legnagyobb tisztelettel kell, hogy működjön. Talán oda-vissza kell, hogy működjön. Azt nem tudom, hogy létezik-e olyan, hogy az orvos tisztelje a beteget, mert manapság nagyon eltorzult ez a kép, de úgy gondolom, hogy ez a fajta látásmód mindenképpen két emberen múlik. Mindenképpen két ember viselkedése a döntő egy ilyen szerepben.

Sokat töprengtem azon, míg együtt éltem nap, mint nap a fehér köpenyesekkel, hogy vajon, aki szülész lesz, na, azokat mi vezérli e szakma felé? Vajon mi az a pont ott az egyetemi évek utolsó fejezeténél, hogy valaki azt mondja, hogy igen én szülész-nőgyógyász leszek és alárendelem az életemet a nők világának. Talán ezt sosem fogom megérteni, de egyben biztos vagyok, ehhez kell a legnagyobb türelem és alázat, mert míg világ a világ a nőkkel a legnehezebb bánni, főleg, hogy nem éppen a legfényesebb, legpompásabb oldalukat követhetik végig. Azt hiszem, hogy a kitartás mindkét részről a legfontosabb és a legnagyobb emberi érték a mai világban. Csodálom mai napig azt, aki a hivatásával azonosul és nem a mai világ anyagi dolgaival. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy voltak orvosok, akiken a hivatás szemernyi szikráját sem láttam soha. Sokszor láttam azt, hogy teszik ugyan a dolgukat, de mögötte talán semmi nincsen. Ezt igaz a legjobb tudásukkal tették és teszik a mai napig is, de nem tudom, hogy egy férfi valaha átérzi-e azt a mérhetetlen nagy akaratot, ami a nőkben van, amiért anyák akarnak lenni. Hogy érzi-e azt az erőt, amivel a nő végigviszi tervét ezzel kapcsolatban. Érdekeségképpen megemlíteném, hogy nyilván vannak nők is , akik ezt a pályát választják. Sokszor tapasztaltam és elkaptam bizonyos beszélgetéseket férfiak részéről, hogy a legnagyobb undorral vették tudomásul, ha egy nő rezidens érkezett egy teljesen új közegbe. Lenézték, nevettek rajta, hogy ez nem egy nőnek való szakma. Mi dönti el, hogy egy féri vagy egy nő való ebbe a hivatásba? Sosem értettem, hogy egy férfi szülész miért tartja jobbnak magát egy ilyen szakmában, mint egy nő társát. Miben empatikusabb egy férfi, hisz ő sosem tapasztalja meg élete során sem a női testet sem azt a gyönyört, amivel ez jár. Hogy tud ítélkezni olyan felett, amit soha életében nem élhet és érezhet át? Van-e joga egy férfinek ehhez? Talán nem fogjuk megtudni, de tudom, hogy nő létemre és a nőorvosok védelmére szolgáljon, hogy igenis ők nagyon jó szakemberek és azt nem állítom, hogy minden férfiban és nőben ugyanaz az empátia van, de nyilván mindenhol vannak kivételek. Tudásilag sem lehet megkülönböztetni ilyen szakmában férfit és nőt, mert nem tudhatjuk, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás. Minthogy azt sem tudjuk, hogy ki milyen érzelemmel áll ott a mindenen átment várandós anya mellett, akinek még fogalma sincs ( aki az elsőt szüli ), hogy mi vár rá. Nem gondolom, hogy egy férfi máshogyan érez, mint egy nő és nem gondolom, hogy