Nem tudom Antal Nimródot mi vezérelte, hogy ezt a filmet megrendezze és ezáltal a mozi vászonján felénk prezentálja, de egyet tudok. Én tudom miért írok most róla.
Megnéztem. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy elmentem és fizettem érte, támogattam valami olyasmit, amit talán nem kellett volna. Az, hogy nevettek a film közben és nyilván nem kínjukban, hanem, mert gyakorlatilag még hosszú évek óta is szurkolnak neki, az szánalmat vall. Modern kori Rózsa Sándorunkról tulajdonképpen semmit vagy vajmi keveset tudok. A film adott némi homályt, hogy mi is történt évekkel ezelőtt. Gyermekkorától kezdte, ami nem volt könnyű. Hozzáteszem sok gyermeknem nem könnyű sem akkor, sem most. Sőt! Továbbmegyek. Felnőttként sem könnyű senkinek sem, mert dolgoznunk kell ebben a néha reménytelen világban, de mégsem rabolunk. Sőt! Talán eszünkbe sem jut. A film közben sajnáltam, sajnáltam egyetlen percre még gyermekként, aztán feldolgozni kényszerültem. Sajnáltam, de rájöttem, hogy nem kell. Tudatosan tette amit tett, már sajnos akkor is. Nyilván nem volt igazi családja, és nem volt példa előtte. De sokunknak nem volt és talán most sincs. Mégis emberek vagyunk, és emberek tudtunk maradni. Néztem a filmet és feldolgoztam azt, amit ő tett és, hogy a társadalom hogyan tette őt naggyá, már ha ezt annak lehet nevezni. Nem szeretem, nem fogadom el, és nem leszek rajongója sem. Hősnek sem tartom, sosem fogja senki a számból hallani, hogy ő egy hős! Mert nem az. Sosem volt és sosem lesz az. A hősök azok, akik azokban a pillanatokban kiszolgáltatottak voltak neki. Azok a dolgozók, akik becsülettel mentek azokon a napokon dolgozni. Azok, akik életük végéig emlékezni fognak azokra a percekre, amik valószínű, súlyos óráknak tűntek akkor. Döbbenten szemléltem egy embert aki tulajdonképpen senki nem volt. Figyelem kellett neki. Ez a filmben is elhangzik. Senki volt, akinek lett volna lehetősége az új életre amikor átszökött hozzánk. Senki nem hívta. Ő jött kéretlenül és lett egy ostoba emberek által kikiáltott valaki, aki nem az álmait váltotta valóra, hanem a mi pénzünkön ült éveket és lett egy köcsög készítő vagy tudomisén, hogy kicsoda. A legfontosabb mondata számomra az volt, hogy nem az a fontos, hogy bemenjen egy bankba, hanem, hogy ki is jöjjön. Én is minden kibaszott nap imádkozom, hogy ha bemegyek a munkahelyemre, ki is jöjjek. Mondjuk egészségesen, boldogan. Így is történik, de közben nem iszom és nem rettegek. Volt aki azt mondta és győzködött, hogy sosem lőtt. De lőtt. Sosem akart embert ölni. Elhiszem. Még ezt is elhiszem. De nem tudom mi a jobb? Ha hirtelen meghal valaki, vagy évekig cipel egy lelki terhet. Gondolom erre nem gondolt. És sok embernek eszébe sem jut. Csak menő és tapsoljunk neki. Sokkal rosszabb elmondom kedves Attila. Én pánikbeteg vagyok. Az állapotom nem súlyos, de egy ilyen helyzetben talán meg is roppanhatok. Sosem tudta, hogy kik vannak éppen a bankokban, postán. Neki fogalma sem volt, hogy nem a fegyvertől kell félni hanem attól, akinek a kezében van. Az elméjétől. Az a hatalom. Egy fegyvert mindenki megtanulhat kezelni. Elég 60- as IQ. Nem kell több. A rendező megírta nekünk, hisz ő nem félt. Nem volt ott egyszer sem, csak legendát csinált belőle. Ez ma eladható. És el is adja, mert az érték sokaknak itt kezdődik. Volt egy rendszer amit senki nem szeretett. De itt azokról szólt ez a “pár” rablás, akik megélték. Nem a kormányról, nem Attiláról és nem a pénzről. Nekik mást jelent egy életen át. Ő nem akart ölni. Hangoztatja. Mi halandók nem tudhatjuk. Egy biztos. Antal Nimródot megkérném, hogy rendezze át a filmet. Mondjuk, hogy a végén megszólaltatja az összes lelki áldozatot, hogy halljuk ők mit gondolnak, hisz tudjuk az Attila nem akart ölni. Kérdezzük meg őket, hogy olyan- e az életük mint előtte? Hogy jó érzéssel gondolnak- e azokra a napokra?
Kötve hiszem. Az emberek több mint 99%-a szereti a cirkuszt. Szereti az ilyen embereket, hősként tekintenek rájuk.
Lehet, hogy volt olyan, hogy 28:1!
De végül győztek azok, akik sokszor eltévedtek, de megtalálták. Boldog világot kellene teremteni. Nem akarok olyan világgal szembesülni, ahol egy ember, aki lelkileg tett tönkre dolgozó embereket, hősnek van titulálva. Ha lenne eszük a rendezőknek, a bevételt felajánlanák valamilyen klassz helyre. Mert bárhogyan is van... a lelküket sosem tudják megjavítani pénzzel, a dolgozóknak.
