Ludas Matyi

Gondolom és remélem, hogy mindenki ismeri a nagy sikerű történetet. Imádtam a filmet. Tisztán és világosan mutatja be, hogy ha mással rosszul bánunk és rosszat teszünk vele, akkor bizony azt hamarosan visszakapjuk. Erről nem szerettem volna írni, de miután 3-szor vert át valaki, gondoltam ideje móresre tanítanom. Nem fogom bántani, mert arra sem méltó. Egyszerűen leírom a történetet, amiben minden betű engem igazol.
Lehet itt szépíteni a dolgokat, de ha egyszer valakivel tréfát űzünk az nem szép dolog. Nos. 3-szor tette meg velem az illető. Azt hiszem, hogy tetszem neki és még érzelmei is vannak felém. Már ugye semmit nem tudok vele kezdeni, de azért jó érzés, hogy a minap arra kért, hogy és most beszartok: Kérlek állítsd vissza az Instagramon a láthatásomat. Értitek? Mert ugye letiltottam, hogy neki ne fájjon már, hogy én milyen klassz nő vagyok. Nem, nem nem. Nem fogom. Isten ments, hogy valaki, aki megteszi azt amit eddig senki nem mert velem, az majd nézegethet. A fiatalember egy teljesen frusztrált manusz. Férfinak nem mondom, mert attól olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Hozzáteszem, hogy csodás szülei vannak, de lehet, hogy őt adoptálták. Wahahaha. A fiatalembernek mindenféle gátlásai vannak. Nyilván azért, mert az elmúlt több évben elég keveset mulatozott és hát miután nem veti meg a különböző szaros élénkítő szereket, így azt hiszem, hogy neki már annyi agysejtje sincs, mint egy paplanszájú nőnek, akit férfiak tartanak el, mert elég jól oboázik.
Nos. Nem olyan régen azt mondta nekem a manuszunk, hogy utálja, hogy nekem mindig jó kedvem van. Hát, na. Mit tegyek? Rontsa már el valaki akkor ha már ez is baj. Az is baj, hogy dolgozom, na nem azért mert kurva gazdag lenne és mondjuk eltartana, mert mondjuk annyira cuki, hogy PRADA-ba öltöztetne, hanem, mert céltudatos vagyok. Lehet annyi pénzt szívott el kedves barátunk életében, hogy még a sírban is cipellők lennének rajtam. Tulajdonképpen ő neki rájöttem, hogy csak egy álom vagyok, vagy csak álmodozik rólam. Mást már nem nagyon tud, mert ugyan még meg sem vetem és nem is fogom megalázni, mert alázza őt a sors, de valljuk be, hogy ők azok, akik egy proli panellakásban fognak megöregedni, egy kis nyomorult nővel. Rólam meg tényleg csak álmodozzon tovább. Aki meg meri tenni, hogy átveri a másikat, eltűnik az életéből, mert ő egy beszari alak, aki még szánalmat sem érdemel, azon csak nevetni kell. Ezt teszem. Nem maradt más csak, hogy nevessek nagyokat. Minden szempontból átgondoltam, hogy ő mit adhat vagy vehet el belőlem. Hozzám aztán semmit nem adhat, mert még lábtörlőnek sem lenne jó, mert annyira ostoba. Elvenni meg mit tudna? Egy mosolyt? Egy mosolyt azért, mert neki nem jutott olyan sok? Kedves NŐK! Ha egyedül vagytok, ne aggódjatok, mert ilyen esetlen valamilyen  szertől függő manuszoktól óvjon meg a jó isten benneteket. Ígérni úgy tudott, hogy közben már el is tűnt. A frusztrációit csak magának köszönhetik az ilyenek. Nincs felelősségtudatok még maguk iránt sem. Élnek a világban és sajnos ezekkel csak eggyel többen vagyunk. amikor valaki arra nem képes, hogy azt mondja, hogy nem akarom, nem vagyok felnőve, nem merem: az kezeltesse magát. Ezeket bárki mondja tudomásul vesszük mi okos nők, nem hisztizünk, nem vergődünk. Elfogadjuk, hisz mindenki ember, érzésekkel, frusztrációkkal. Csak valaki egy kicsinyes fasz marad, valaki talpra áll. Többször megtette, hogy átvert de én ezek után is NŐ maradtam. Azt mondta, hogy hihetetlen vagyok. Igen. És ő egy percet sem érdemelt meg az életemből. Most valószínű fogja a fejét, mert tudom, hogy itt is kukkol és azt is elmesélte, hogy a barátja közösségi oldalán néz meg engem. De hát én azokat is töröltem, mert pontosan tudtam, hogy erre vetemedik. Arra, hogy még nagyobb szánalmat ébresszen bennem. Erre már tényleg csak annyit tudok mondani, hogy nagy az isten állatkertje. Mindenki bánjon úgy a másikkal, hogy ne kelljen drasztikus lépéseket meghozni, már ha a közösségi oldalak tekintetében számít ez. Mert ugye nem a közösségi oldalon dől el, hogy ki, hogy szereti a másikat.
Itt üzenek neked: Én nem haragszom és csak nevetek rajtad. Tényleg kicsit szánalmasra sikeredtél és az ígéreteket pedig próbáld meg betartani, mert olyan buktatóid lehetnek még az életben amiért nem vállalsz felelősséget, hogy igaz lesz a mondás: magasról lehet kurva nagyot esni.
És tudod Ludas Matyi 3-szor tudatta a világgal, hogy ő ember. Én egyszer sem adom vissza neked, mert az nagyobb büntetés az élettől feléd.
Sajnállak.

Irigy világ, irigy emberekkel. Én vagyok azért is a "NÁMBŐRVÁN"!