a férfiakban nincs érzés,de mégiscsak azt kell mondanom, hogy ebben a helyzetben döntésképtelen vagyok, hogy melyik a jobb választás. Vajon férfit vagy nőt válasszunk a legcsodálatosabb napunk eljöveteléhez. Személy szerint én férfi párti vagyok, mert valahogyan sokkal jobban megértem a szavukat és talán kicsit tartok is tőlük, mert azért egy nőben az is benne van, hogy egy férfi előtt nő tudjon maradni. Lehet egy női szülészorvosnál nekem nem lenne hiteles a kapcsolatunk. Tapasztalatom nincsen, mert sosem voltam terhes és nem vagyok tisztában az anyasággal csak igen szorosan és közel követhettem ezeket az érzéseket. Bár sosem tudtam átérezni, mert nem veheted fel a másik örömét magadra, mert ez esetben öröm ez, mint ahogyan a baját sem. Láttam síró, zokogó állapotos nőket is, akiknek nem éppen úgy alakult a terhesség, ahogyan ők akarták. Láttam egy perc alatt összeomlani életeket, láttam, hogy a boldogság egy perc alatt is tönkre mehet és ehhez egy villanás is elég. Ezek voltak a legnehezebb pillanatok, bár sosem éltem még át és sosem élhetem meg más fájdalmát csak a saját magamét. De tudtam sokszor, hogy abban a pillanatban egy fájdalmas, néha már- már kínos szemlesütés sem segít. Ott abban a pillanatban megéli a várandós a legnagyobb borzalmat, amit megélhet. Sajnos saját családomban is átélhettem ezt, mikor láttam, hogy az életet amit hordasz egy pillanat alatt elveszted és nincs olyan erő, ami akkor visz tovább. Soha nem lesz és ezt egy másik gyermek sem pótolhatja, mert ez míg élsz benned van legyen az akár a terhesség 12. hetében vagy a 39.  héten. Egyiket sem tudod elfelejteni, egyiket sem tudod feldolgozni, mert az egy élet volt. Ott marad az űr a tehetetlenség, az önmarcangolás és a hit, majd tovább az élethez.  Ebben nem tudom, hogy férfi vagy nő szülészorvos a jobb partner, de talán az olyan nő, akinek van már gyermeke és ezt választotta hivatásának talán tudja egy percre is, hogy mi zajlik ott bent. De csak egy percre, mert több idő nincs a gépezetben. Erre nincsenek már szavak. Viszont nyilván ez a kevesebb hála a mai orvostudománynak. És van a nagy boldogság az öröm, a 9 hónap legnagyobb boldogsága, amit kisebb- nagyobb akadályokkal küzdenek le a várandósok. Azért használom a várandós, kismama, állapotos jelzőket, mert azt gondolom, hogy nem hívhatom őket terhesnek. Mert ami egy életen át ad majd örömöt vagy néha azért bánatot is, azt nem tehernek hívjuk. Az édes teher legjobb pillanatait élik meg és virulnak még akkor is, ha oly nehéz már menni, tenni a mindennapi dolgokat. Ezek nyilván boldog történetek és tudom, hogy ezekre már a megszült nők boldogsággal emlékeznek és már semmi nyoma nincs annak, hogy valaha egy édes teher volt a mindennap. Átélni, megérezni, hogy az, amit úgy vártak megjött és egy életen át felelőséggel tartozol iránta, az lehet a legcsodálatosabb dolog a világon, amit tényleg csak egy ANYA élhet át.

És most először és utoljára megemlíteném a harmadik félt az apukákat. Érdekes ez a dolog is velük kapcsolatban. Ők ennek a gépezetnek a mozgatói, azok, akiken néha semmilyen érzelmet nem lehet látni és néha a legtöbbet. Nem tudom, hogy élik át és meg a 9 hónapot, a szülést. Hihetetlen módon próbálnak fegyelmezettek lenni és hinni, bízni mindig, mindenkor a legjobban is. Ők azok, akik még akkor sem omolhatnak össze, ha fát vágnak a hátukon, mert már elviselhetetlenül viselkednek a szeretett Nők. Folyosón ülve, várva, szorongva, de a legnagyobb türelemmel szerintem ők vannak ezen időszak alatt.  Sokak játszottak telefonjaikkal, sokak még ott is dolgoztak, hisz nem mindenki teheti meg, hogy a megannyi vizsgálatra elkísérheti gyermekének életet adó anyját. Voltak, akik egy-egy vizsgálatra bejöttek. Csendben hallgatták az intelmeket, de voltak olyanok is, akik orvost felülmúlva okoskodtak és még talán megkockáztatom, de hitték, hogy többet tudnak még náluk is. Sok ostoba kérdés volt tőlük, bár gondolom ezek nekik nagyon fontosak voltak, bár nekünk, akik ebben élünk nap, mint nap ezek nagyon természetesnek tűntek. Néha nem értettem, hogy miféle kérdésekkel bombáznak minket. Hogy vajon tesztelik tudásunkat vagy tényleg ekkora ostobák? Sosem fogom megérteni és talán nem is kell, hogy megértsem, mert ezekre nincs magyarázat. Ezek a 9 hónap észrevételei voltak, de ami az utolsó napon történik, azt hihetetlen módon és energiával élik meg. A célegyenest. Azt, amikor már a végeredmény a legfontosabb, hogy mind anya és mind a gyermek ott legyen, abban a pillanatban, tökéletesen. Van egy szokás, ha az édesapa is jelen van a szülésnél. A beöltözés. Vicces nagyon. Van, akire sajnos nem jó a ruha, mert nem éppen egy ideális férfi alkat,de mindenre van megoldás. Erre mindenképpen kell lenni, mert ott kell állni izgatottan. Aztán kinek mennyi idő jut ki a „jóból”, ami az édesanyának lehet nem éppen a legcsodálatosabb pillanat, de erősen azzá lehet tenni, ha kellőképpen felkészült mindenki. Aztán ott a vég, amikor ott van megérkezik. A pillanat mikor édesapa és gyermeke az első pillanatban találkoznak. Néha vaku villanása közben látni a sírást, néha az elő sem kerül, mert olyan mérhetetlen nagy boldogság és adrenalin felszabadulás lehet, hogy erről mindenki megfeledkezik. Egy olyan tapasztalatom van, amikor hozzám közel állónak született meg gyermeke és most remélem mindenki megbocsájtja nekem, de velük elfogult voltam, hogy megemlítem őket,de a továbbiakban is szerepet kapnak, hogy még én soha ilyet nem láttam. Azaz sosem figyeltem meg. Csak akkor abban az adott pillanatban, hogy egy férfi, aki számomra egy barát volt, hogy tud édesapa lenni egy pillanat alatt. Ott állt és azt gondolom, hogy még egy percre a lélegzet is elállt, amikor felsírt és nézhették egymást. Sírt. Nem szégyellve férfiasságát kitört belőle a sírás, az öröm könnyei. Azok, amiket már soha senki nem vehet el tőle. Ami akkor abban a pillanatban az ő kettejük nagy szerelme volt és azt a pillanatot, míg élnek szerintem mindketten érzik majd míg élnek. Határozottan érzetem, hogy ott megszületett a csoda. Az, hogy akkor a kismama nem is olyan fontos eltörpül a nagy szerelem miatt. Büszke voltam rá, hogy ilyen csodás ember és, hogy láthattam azt, amit talán már csak a következőnél láthatok vagy talán már soha. Sokat láttam úgy általánosságban, de nyilván nem figyel az ember arra, hogy ki hogyan éli meg, mert mint írtam egy gépezet van főleg, ha dömping van a szülőszobán. Akkor nem figyeled, hogy ki, hogy éli meg a pillanatot. Saját tapasztalatom nincs, de még a saját édesapámra sem emlékszem, mert ő akkor 33 évvel ezelőtt amikor a nagy csoda megszületett nem lehetett bent. Nekünk nem volt olyan igazi első találkozásunk. Amit megjegyzek, hogy nagyon jó dolog, mert néha feleslegesek egyébként az édesapák, de nyilván van, aki nagyon ragaszkodik hozzá és eltántoríthatatlan.