Imádom ezt a szót. És imádom ha rólam beszélnek és összesúgnak a hátam mögött. Imádom, hogy olyan képtelen történetekkel állnak elő az emberek mondjuk rólam is, és gondolom sokatokról, hogy már-már szórakozom. Imádom amikor egy-egy blog bejegyzés után örömmel olvashatok pozitív kritikákat, imádom amikor az olvasottságom az egekbe szökik. Imádom azt is amikor negatívan írnak és nem éppen egyezik a véleményünk. De hát emberek vagyunk. halandók. Miért kellene egyezni a véleménynek? Sokan vagyunk sokfélék. Az emberek általában szeretnek a másikkal foglalkozni. Ostoba, buta dolog. Mindenkinek azzal kellene foglalkozni, hogy ő saját maga haladjon és boldog legyen. Miután a gyarló emberek nem ezt teszik, így jönnek képbe az érdekes, szép, okos, értelmes egyedek. Azaz: olyan, mint én. Miért foglalkoznának magukkal, amikor velem is lehet? Igazuk van. Hát nem érdekesebb vagyok én, aki tényleg igazán sosem panaszkodom és teljesen örömmel lépek minden egyes utamra. örülök, hogy remek munkám van és szuper jó barátok. Imádom, hogy bármit megtehetek, hogy nem szorulok senkire és semmire, hogy egyedül éppen olyan értékes portéka vagyok, mint társaságban. Imádom amikor megvető pillantásokat látok, hogy látom a szemekben, hogy utálnak. Egy dologért utálhatnak csak: az pedig, hogy ÉLEK és nagyon is jól élek. Imádom amikor érzik az illatomat, látják a szuper ruháimat, imádom mikor tényleg megvető pillantással néznek rám. Én sajnos nem tudom ugyanezt visszaadni az embereknek, mert csak mosollyal tudom díjazni, hogy így néznek. Tapsolok nekik, mosolygok rájuk, mert eléggé szerencsétlenek. Úgy sajnálom őket, hogy agy nagy rakás szar az életük, hogy nem járhatnak csak 2000 HUF cipőkben, hogy nem ismerik csak az AVON kozmetikumokat, hogy életükben nem voltak igazán boldogok, hogy egy nyelvet sem beszélnek, hogy az egész életük csak a nyomor körül forog. Kérem szépen: mindenért dolgozni kell. Mindenért tenni kell és nevetni közben, mert az adja meg az erőt. Ha szép vagy, szeretned kell magadat a szépségedért. Vannak azaz lennének alapszabályok az életben. Ha bántanak, köpnek rád, megszólnak akkor csak mosollyal nyithatsz feléjük, mert ők szerencsétlenek és nem tudják, hogy miket kell betartani a világban. Nyilván nem hoznak értékrendeket mint én és még sokan mások. Nyilván a neveltetésben is elcsúszott valami, ami súlyos hiba. Imádom mikor lekurváznak és aljas dolgokat teregetnek ki, amit a kis agyszüleményük teremtett. Nyilván ha valaki szép, őszinte és még belevaló is, azt tessék utálni. Mindenkinek ajánlom, hogy minket utáljanak. Utálják azt a fajta embert amilyen én is vagyok, mert mi ettől vagyunk kimagaslóak és még jobbak az életben. Én minden reggel tényleg úgy ébredek, hogy rólam minden lepereg. Mondjuk a smink nem nagyon, mert nem viselek csak ritka alkalmakkor. Imádom amikor bámulnak, imádom ha szépnek látnak, imádom a megvető nőket, hogy a saját nyomorukban is engem néznek és velem foglalkoznak. Olyan kis nyomorék világot élnek azok akik csak a másikat figyelgetik, hogy amikor rám néznek a világ kitárul nekik. Továbbra is nagyon köszönöm, hogy a blogomat olvassátok, mert nekem egy kattintás is pénzt hoz a konyhára és egy újabb cipőt, vagy bármilyen luxus kozmetikumot vehetek rajta, hogy te kukkolod az oldalamat. Azért írok, mert szeretem, hogy sokan olvassátok és azt is szeretem, hogy vagytok nekem. De legjobban az irigy nőket imádom. A saját életedet nyomorítod meg azzal, ha valakit irigyelsz. A mi életünk pontosan olyan gyönyörű lesz továbbra is, amilyennek a tiétek sosem lesz. Továbbra is imádom, hogy összesúgnak sokan, mert akkor is én vagyok az érdekesebb.
És nyugodtan oda lehet hozzám jönni és beolvasni, hogy mekkora cukiság vagyok. Imádnám.
De addig is csendben kukkolj, mert nem zavarhatsz meg a remek kis életem folytatásában...

Segélykiáltás

Hónapok óta gondolkodtam, hogy leírjam a saját történetemet, amivel csak annyi lenne a közlendőm, hogy ha egyszer is átélted, nem kell szégyenkezned, mert inkább sírj a pszichológusnál míg lehet, és nehogy eljuss a nevetésig a pszichiátrián.
Biztos vagyok benne, hogy 12 éve tört meg bennem valami, de kiteljesedni csak mostanra tudott. 2 éve, hogy gyógyult vagyok és minden erőmmel segítek azokon akik ebben szenvednek. Mindig is egy nagy nevetős nő voltam. Imádtam az életet. Mindenem megvan. Azt hiszem, hogy egy dolog hiányzott az életemből az pedig a szeretet. Most biztosan felhördülnek a családom tagjai, de az amit kaptam, kapok az egyenlő a nagy nullával. De nem keresem az okokat és nem hibáztatok senkit sem, hogy olyan állapotba kerültem amiben amúgy nagyon sokan vannak. Magyarországon a depresszió és a pánikbetegség nem túl előnyös helyen van. Minden 2. ember küzd valamiféle szorongással. Világ életemben egy harcos voltam és imádtam felül lenni, felül kerekedni mindenen és a fiatal éveimet is imádtam aktívan élni. Úgy is tettem. Aztán a felnőtté válás küszöbén pontosan az érettségi banketten tört rám az első roham. Fogalmunk sem volt, hogy mi ez, és nyilván a szüleim egy jókora hisztinek vélték. Mert ugye nekem semmi sem jó. Mai napig hallom azokat a mondatokat, de már kezelem őket és amúgy sem élek a múltban, mert felesleges. Aztán még többször éreztem fulladást, rémálmokat, szorongást és egyéb szarságokat ami ezzel jár. Évekig szenvedtem legbelül, mert a környezetem leszarta, hogy mi ez. Hiszti egy lánytól, akinek mindene megvan. Viseltem titokban ezt a szart a vállamon. Aztán persze 12 éve amikor majdnem meghaltam, kiderült, hogy nem is hisztiztem. Minden orvos azt mondta, hogy semmi bajom nincsen. Aztán persze kiderült, hogy meg fogok halni. Amit szerencsére túléltem és önfeledten, boldogan éltem a napjaimat, igaz kicsit alacsonyabb intenzitással, de hát örültem, hogy élek. 1 év telt el amikor éjjel egy olyan rosszullétre ébredtem, hogy fekve elájultam. Megszólalni sem tudtam. Tétlenül feküdtem és egy szó sem jött ki  az ajkamon. Miután ez sokszor előfordult egy alkalommal orvost hívtak hozzám, azt mondta, hogy pánik. Apánál olyan nem létezik. Akkor semmi baja. Mindig azt hallottam, hogy szedd össze magadat. Ment kb. évekig. Mások előtt leplezve, hogy minden forog velem, elhányom magamat, ver a szívem, sírok titokban, rosszul vagyok. Sosem tudtam elmondani, hogy mit érzek. Rosszul voltam. Voltak pillanatok amikor azt hittem megbolondulok és nincs realitásom. Azokban a pillanatokban nem is volt. A húszas éveimet tette tönkre, bár már nem cserélnék senkivel sem, mert ez az én utam, de egy biztos, hogy segíteni kell azokon, akik ebben szenvednek, mert a mindennapokat teheti pokollá. Egy szerencsém volt, hogy jó körülmények között élek és feküdhettem az ágyban hónapokon keresztül. Amikor nem láttak az ágyba süppedve vártam, hogy mikor jön a roham. És vártam, hogy újabb és újabb mikor fog jönni. Aztán amikor valaki a közelemben volt, megjátszottam, hogy iszonyatosan jól vagyok és élem a huszonévesek szuper éveit, mint mások. Az a lány, aki addig a térképről le tudott volna futni, egyszerre lett egy roncs. Aztán erőt vettem magamon és pár évig elég jól voltam. Kiegyensúlyozott élet, jó párkapcsolat, szerelem, kalandok, utazás, boldogság. És voltam akkor barom, hogy elhittem: meggyógyultam. Elhittem, hogy minden rendben van. Látszat volt, mint ahogyan a kapcsolatom is és az életem. Minden egy kirakat volt. Jól voltam, mert tudtam, hogy a másik felem megmenti az életemet, ha baj van, mert ez a szakmája. Biztonságban voltam. Elhittem. pedig csak biztonság volt. Semmi mást nem akartam, csak biztonságot. Elértem, de jobban nem voltam. Hazudtam magamnak, hogy jól vagyok, pedig égbe kiáltó bajom volt. Pánikbeteg voltam. Szorongtam folyamatosan akkor is. Aztán a kártyavár összeomlott. 2 helyről éreztem, hogy szeretnek és azt sem tudtam, hogy mire vágyok. Majd egy harmadik helyről vártam, hogy szeressen, de annak meg én tettem pokollá az életét. Azóta is utál és meg is értem. Mindenbe kapaszkodtam. Majd 2 évvel ezelőtt már csont soványra fogyva, sehova nem mozdultam ki. Csak a látszatot tartottam fent. Semmi más nem érdekelt, csak, hogy ne jöjjenek a rohamok. A nap 24 órájából 20-at rohamoztam. Ájultam, hánytam, reszkettem, sírtam, verejtékeztem, fulladtam és közben az életem egy penge élen éltem. napról napra húzott be az ár. Már a környezetem sem értette és megijedtek. Minden áldott napot csak túléltem. Semmit nem akartam. Annyit szerettem volna, hogy ne legyek rosszul. Az ajtón nem mertem kilépni, ha mégis megtettem, akkor vagy valakivel, vagy rögtön összeomlottam. És akkor a családom ott állt és könyörögve kérték, hogy mondjam meg hogyan segítsenek rajtam. 50 kilósan iszonyatosan jól állt rajtam minden. De amikor belenéztem a tükörbe, tudtam, hogy csak haldoklom, túlélek. Roppant nem vonzottam a tekinteteket. A férfiak észre sem vettek. Mondjuk egy porcikám sem kívánta volna, hogy valaki, valaha így lásson. Hát minden látszatot fenn kellett tartani. Mindenhova elvittek. Minden misztikus dologgal próbálták az életemet helyre