Utoljára említeném meg azokat, akiknek a küzdés nem biztos, hogy mindig célba ért. Nyilván sokak vannak úgy, hogy azt sem tudják merre induljanak el gyermek ügyben. Az egy biztos, hogy van egy vágy, egy erős akarat, ami akarja az áldott állapotot. De mégsem jön. Mégsem teljesül be. Minden küzdelem és akarat ellenére. Nap, mint nap van olyan, akit összetörten láttam és nyilván a harcát nem éreztem,de talán volt fogalmam, hogy mire vágyik. Az, hogy ezt egy épületben kell végigcsinálni azokkal, akiknek már sikerült egy nagyon borzalmas dolog lehet. Látni annak a nőnek a könnyes szemét néha az utálatát, hogy annak a másiknak már van, nagyon borzalmas dolog. Sajnáltam is őket, hogy olyan világban élünk, hogy ez még mindig nem megoldott és nem különíthető el. Sorozatos vizsgálatok, kezelések, terápiák néha a z úgynevezett varázslók sem tudnak segíteni. Volt olyan, akikkel minden rendben volt és semmi rendellenesség nem utal arra, hogy nem lehet, de mégis valahogyan onnan fentről valamiért nem nyitják meg a gyönyör kapuját nekik. Saját magánéletem engedett betekintést nyerni egy szülész-nőgyógyász világába, mert ha egy ilyen emberrel kötöd össze az életedet nyilván beszélsz róla otthon is. Sokszor tettem fel a kérdést, hogy ha minden passzol, akkor miért nem adatik meg? Miért nem jön létre az, amit szeretnének? Nyilván voltak válaszok,de egyet megfejtettem magamtól is. Van olyan, hogy hiába a nagy összhang, de nem mondhatja egy orvos, hogy: Kedves Hölgyem! Önök nem illenek össze, lehet, valaki mással azonnal összejönne a gyermekáldás. Ilyet nem mondhat egy orvos, még ha néha ezt is gondolják. Egyszerűen ezeket gondolom úgy, hogy nem egymásnak vannak teremtve. És ez ellen nem tudsz mit tenni. Van a másik, akiknek mindenféle bajuk van, akik bármilyen szörnyű, kellemetlen vizsgálaton is keresztül mennek, de a sok próbálkozás ellenére sem tehetnek mást csak reménykedhetnek. Igen, ott a remény, amit én úgy láttam, hogy voltak nők, akik sosem adják majd fel. És mindeközben én, mint egy királylány gyermek nélkül szemlélődtem, láttam megannyi harcot, kudarcot, szörnyűséget, örömöt, boldogságot rájöttem, hogy csak akkor szüljön egy Nő, ha teljesen felkészült erre a feladatra. Ha érzi, hogy minden porcikájával akarja és képes méltó tisztelettel annak a kis embernek csodálatos édesanyja lenni.

Van egy nagy igazság a földön. Egy nő két dologra képes igazán az életében. Az egyik az, hogy legyen gyereke a másik pedig, hogy nem.

Egy lány

Most egy hozzám közelálló lányról szeretnék írni. Példaértékűnek gondolom az életét és mindenképpen úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek.

A lány egy igen erős jellem. Szeretem azért, mert hóbortos, kedves, lökött, hatalmas lelki erővel bír, szerethető. Azt már az elején leszögezem, hogy egyszer megbántottam, de hála a magasságosnak helyre is állt köztünk a rend. Röstellem és nagyon szégyellem magam miatta, mert a szemét természetem miatt egy hajszál választott el, hogy soha többé ne legyünk kapcsolatban. Szóval róla csak annyit, hogy egy állami cégnél melózik. Talán semmi baj nem lehet belőle, ha elmondom, hogy az egészségügyben. Csinál ő mindent. Én már azon sem csodálkoznék, ha kiderülne róla, hogy még akasztott ember is volt. Olyan ereje van, pedig nem huszonéves már, hogy döbbenet. Van vagy 4 melóhelye és miután a magánélete nem éppen a legszuperebb, mondhatni egy nagy nulla, így Ő a munkájába temetkezik. Dolgozik éjjel-nappal, esőben-napsütésben, télen-nyáron. Nagyon becsülöm. Klassz humora van. Bármikor felhívom mindig a rendelkezésemre áll, mert most néha elkél, hogy lelkileg helyre rakjon. Teljesen más karakterek vagyunk. Én egy fogpiszkáló csaj ő egy kicsit nagyobb méret, de az évek során azt vettem észre, hogy sokkal, de sokkal jobban szeretik a férfiak az olyan típusú nőket mint Ő. Bár neki nagyon nehéz szintén ismerkedni, de vele kapcsolatban jöttem rá és persze a magam tapasztalatán, hogy nem a kilókon múlik a pasizás. Így is úgy olyan döbbenetes dolgok történnek meg a nőkkel, hogy sokan nem is hinnék. Szóval próbálom már több hónapja elérni, hogy találkozzunk, de olyan vicces a dolog. Bármilyen fórumon tudunk beszélni. Már amikor leírom, hogy szia, már akkor tudom a válaszát. Vagy ügyelet, vagy mentő, vagy az SBO,vagy tanítok. Azt, hogy alszik azt azért nem írom, mert akkor ki van kapcsolva. :) Ebbe menekül, de úgy, hogy van, hogy 1238órákat nem megy haza, mert egyik melóból megy a másikba. Sosincs megállás. Egy nagy szenvedélye van az utazás és erre gyűjt. Utazik sokat, bár a sok relatív, mert amikor megteheti. Szóval Ő értünk dolgozik, értünk, akik nyeszlett kis szarok vagyunk, mert minden áldott nap a saját ágyunkban alszunk, ha van valami bajunk, akkor meg nagy pofát nyitunk, ha az egészségügyi dolgozó elé kerülünk. Mondjuk nem magamra értem, hanem úgy az átlag emberekre, akik azt hiszik, hogy az ügyelet az azért van, hogy ne kelljen várni. na Ő meg is mondja, hogy nem azért van. becsülöm, hogy ezt évek óta csinálja és példaértékű ember. Szeretném, ha végre megtalálná a boldogságát már egy férfi mellett, mert Ő is megérdemli, hogy szeressék, tiszteljék. Milyen klassz lenne, ha az ilyen remek nőknek is megadatna egy rendes pasas. De sajnos az a baj ezzel itt is, hogy Ő mint nő túl önálló, magabiztos, tudja, hogy mit akar. Volt neki egy pasija. Mondjuk több is volt, de ez a "szerelem" valami más volt az életében. Ez a pasas pont nem is volt hozzávaló, de ezt mindig is mondtam neki. Sosem érne fel hozzá és most nem azt akarom hangsúlyozni, hogy a barátnőmnek nagyok az elvárások, hanem, hogy az a férfi nem egy kategória vele. Hogy az nem felfelé húzná a kapcsolatukat, hanem lefelé. De szerette még ennek ellenére is. Tudom, hogy nagyon szerette és bármire képes lett volna. Még az óceánt is átúszta volna érte. Olyanokat tett a pasiért, hogy én már a szemem sem mozdítottam volna meg utána. Ő szerette. és elhitte. Féltettem,de hála szerintem egészen jól jött ki belőle, mert már elrendezte magában. Ebben is olyan klassz fej, mert ő magában lerendez mindent. Én meg őrlődöm. Minden szaron. Ő meg hajt és közben agyban is ott van. remek lehet így élni. Nem mondom, hogy nincsenek rossz napjai, mert biztosan vannak, de soha nem mutatja. Annyit lehet tudni esetleg, hogy nagyon fáradt. Szóval Ő dolgozik nem is keveset és úgy ahogy de boldog. Miért nem adatik meg neki, hogy legyen tényleg egy férfi az oldalán? Miért félnek a határozott nőktől a férfiak? Sosem fogjuk megtudni...
Szóval él Miskolcon egy lány, aki igen klassz ember és igen sokat tesz a környezetéért és mindenki kívánja neki, hogy megtalálja a másik felét és akkor talán már teljesen kerek lesz az élete. <3