hozni. Természetgyógyász, homeopata, kineziológia, ilyen-olyan füvek, pszichológus stb. Már a csillagokat is lehozták nekem, de semmi nem segített. Jöttek a rohamok óránként. Ha volt egy jó napom, ami abból állt, hogy csak 3 óránként volt rohamom, akkor már örültem. Imádtam, hogy a 34-es méret jó rám és a gyermek osztályon is találok jó cuccokat. Minden vásárlásnál csak 10 percet örültem, mert tudtam, hogy bármit veszek az a szekrényben fog állni, mert én ugyan nem tudok kimozdulni, mert megöl a pánik. Egy bevásárlóközpontba, de még az udvarra sem mertem kimenni, mert olyan borzalmas rosszullétek gyötörtek, hogy az udvarunkon elhánytam magamat és csúszva-mászva tértem be a házba. Sosem gondoltam, hogy egy ilyen szörny állapot az én életembe beférkőzhet. Megtette. Kérdezés nélkül jött. Gyűlöltem magamat és azon töprengtem, hogy ha egy halálos betegséget túlélek, akkor ez miért fog ki rajtam? Mert egy gyenge, szar alak vagyok? Nem. Egyszerűen olyan élethelyzetet teremtettem amivel nem tudtam mit kezdeni. Belesodródtam és nem találtam a helyes utat. iszonyatosan féltem, hogy gyógyszert kell szednem. Forgott velem minden már naponta, amikor egy vasárnap megint orvos látott, aki ismert és megfogta a kezemet. Jól ismert régről és azt mondta, hogy: nem szenvedhetsz tovább. Nincs már más csak a pszichiáter és a gyógyszer. Rászedtem magamat és kerestem egy magánrendelést, mert ma Magyarországon, ha valakinek pszichés baja van, akkor azt mondják, hogy bolond. Nem. Azok bolondok, akik  ezt mondják. A testvérem úgy nézett mint egy bolondot, hogy hogy lehet így élni? Hogy mi a fasz bajod van? Hát az, hogy míg mások nem találkoztak ezzel a szarral, én a pokolt járom már vagy 20 éve. Mert amúgy 20 éve volt az első, de akkor hallani sem akartak erről. A testvérem egy percig sem hiszi szerintem még most sem, hogy annyi kétely és kérdés van bennem mindennel kapcsolatban, hogy ezért lettem ilyen, Szorongtam mindentől. Egy lépést megtételétől is féltem. Elmentem az orvoshoz. 2 órát voltam ott. Leültem. 2 órán át ontottam a szart az orvosra. Sírtam, zokogtam és könyörögve kértem, hogy segítsen. Miközben amúgy küzdöttem, elvesztettem az első pokoli hónapjaimban a nagymamámat. Már nem tudtam a szemébe nézni, mert tudtam, hogy beteg vagyok és nem láthatja, hogy omlok össze. Miután a temetésén ordítottam, hogy nem bírom, akkor tudatosult bennem, hogy szükségem van a segítségre. Az orvos sok mindent kérdezett tőlem. Mindenre csak sírtam. Mondtam, hogy bármit beszedek csak segítsen visszakapni a régi életemet. Nem telepedett rám, értette, hogy mit akarok. Élni. Semmi más nem volt bennem, csak, hogy élhessek. Nem aludni akartam. Élni. Mondtam, hogy ne szedáljon le, mert szeretnék boldog lenni, de tudom, hogy én is kellek. Felírta a gyógyszert. A szervezetemnek alkalmazkodni kellett a gyógyszerhez, így fokozatos adagokban kezdtem el szedni. Egy gyógyszert írt fel. Egy negyed tablettával kezdtük. Amikor itthon voltam este bevettem és tudtam, hogy ettől csak jobban leszek. Már annyira ki voltam merülve, hogy elaludtam. Hitem volt. Erős hitem. Reggel mikor felkeltem jól voltam. Aztán fél óra múlva jött megint a szar. ROHAM! Mit adott ez, hogy szarul vagyok még mindig? Elmondta, hogy kell vagy 10 nap míg hatni fog. Most azonnal akartam jól lenni. Varászütésre. Felhívtam sírva, zokogva, hogy rosszul vagyok!!!! Mondta, hogy tudja. :) Majd jól leszek. Megint elmondta, hogy 10 nap körülbelül. Úgy vártam a 10 napot mint a messiást. Ahogyan megbeszéltük, beszámoltam mindenről. Mentem kontrollra. Kicsit jobban voltam. Aztán teltek a hetek és éltem. Egyedül közlekedtem, lett életem. napi egy gyógyszer. Tudom, hogy ha placebót szednék, akkor is jól lennék. Nem akarok placebót. Hitem lett az orvosomba. Pontosan olyan ő nekem, mint egy fogorvos vagy nőgyógyász. Mindenkinek kellene lennie pszichiáterének. 2 éve lesz, hogy jól vagyok. Most leszokóban a gyógyszerről, mert már olyan jó az életem, hogy képes leszek majd enélkül élni. Ha esetleg visszatér, akkor szedem újra. És akkor mi van? Egy tabletta. Minden napomat imádom, szeretek élni, szeretem az esőt, a ködöt, a rohadt 40 fokos meleget, szeretek dolgozni, színezni, élni, élni, élni. Pedig semmi nem változott meg, csak boldog lettem, mert valaki megmutatta, hogy van kiút. Tudom, hogy most sokan nevetnek, hogy mi a szar az, hogy pánik. Soha senkinek nem kívánom, mert a pokolba nyom le. Soha nem tudhatod, hogy mikor tör rád és elképzelésed sincs, hogy miről írok ha nem voltál ebben a cipőben. Jó cipőkben járok, jó ruhákban, de most már boldogan. Minden nap nevetek órákat,  megértek másokat és szeretném ha mindenki a környezete felé fordulna, segítene, szeretne, ölelne, mosolyt adna. Semmi másra nem kell időt fordítani, csak, hogy meglássuk ha baj van mellettünk. Nálam senki nem vette észre, csak akiknek mondtam, de tétlenül álltak.
Hogy mi lett a hátrányom? Azt is elmondom.
54 kilós csinos 172 cm magas csaj voltam. Most 20 kilóval vagyok több, de nem rohadt dagadt, mert nagyon csinos vagyok most is, NŐ lettem. És szeretem magamat, sokkal jobban, mint soványan. Minden áldott nap mosoly van az arcomon, és remélem ez az örök mosoly. a nagymamámat igaz elveszítettem, de most már tudom, hogy azért, mert fel kellett nőnöm. Érhet trauma, bánat, de már mindennel megbirkózom és a jót vonom le belőle. Bánthatnak, utálhatnak, irigyelhetnek. Én már jól vagyok. Mindenkinek jól kell élni és örülni minden egyes percnek. A pánik egy állapot amit kikiáltani kell nem elhallgatni, mert akkor nem birkózol meg vele. Kiáltani kell a segítségért.
3x volt rohamom a 2 év alatt. Kezelem, nem félek tőle. Ő az enyém, de nem uralkodik rajtam. Most elkezdtem egy változást. Lefogyok. Étvágyam lett és ettem is. Most megmutatom, hogy mire képes az ember, ha elhatározza változni akar. 15 kilótól fogok megszabadulni. Nem leszek olyan sovány mint régen, de ragyogni fogok.
Elárulok egy titkot. Amikor ezt írtam voltak könnycseppek az arcomon. Az örömtől, hogy jól vagyok, hogy boldog vagyok, hogy irigyek sokan rám, mert van munkám, hogy csodálatos barátaim vannak, akik néha hibáznak, de hibákkal együtt örülhetünk egy új napnak.
Vigyázzatok egymásra.