Természetesség

Ha valakit nem szeretünk, azt nem szeretjük. Én így vagyok vele. Sokszor döbbenek, hogy még családokban is van olyan, hogy jópofát vágnak egymáshoz az emberek, közben meg a kést a hátukba állítják, ha éppen nem egy légtért foglalnak el. Sosem értettem ezt. A barátságokban pedig végképp nem értem. Így meg úgy utálom és ezt és ezt mondom róla a háta mögött, majd édesen mutatkozom vele mindenhol. Micsoda barátságok vannak a világban- felfoghatatlan. Elárulja, majd a legjobb kebelbarátnők lesznek. Ez a jelenség egyébként csak a nőknél fordul elő. Én még sosem tapasztaltam, hogy férfiak így lennének egymással. Ők vagy haverkodnak, vagy nem. És így a tiszta. Ők nem játsszák meg magukat úgy mint a nők többsége. Borzalmas jelenség ez a mai világban. Mondjuk erre jó példa egy szépségszalon. Abból van bőven. Már eleve ott eldől, hogy ki melyikbe jár, mert az sem mindegy. Ami ott megy, kérem szépen az gyomorforgató, hányingergerjesztő. Pedig éppen olyannak kellene lennie a közegnek és a szolgáltatónak, mint amikor az orvosi egyetemen esküt teszel, hogy soha semmit nem adsz ki. Na itt lehet éppen arról tesz esküt a szolgáltató, hogy mindent kiad. Borzalmas ilyen helyre menni. Ha valaki szerencsés és van olyan szalon amelyik nem így működik az szerintem a mai világban nagy csoda. Csöppentem már bele olyanba, hogy az egyik vendég, aki éppen kész lett és távozott,  lett a nagy pletyka tárgya. Aztán így tovább. Borzalmasak a nők ilyen téren. És pont olyan beszél, aki soha életében nem volt különb, sőt.  Én szerencsés vagyok, mert nem szeretek a fodrászhoz járni, így azt az évi egy alkalmat meg valahogyan kibírom. Körmöshöz járok, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a körmösöm tisztában van a természetemmel és azzal, hogy behányok az ilyen közegtől és van, hogy otthon készíti el a körmömet. Azért van, hogy belecsúszok egy-egy szalonbéli jelentbe, de már csak kacagok. És tényleg nevetős helyek ezek az olyan embereknek, mint amilyen én vagyok. Mustrálják az embert nézik ki hány kiló, mi van rajta stb. na engem ugyan nézhetnek, mert általában melegítőben járok, mert az a kényelmes. Információ áradat halmaza zúdul ránk. Borzalmas hely ez amúgy, ahol pedig a nyugalom, relaxáció, meghittség lenne a fő feladat. Hogy miért alakult ez ki azt nem tudom, de valamit változtatni kellene, hogy az átlagos nők is szívesen menjenek be egy szalonba szépülni. Ez a sok felvarrott hajú, paplanszájú, XXL-es műszempillával rendelkező nő a 21. század borzalma. Mindenkiről szívesen megnéznék egy hajnali képet vagy egy olyat, amikor éppen 39 fokos láza van. Én megmondom őszintén, hogy kétféleképpen nézek ki. Vagy nagyon borzalmasan vagy úgy, hogy magam is elájulok. Reggel mikor, belenézek a tükörbe akkor van a valós képem. Nem a legszebb, mert amúgy is meggyötört vagyok mostanában, de vállalom ezt is. Én nem öltözöm fel és nem dobok fel 3 kiló sminket itthonra, mert ki a bánat látná. Semmi értelme. Nem nagyon érdekel az, hogy éppen milyen a frizurám, mert nem ez fogja eldönteni, hogy milyen lesz a napom. Szoláriumba sem járok, ezért sápadt, fehér a bőröm, mert 34 évvel ezelőtt ilyen génekkel láttam meg a világot. Nagyon szép tényleg a nem túlzásba vitt barna bőr, de miután nagyon félek a bőrráktól így nem nagyon érdekel ez a téma. Azt is tudom, hogy a fehér bőrön az apró és nagy hibák is látszódnak, de gondolom nem nagyítóval fog egy férfi mustrálni. Egyébként is olvastam már több fórumon, hogy nem is divat a barna bőr. De kis városunkban és hazánkban úgy vélem, hogy ha valaki nem jár naponta szoláriumba azt is lenézik. És ez így van. Szeretném majd mondjuk 5 év múlva azon lányok fejét látni, akik majd az onkológia folyósólyát tapossák majd, mert a túlzásba vitt szoláriumozás elérte a várva várt hatását. Tehát lehet itt szépülni s közben meg bilétákkal, teli rosszindulattal járni a szalonokba, de vajon megéri-e? Vajon azok akik járnak boldogabbak-e vagy azok akik kibeszélik a vendégüket elégedettek-e magukkal? Nem tudom. De remélem hamarosan felzárkózunk a nyugati kultúra felé és a természetes nők lesznek többségben nem pedig a világot és a férfiakat meghódítani akaró bábuk, maszkkal a fejükön…

Miszter Faszfej!

Miszter Faszfej!

( Így nevezem, de néha nem is ezt gondolom Róla. )

Azt senki ne kérdezze meg tőlem, hogyan került az életembe ez az ember, mert semmilyen magyarázat nincs rá. Azt sem tudom, hogy a sors, ha ad egy ilyet, akkor miért teszi és mi a feladatom vele.

Nyilván a közösségi oldalak a hibásak ezen a téren(is). Valamiért Miszter Faszfej úgy gondolta, hogy én érdekes lehetek és egy pillanat alatt az életemben volt. Azt sem értem az évek során, hogy rólam semmilyen információ nincs nyilvánosan, de ennek ellenére miért jelölgetnek be emberek. Valahogyan a főhősünk is így lehetett vele. Nyilván elkezdtünk egy elég meddő beszélgetést. És nem az én részemről. Már az első mondat után  éreztem, hogy főhősünk Miszter Faszfej igen nagy lóról szemléli a világot. Nincs ezzel baj, de köztudott, hogy a lóról kurva nagyot lehet esni. ( remélem, hogy azért ilyen hülye, mert már eleget esett a padlóra ) Jött először nekem azt hiszem a véletlen volt a bejelölés, de már megmondom őszintén nem emlékszem rá, mert olyan régen volt. Mondta, hogy Ő már vagy negyvenvalahány éves. És nagyon nagy elvárásai vannak egy kapcsolatban. Ebben a pillanatban gondoltam, hogy na ebből tuti nem lesz nagyon beszélgetés sem, mert pont nem vagyok az-az alkalmazkodó típus. Sőt, egyáltalán nem. Leírta, hogy milyen neki az ideális Nő. Nem is értettem, hogy ezt miért osztja meg velem, mert amit leírt annak én a szöges ellentéte vagyok. Még leírta, hogy a csaj milyen cipőt hordjon meg milyen legyen a lába, lábfeje stb. Ezen mindig olyan nagyokat nevetek, mert tényleg ha szeretünk valakit, akkor ezekért szeretjük? Sosem kapok rá olyan választ, hogy dehogy igen ezek fontosak. Mindig azt mondja mindenki, hogy a belsőkért. Ezzel szemben meg állítgatják itt a nagy sznob, paraszt pasasok az elvárásokat. Amúgy főhősünk nem rossz pasas, de azzal persze nem volt tisztában, hogy míg ő ír nekem ilyen dolgokról én egészen más  emberről álmodozom. ( ezt majd egy következő blogban. ) Amúgy felkeltette érdeklődésemet, mert olyan geci-paraszt stílusa volt. Sosem szerettem a kedves férfiakat. Mindig valahogyan azokkal a seggfej alakokkal találkoztam életem során. Egyébként nem is ismert és állandó jelleggel fikázgatott, de hagytam neki, mert úgy voltam vele, hogy sosem lesz neki szerepe az életemben és akkor meg mit tornázzak azon, hogy ezt ne tegye velem. Nagyon nagy arc pasi ő amúgy. Mondjuk szerintem ezért boldogtalan, mert ekkora egoval nagyon nehéz boldognak lenni valakinek. De gondolom, hogy erre azt mondaná, hogy ő nagyon boldog és semmi baja. De van baja és éppen fent a toronyban. Mindig írt, aztán én is írtam, mert érdekelt, hogy mi van vele, de ha láttátok volna a sablonos írásokat,akkor egy hétig nevetettek volna. Aztán valamiért leosztott ismét és „összevesztünk”. Ez olyan fura, mert nem is ismerjük egymást. Aztán letörölt. Mondjuk ezt többször is megtette már a virtuális kapcsolatunkban, de nem nagyon foglalkoztam ezzel. Aztán megint vissza. Ezt egy párszor megcsinálta. Persze azt mondta mindig, hogy nem vagyok az esete. Tudomásul vettem, de bármit kitettem azonnal reagált egy-egy szóval, persze privát üzenetben. Nézegethetett, mert egyszer írt mint derült égből a villám csapás, hogy ő semmit nem lát rólam és kérdezné, hogy én korlátozom őt? Nos, ha valakivel nem foglalkozunk és egyáltalán nem az esetünk azzal nem törődünk még ilyen szinten sem. A közel ezer ismerősöm közül nem megyek rá vagy 800-ra, mert amúgy egyáltalán nem érdekel az életük. Megnyugtattam, hogy utána fogok nézni a hibának és orvosolom. Azt persze most elmondom és lehet ő is látni fogja ezeket a sorokat, hogy amúgy fogtam és bekorlátoztam a picsába, mert úgy voltam vele, hogy a faszkalap fejével engem ugyan ne nézegessen. De azt, hogy így figyel azt még rém álmomban sem gondoltam volna.    Egyszer valamelyik pasassal, persze haverommal voltunk valahol és kiírtam, hogy „húdebaromirahappyvagyok” és erre is kaptam egy szuper kis üzenetet. Mondjuk azt írta, hogy örül, hogy megtaláltam a másik felemet. Semmi gond nincs ezzel, de sosem keresem kényszeredetten. Aztán írt nem írt. Aztán egyszer leosztottam. Vettem a bátorságot, mert ugye azért nekem az van, és beolvastam Miszter Faszfejnek. Tudja már azért, hogy velem így nem. Valahogyan megértette. Aztán egyszer, de mondom és nagyon nyomatékosan mondom, hogy EGYSZER kedves volt. Kb. 2 napig tartott. Sosem értettem az ilyen pasasokat. Soha. Most az van, hogy ismerősök vagyunk a nagy világ hálón, de semmi egyéb. Bevallom már vártam a napokban, hogy majd ír rám, de azt hiszem sosem fog, mert azt mondta a legutóbbi beszélgetésünkben, hogy a viszony köztünk lezárult. Lehet sokkal jobb így. Nem neki! Nekem…

"Szuperpasik"