Egy tényér étel mennyit jelent

Van sok olyan ember körülöttem és inkább ugyebár a nők, akik semmilyen értékrenddel nincsenek tisztában. Tudjátok, olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az a munka, pénz keresés, nagybetűs ÉLET? Van egy közeli ismerősöm aki mindig is nagyon gazdag manuszokra bukott. És most hiába mondja, hogy nem a pénz számít, de neki nagyon is. Hazudik az az ember, aki azt mondja, hogy nem számít a pénz. Igenis számít, de azért vannak értékek is ebben a kibaszott világban, akármennyire is nem veszünk róla tudomást.  A közeli ismerősöm mindig úgy beszél nekem, hogy higgyem el neki, hogy őt soha nem érdekelte a pénz. És most annak apropóján fogok írni erről az igenis manapság legaljasabb helyzetről, mert annyi minden küzdelmet tapasztaltam meg az elmúlt 1 hétben. Ez a nő mindig is azt hiteti el sok mindenkivel, hogy ő teljesen tisztességes. Ami amúgy igaz is, de aki nem teremtett meg még anyagilag semmit sem magának, az nekem ne dumáljon arról, hogy szeretetre vágyik. Ha arra vágysz: akkor tiszteld a másik feledet, ne hisztizz, ne cirkuszolj és ne vágjál pofákat olyan dolgokért, amikben soha nem lesz igazad. Aki palotában él és azt sem tudja, hogy váltós vagy automata autót vezessen, az inkább fogja be a száját. A kis lényünknek semmire nincs gondja. Az ég világon semmire sincs, és a pláne az az egészben, hogy mindig sajnáltatja magát. Itt kérem szépen nem 10 ezer forintokról van szó. Én és még sokan vagyunk nők, akik dolgozunk tisztességesen és nem szorulunk a manuszok pénzére. Nyilván ha olyan világot élnék, mint 50-60 évvel ezelőtt, akkor azt mondom, hogy a férfi tartsa el a nőt, és hordozza a tenyerén, de nagyanyám is dolgozott keményen, mert a munka nemesít. Az, hogy egy nő nyafog, mert a manusz sokat dolgozik annak bottal verném ki a fogát és zavarnám el a picsába. És tudjátok, hogy miért? Mert ez a sok álmodozó kurva azt sem tudja, hogy mik az értékek? Pár napja azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Egy 10 éves gyereknek vittem egy kis semmiséget. Ételt, mert megkért, hogy szeretne enni. 10 évesen ismét kemoterápiás kezelésen vesz részt. 10 évesen megint!!! Értitek? Megint!!! Amikor átadtam az ételt, könnyes szemekkel köszönte meg és rohant enni, mert iszonyatosan jó étvágya van. Sírva állt előttem egy 10 éves fiú, aki olyan erővel él, amit senki nem tud elképzelni. És most ahogyan olvassák sokan ezeket a sorokat, lehet köpködni, hogy hogy jövök én ahhoz, hogy ítélkezzek másokról. Nem ítélkezem csak leírom, hogy míg a rohadék nők otthon sírnak, hogy melyik órájukat vegyék fel, basztatják a férjüket, hogy mekkora szemetek, mert kibaszott sokat dolgoznak, hogy nekik naplopóknak legyen mit költeni, addig mások meg alázattal viseltetnek betegségek iránt. Míg te kedves ismerősöm, azon agyalsz, hogy milyen Wellness szállodában áztassad a testedet, más gyermek, aki még tehetetlen, az küzd.
Egy dolgot szeretnék elérni. Ha azok, akik sírnak, mert kurva sok a pénz és nincs szeretet, azok gondolkozzanak már el, hogy miért menekül a manusz otthonról. És azzal, hogy gyereket szülsz neki, azzal sosem leszel előrébb.  Azzal egy férfit sem lehet odaragasztani magad mellé. Hiába akarják az ilyen nők elhitetni a világgal, hogy ők értékesek. Csak egy lyukas garast érnek, de azt is ütött kopottan. Mert nem biztos, hogy amikor elköltöd a pénzed akkor boldog vagy. Másét költöd. És mindig is másét költötted, még ha azt akarod elhitetni, hogy te igenis értékes vagy. Nem vagy az. Az érték ott kezdődik, hogy ha egy férfi megteremt neked valamit, akkor te befogod a szádat és ételt teszel az asztalra. Ott indul el minden. De ezt is csak szorgos tanulással és önismerettel lehet végrehajtani. Viszont: sokan nem is tudtok elindulni az úron. Ez a szörnyű a világban...

Miért nem lép a megcsalt?

Annyiszor hallom, hogy sok nőt és férfit csalnak meg élete során. Tudom, hogy elcsépelt dolog és lerágott csont, hogy a másik nem lép félre, ha nincs rá oka. De ha egy férfi vagy nő boldog, akkor az tuti nem lép félre. A félrelépés egyetlen oka: MÁR NEM SZERETEM. Semmi más oka nincs. Amikor megtörténik a megcsalás, abban a pillanatban a hivatalos élet megszűnik létezni. Màr nem vágyunk a másikra, már undorodunk tőle. Egy dolog foglalkoztat minket: az új. Amikor egy nő nem engedi a férfit magához közel a házasságban, akkor ne várja el, hogy a férfi hűséges marad. Vannak persze olyan férfiak, akik a nőt tolják el maguktól szexuálisan, de azokat barmoknak hívnám és frusztrált, szánalmas embereknek. Hisz attól csodálatosabb nincs egy férfi életében és nem is lehet a szexualitás terén, ha egy nő kínálja fel szexualitását a vadon királyának. Akik ezzel nem tudnak érvényesülni, azoknak ajánlanám a buziskodást. Legyenek inkább buzik és ne okozonnak a nőknek összeomlást. Amúgy sem a nő kudarca, ha egy férfi nem adja magát a tálcán. Az a férfi baja, küzdjön meg a nyomorával. Amikor egy nő már nem kéri a szexualitást az életében, azt csalják is meg. Vagy mondja el a férfinak, hogy már nincs érdeklődés vagy lépjenek le. Sokszor ugye a nők az egzisztencia és legfőképpen a pénz motivációja miatt nem lépnek le. Viszont ha megcsalják őket, akkor minden összeomlik. Pedig teljesen logikus a helyzet. Ezt érdemlik. Ha nincs szex, pénz se kelljen. Ezt kellene a férfiaknak tudomásul venni. Az elhanyagolt férfiak nagyon remekül elvannak, addig a pontig, míg nem jön egy olyan szexualitással rendelkező nő, aki felkelti az étdeklődésüket. Akkor aztán nincs az a feleség, aki a lavinát megállíthatja. Azaz megpróbálhatja, de sajnos bele fog fulladni. A lavina elsöpri. Nagyon sok nő ül a kanapén és sír, próbálja meggyőzni magát, hogy mekkora paraszt a manusz. Nem! A nő az aljas, mert semmilyen kedvességre nem képes, de elvárja a jólét minden apró ajándékát. Egy dolgot nem értek? Amikor a kanapén ül valaki, akit köztudottan megcsalnak, az miért nem áll fel emelt fővel és indul el egy másik úton? Ha ott ül, és erőszakkal magához láncolja a férfit, akkor vajon boldog lesz? Kedves asszonyok. Sokatok él így. Sokan, akik azt hiszik, hogy ha nem vesz róla tudomást az nem is létezik? Csak akkor létezik igazán. Amikor egy férfi másra vàgyik,ami teljesen érthető, akkor kell emelt fővel felállni és hagyni, hogy a férfi újra szerethessen. Hagyni, hogy a nyomasztó évek/hónapok/napok után a rémes feleség fogságából kiszabaduljon a teremtés koronája ès boldog lehessen. Ezzel a nők is boldogabbak lehetnének, mert lehet egy másik férfi karjában, teljesen más érzéseket adhatnak ès talán kaphatnak is.