Sosem fogjuk megtudni, hogy léteznek-e vagy csak a nők elméjében van jelen. Egy biztos, hogy szerintem nem létezik. Nincs ilyen, hogy szuper.  Férfi van.  Nem hívjuk máshogyan. vagy elfogadjuk, hogy ők férfiak vagy belebolondulunk. Az utóbbit nem szeretnénk szerintem. Semmi értelme nem lenne. Nem kell értelmezni őket, mert sosem fogjuk megfejteni, mint ahogyan ők sem minket.Az élet rendje. Most kezdtem a napokban rájönni arra, hogy tényleg el kell fogadnunk a férfiakat olyannak amilyenek. Nyilván vannak kivételek, de mintha Én ezekkel nem találkoznék. Sajnos nincs tisztelet a részükről és vannak férfiak akik tényleg szuper pasiknak hiszik magukat, pedig sajnos egy nagy nullák vagy mondhatnám, hogy a béka segge alatt vannak. Olyan Nőkről álmodnak, hogy hihetetlen. Felállítanak egy mércét a Nőről. Jah, ezt teszi olyan, aki egy forintot sem ér és nem nagyon kapkodnak utána a Nők. Még elvárásai vannak ezeknek  a férfiaknak. Így nevezem őket, de sajnos mondhatnám, hogy nyomorult, majom, macskajancsi stb. Miért van az, hogy pont aki egy nyomorult lelkű férfi az gondolja, hogy bármit megtehet a Nőkkel? Miért van az, hogy ő meg is teszi. Mert megteszi, mert hagyjuk. Sajnos hagyjuk és ez a baj. Az amolyan "szuperpasik" kihasználják ezt a bugyuta nőkben és úgy játszanak velük ahogyan akarnak. és itt a hiba. Mert mi nők hagyjuk, hogy ezt tegyék velünk. Csak nagyon kevés olyan nő van a világon, aki odamondja, lezúzza, leteperi a férfit és megmondja a véleményét. Ezt nem is szeretik a "szuperpasik". Tovább is állnak. mert ugye sokkal könnyebb egy bugyuta, semminek sem ellentmondó nőt megszerezni,mint egy olyat, akiért tenni kell. De van eszük, mert hát tényleg a könnyebb utat választják, mert hiába rövidebbek a körök,de még mindig sokkal jobban tudnak uralkodni egy bugyután, mint egy határozott nagybetűs Nő-n. Mi nők másak vagyunk szerintem. Mi lehet jobban szeretünk harcolni, de nem megyünk bele ostoba pasikba. Nincs értelme. De nyilván a nőkben is van olyan aki inkább választja a "szuperpasit", mert szeret alázkodni. Én sosem szerettem. Ha valami nem tetszett megmondtam. Tudom, hogy van egy olyan szó, hogy kompromisszum, de sajnos nem a gyakorlással van a gondom. Inkább elvárnám, hogy a másik is így gondolkodjon. Nyilván ha körülnézek az ismeretségi körömben, akkor látom, hogy kik azok akik kompromisszumokkal élnek, kik azok akiknek papucs férjük van és kik azok a nők, akik egy fabatkát sem érnek. Megfigyeltem, hogy tényleg könnyebb egy ronda nőnek társat találnia, mint egy jobb fajta csajnak. És most nem a paplanszájú nőkre gondolok. Az olyan jófajtára, aki normálisan néz ki, tud viselkedni  ha kell, tud szajha lenni. Szóval az olyan igazi klassz csaj. Van egy ismerősöm aki 3 gyermekes anyuka. Úgy érzem, hogy azért lenézi a mai szingli csajokat. Én sosem foglalkozom vele, mert tudom én, hogy ronda, és nagyon nagy szerencséje van, hogy elvette egy másik ronda pasas, akinek a tej megalszik a szájában. Ijesztőek  együtt, de hát ahogyan szokták mondani az Isten egymásnak teremtette őket és hát legyenek boldogok. Nem hiszem, hogy olyan érdekes lenne együtt élni egy ilyen fickóval, de hát ő sem "szuperpasi". Sőt. Soha nem is lesz az. Toltak három gyermeket és kész. Letudták az életüket. De arra is rájöttem, hogy  a nőnek az a pasas a "szuperpasi" Így arra a döntésre jutottam, hogy mindenkinek az éppen aktuális, és éppen az ég által megadatott pasi a "szuperpasi".
És vannak nők akiknek a "szuperpasi" mint fogalom sosem létezik, mert sokkal jobb egy férfit taláni, mint egy "szuperpasit"!
:)