Péntek este

Nincs nagy jelentősége nálam az estéknek. Én tulajdonképpen bármelyik nap tudok bulizni, szórakozni, egyszerűen élni. Nem várom reszketve a hétvégi estéket. Ha akarok szuper jó koncikra megyek és nem függök a hétvégi eseményektől. Nyilván mert megtehetem. Éppen ma reggel kérdeztem meg a legkedvesebb fiú barátomat ( igen a barátok is szoktak szexelni! wahahah ), hogy hogyan is telik egy harmincontúli férfi estéje? Miután friss volt az élmény meg is osztotta velem. Ő nagyon különleges férfi. Ő az a férfi akit vakon ajánlanék bármelyik nőnek. Nem csajnak. Nőnek. Férfi. Egyedülálló. És azért, mert ti nők eléggé furcsák vagytok a pasasok terén. Inkább veretitek magatokat szájba és aláztatjátok meg magatokat egy cipőért, mintsem, hogy megdolgozzatok érte, hogy egy ilyen pasassal éljetek. Na de eltértem megint a témától. Szóval este elment a városunk fos helyeire. Itt mondjuk minden fos, talán egy hely van ahová nyugodt szívvel küldök mindenkit Miskolcon az pedig az Impresszó. ( Ez itt a reklám helye ) www.impresszo.hu

Szóval elment éjjel kicsit lazítani. Kérdezem mindig tőle, hogy mi a szart lehet egy este csinálni az ivászaton kívül. Mondja, hogy igazából semmit. beszélgetnek. Hát ezt mondjuk telefonon is le tudom rendezni a barátnőimmel vagy valakinél összeülve. Kérdezem minden egyes alkalommal, hogy potenciális feleséget vagy életre szóló társat lehet éjjel találni? Mondjuk már tudom is a választ rá, de inkább megkérdezem, hátha már javult a helyzet a párkapcsolatok terén. Aztán mondja, hogy nem igazán. De ő nem csajozni megy. Pedig mindig mondom neki, hogy járjon már nyitott szemmel egy szupermarketben is, mert nem tudhatjuk, hogy hol botlik bele egyenesen a másik pofájába az nagy Ő. Mondta, hogy egy nagyon értelme csajjal beszélgetett. Megörültem. Mondom hűűhaaa. Erre mondja, hogy ronda volt. na de legalább eljutottunk arra, hogy vannak értelmes nők is, de nyilván azok kihívásokkal küzdenek és ez esetben rondák. Ugye közölte velem, hogy ő csak úgy beszélgetett. Erre jöttem én. Mondom te lehet, de ugye a csajok nagyon hamar elviszik magukat már egy beszélgetés alakalmával, és már látják magukat a menyegzőn is. Ez a legnagyobb hiba. És hát a mi kedves, jóképű pasasunk tényleg csak jól érezte magát és beszélgetett. Sem hátrébb sem előrébb nem gondolta ezt az estét, mint ahogyan a 2 hetente kis piálásos estéken szokta. Egyszerűen csak elment és kiengedte a gőzt, ahogyan a férfiak szokták. Továbbra sem értem, hogy miért nem tudnak ismerkedni a fiatalok és miért olyan sanyarú a világ, hogy inkább élnek egyedül. Rájövök, hogy valószínűleg azért, mert ebben a  világban sajnos tele vagyunk ostoba, férfiakkal és nőkkel, idétlen értékrenddel élnek és semmilyen jövőképük nincs. Talán csak a néha iszogatás, szívogatás már aki, és sodródás a végtelenbe. Ez sajnos nagyon rossz irány. Sokaknak jól jönne egy pszichiáter, Tényleg segítség gyanánt. 

Amikor egy férfi mást szeret

Biztos vagyok abban, hogy vannak házasságok és még köttetni is fognak olyanok, amelyek csak szereteten alapulnak majd. Biztos vagyok benne, hogy van nagy szerelem, amit a férfi egy másik nő iránt érez. Nem feltétlenül azért mert a feleségét nem szereti, de van olyan nő az életében, akit olyan szerelemmel szeret, hogy jobb, hogy nem együtt élik le az életüket és élik meg azt az érzést.  Ezt elítélni nem lehet. Ezeket az érzéseket a férfiak magukban hordozzák életük végéig. Nyilván lehet olyan szerencsés is lesz köztük, aki egyszer rájön, hogy a nagy szerelemmel kell lennie, de addig élhet csendesen a feleséggel. A nagy szerelmeket a férfiak nem bírják cipelni. De folyamatosan vágyakoznak azután a nő után, akit oly annyira szeretnek. Olyan klassz érzés lehet, de egyben szomorú is. Hagyni kell, hogy a férfi szeresse a szerelmét még akkor is, ha mással él. Hagyni kell a szerelmet sodródni, mert megannyi csodás percet ad majd a két embernek. Tudom, hogy létezik ilyen és tudom, hogy ezt ép ésszel is lehet csinálni. Van, hogy két embert elválaszt annyi,de annyi minden. Van, hogy tényleg két ember nem lehet egymásé ebben az életben. De azt is hiszem, ha egyszer mi ketten két hópehely leszünk, akkor abban a zuhanásban olyan boldogan fogunk pörögni és zuhanni, hogy már megérte a kitartás. Amikor majd zuhanunk szerelemben és végre együtt lehetünk, akkor fogjuk azt mondani, hogy egyenesben vagyunk. És amikor leesünk a földre és elolvadunk, ismét eltávolodunk egymástól és létezünk tovább, de már külön. Sokszor kell majd külön lennünk, hogy egyszer csak mi ketten szeressük egymást és semmilyen külső hatás ne befolyásolja a szerelmünket. Amikor azt gondoltam évekkel ezelőtt, hogy ilyen nem lehet az életemben, akkor egy nagyot hazudtam. A férfi tud csak egy nőt szeretni szerelemmel és azt titokban is tudja tenni. Ezzel nem bántja a nőt és remélem, hogy magát sem, de hiszem, hogy ettől erősebb érzés nem lehet két ember között. Lehet, hogy kilométerek és megannyi nappal és éjjel választja el őket, de a gondolatban és az elmében ott van a szerelem a férfinak. Ott van az a mérhetetlen ragaszkodás a szerelemmel együtt, amit ember nem választhat szét. Ami fejben szerelemmel megköttetett, az isten sem tudja elválasztani. És talán ő nem is akarja, mert olyan nagy szeretettel adja nekünk. A férfi úgy szereti ezt a szerelmet, hogy még titokban is tudja tartani. Ezt őrzi, mint a kagyló az igaz gyöngyét. Óvja, szereti és soha nem bántja meg. Soha nem kételkedik és mindig csak szeretet ad a szerelemnek. Annak a szerelemnek, ami mindennél fontosabb, mert a férfit ez táplálja. Táplálja, mert vannak percek amikor magányos. És ez a szerelem mindig ott van. Élete végéig. Ezt senki nem értheti meg, mert ezt csak kevés ember érezheti és élheti át. Akik pedig egyszer is érzik ezt az érzést, azok életük végéig szerelmesek lesznek ebbe a szerelembe.

Vannak szerelmek, melyeket csak a bosszú táplál. Vannak szerelmek, melyeket csak a távolság éltet. És vannak szerelmek, melyeket csak a könnyek erősíthetnek. Ne bánd! Ne fájjon! Ezt így kell elfogadni. Vannak szerelmek, amelyek nem teljesülhetnek be. A miénk egy ilyen szerelem volt.

" ... minden szereplő a valóság által inspirált, de kitalált alak. A valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve ... "

Frusztrált picsák

Itt járnak köztünk. És élnek. És eggyel többen vagyunk velük a földön. Onnan ismered fel őket, hogy szuper hamis ruhákba öltöznek,  folyamatosan a legmenőbb étterembe járnak hisz azt hiszik, hogy feltűnést kelthetnek. De nem. Ostobának tűnnek és mindenki tudja, hogy azok is. Frusztráltak vannak az egyedülállók és a kapcsolatban élők között is. A másodikkal foglalkoznék először. Akik párkapcsolatban élnek azoknak lehetetlen, hogy tőlük szebb nők legyenek. Olyan nem létezhet. Nincs is. Wahahaha. Pedig de. Mindenkinél van sokkal szebb. Mondjuk tőlem nem. :) Mindenkit lekurváznak, mert nyilván szarok. És tudják, de azért is erőlködnek az okos nőkkel szemben. Féltik a pasasukat, akik rabságban élnek mellettük és nem mernek lépni. Csak hátra kettőt és  előre egyet. Ez az életük a pasasoknak a frusztrált nők mellett. Figyelnek mindent. Egy kis hiba és jön a cirkusz, a manusz felé. Kurváznak minket jó nőket. Mindig is azt mondtam, hogy azért kurváznak minket le ezek a frusztrált picsák, mert mi tényleg kurva jól nézünk ki, és kurva okosak vagyunk. Sajnos ez ellen nem tudnak mit tenni. Esetleg nevetségessé teszik magukat. Sokszor figyelem, hogy az olyan nők mint én és a barátnőim, és még sok sok millióan vagyunk jó nők, két lábon járó bombák vagyunk számukra. Utálnak minket, gyűlölködnek, megvető pillantásokat vetnek ránk. Sajnos a frusztrált nő ostoba és csak gyenge pontja van. Egy férfit csak erőszakkal tud maga mellett tartani és csak megvető pillantást tud mérni a szebb nőre. Nyilván ők emberileg sosem érnek fel hozzánk és nem is ismerik a mi fajtánkat. Mi nem harcolunk senkiért. Mi nem vagyunk frusztráltak, tudjuk, hogy mit akarunk. Nagyon is tudjuk. Minden lépésünket meg merjük tenni taktika nélkül. Mi nem nézzük őket, mert nem vagyunk rájuk kíváncsiak. Semmi háborút nem látunk bennük, mert mi egyediek vagyunk és nincs szükségünk megerősítésre sem, mert tudjuk, hogy csodásak és szépek vagyunk. Mi ki merjük nyitni az ajtót, hogy sétáljon ki a férfi, mi egyedül is boldogulunk. Nekünk nincs szükségünk támaszra és egy bábura sem. Férfiak állnak mellettünk, mert mi nők vagyunk. Nem ócskázunk le senkit sem. Mi nem foglalkozunk frusztráltakkal. Ha jó nőt látunk azt dicsérjük. Mi adunk bókot más nőknek is, de csak azoknak, akik tényleg jó nők. És nem nézzük a fogságban élő férfiakat, mert mi nem szeretjük csak a vadonban élőket. Mi egyszerűen vadászunk és ha kell lecsapunk a vadra és megszerezzük. Nem töprengünk semmin sem. Ha kell, elengedjük a vadat szabadjára. Nem ragaszkodunk senkihez. Ha minket választ, visszajön. örökkön örökké

Régen volt

És ott ültem 48 kilósan. Lógott a lábam a vizsgálóasztalon. Csupasz felső testtel, összezuhanva vártam, hogy valaki végre mondjon már valamit. Vártam, hogy felöltözhessek és mehessek haza. Aztán mondták, hogy a 3. számú lakosztály lesz az enyém. Egyedül, mint a hercegnők. Úgy éreztem, hogy mekkora királyság lesz ez. Aztán persze mikor mozdulatlanul kellett napokat feküdnöm már annyira nem éreztem magamat hercegnőnek. Már akkor amúgy is mindegy volt a külsőm, mert hasított egy mondat a fejemben. " Lehet, hogy meg fog halni!" Ezt mondta apámnak az orvosom. Mondta a kopott folyosón, hogy nem tudok vele mit tenni, isten kezében van. Vagy leküzdi vagy meghal. Azt hitték, hogy nem hallom. Ostobák. Mindig mindent hallottam, mert a hallásom azért elég remek. Aztán teltek a napok. Olyan utálatos volt, hogy nézett mindenki utánam az ablakon, és láttam a gondolatokat. Vajon holnap él még? Vajon szenved még? Én mindent hallottam és láttam. és pontosan tisztában voltam, hogy mi is történik. Még ha nem is látszódott érzelem. Mindig mondták, hogy milyen erős 24 éves. Sosem sír. Lófaszt. Éjjel sírtam, mert akkor senki sem látott. De akkor órákig. Órákig könnyeztem. Nem is tudom, hogy ennyi könny létezik-e amit én elhullajtottam. Szerintem nem. Egy életre kisírtam magamat. Most már ha pofon vágnak sem sírok többé. Na jó egyszer sírtam, amikor a születésnapomon megbántott valaki, akit szerettem. De soha többé egy könny sem hagyhatja el a csatornáimat. Erős? Azt sem tudtam, hogy mit jelent erősnek lenni. Annak a fél évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, mindenkinél erősebb vagyok. Fél év fekve az maga a pokol és remélem, hogy odafenn már buli lesz az egész, mert én már itt kifeküdtem magamat. Hős vagyok. Nem az aki megmenti a világot. Na nem olyan. Olyan aki saját magát menti meg és csak magáért harcol. Mindenkinek ajánlanék egy halálos betegséget, hogy rájöjjön milyen nagy dolgok vannak az életben és, hogy a mindennapi szarok, amikért sírtok, az egy nagy semmi. Az ember a legnagyobb királyság. Hogy mindenért harcolunk, és van győzelem is. De ugye harcolni kell. Mindenért. Megtanultam. Mindenért harcolni kell. És soha nem adhatod fel. De csak tisztelettel. Anélkül semmi nem megy. Anélkül meg se próbáld. Semmit nem fog érni. Harcolni kell százszor és ezerszer, hogy boldogok lehessünk csak egyetlen egyszer. Én mindenkitől függetlenül az vagyok. Jó lenne ha sokan azok tudnátok lenni. És mögöttem rögös az út. Míg te éltél, én haldokoltam. És látod? Itt vagyok. Ugyan te is élsz és én is, de én máshogyan. Értékesebben.

Egyszer talán...

Egyszer talán felnőnek az emberek. Bízom benne. nagyon sokszor szembesülök azzal, hogy az nők a férfiakat és a férfiak a nőket használják. majd jön a sírás, hogy mekkora paraszt a társadalom nagy része. Nos kedveskéim! Ha valaki használ valakit, akkor számítson arra, hogy akkora büdös pofont fog kapni az élettől, hogy örüljön ha a fal nem adja a másikat. Ha valakit próbálgatunk és használjuk és ez ugyebár egy élőlény, jelen esetben egy ember, akkor a felelősség ránk hárul. Ha egy nőt/férfit nem tisztelünk annyira, hogy még a puszta gondolati síkon se alázzuk meg, akkor egy nagy rakás szarok vagyunk. Ha megkapjuk a pofont, akkor álljuk a sarat. ha valakit ki lehet használni, az meg ne sírjon egy percet sem. Ha elém áll valaki és azt mondja, hogy csak a szexre kellesz, akkor eldönthetem, hogy mit szeretnék. Vagy szeretném érzelem nélkül, az aktusért, vagy kérek jó sok pénzt, mert ugye én egy szolgáltató vagyok, vagy egyszerűen odaadom magamat, mert egy ostoba liba vagyok. Mindenki maga dönti el, hogy mennyit ér a lelke, teste, élete. Azért azt hozzáteszem, hogy amikor egy férfival közlöd, hogy naná, hogy szexelhetünk mondjuk fizess több 100 ezret, akkor azért megtorpannak. Hát kérem szépen? Ki az a hülye, állat nő, akinek semmit nem ér a jelleme? Aki ingyen érzelem nélkül dobja magát oda egy férfinak, mint az állatkertben, amikor az oroszlánnak odadobják a véres húst. Tényleg ennyit ér egy nő vagy férfi? Mindenkinek van értéke. Ki kevesebbet ki többet ér. Mindenki maga dönti el, hogy melyik tábort erősíti. nyilván senki nem tart pisztolyt az emberek fejéhez, hogy ezt és azt tedd meg, mert azt már erőszaknak hívjuk és azt talán a törvény bünteti. Ha kihasználnak, akkor vállald minden egyes szarával magadra az egészet. ne sopánkodj és főleg ne érezd sértve magadat. Akit ki lehet használni azt ki is kell. Ha nem tartod magadat annyira erkölcsileg, hogy védjed a lényedet, akkor vágódj oda mint egy falat kenyér az éhezőhöz. Hidd el, hogy az éhező már 20 perc múlva pontosan ugyanolyan éhes lesz, mint az aki a másikat kihasználja. Ő nem lát mást csak egy szabad prédát, akivel bármit, bármikor meg lehet tenni. És ha már a prédánál vagyunk, akkor hagy áruljak el egy nagyon szuper, okos dolgot. A préda mindig mindenhol fellelhető. Mindig lesznek és mindig is voltak. Csak nem tudjuk, hogy mikor csapnak le az áldozatukra. És ha lecsaptak, akkor az csak a te hibád. Mert hagytad, hogy kihasználjanak.
Egyszer talán rájön mindenki, hogy a pofonokat saját magunknak tapossuk ki és osztjuk.  És azt hiszem sokszor meg is érdemeljük. Csak van aki bírja és van aki szenved tőle.

Ikon- De nem az Ákos szám

Hát emberek. A közelmúltban megtapasztaltam, hogy milyen iszonyatosan sznob emberek élnek a földön. És ami a  legszörnyűbb, hogy ez csak a kirakat. 2 hete volt szerencsém vagy szerencsétlenségem a debreceni Ikon étteremben vacsorázni. Már annyit hallottam róla, hogy ha nem látogatom meg, akkor valószínű, hogy nem is létezem a mai világban. Mondván, hogy én azért egy elég különleges nő vagyok, azt gondoltam, hogy azonnal oda kell mennem. Ez lesz a kedvenc helyem. Megérkeztünk. Azzal azért nem voltam tisztában, hogy ilyen helyre foglalni kell asztalt, mert amúgy még a küszöbre sem engednek be és még a morzsát sem tudod feleszegetni onnan. De nagy szerencsénkre azért volt egy szuper klassz asztal, amelyet ezúton is köszönök azoknak, akik nem mentek el arra a szombati vacsorára, amikorra lefoglalták. Már amikor a fotocellás ajtó kinyílik egy maszkot viselő  fiatal nőnek azért nem nevezem, mert kb. 25 éves sem volt, és hát mondjuk meg őszintén, de őket nem nevezhetjük nőknek a mai világban, csaj fogadott minket. Olyan alapozó volt a fején, hogy vagy 20 árnyalattal tért el a nyakától és egyéb testrészeitől. Szóval ott már azonnal ugranak, hogy a kabátot leszakítsák rólad. És invitáljanak a helyed felé. Szép a hely. Szőnyeg, klassz zene, pont olyan amit én szeretek. Aztán leülsz, azonnal jönnek, hogy mit szeretnél inni. Azt elsőre levágtuk, hogy melyik borászat borai pompáznak  a falon. Azon mondjuk meglepődtem, hogy Pepsi termékek vannak Coca-Cola termékek helyett, de bazdmeg Teckó nehogy már Fantát igyál egy ilyen sznob helyen. Illatok jöttek mentek. Mindenkin legalább Chanel és társai pompáztak. Azt azért tudni kell, hogy pénz nem számít, hát próbáljuk ki. Úgy feszengtem de egyben izgatott is voltam. Olyan furcsa étlapja volt, hogy legszívesebben rántott húst ettem volna sóskával vagy egy jó káposztás tésztát. Aztán annyira nem is vagyok képben a gasztronómiában, mert ugye mindig elém teszik az ételt és kedvencem sincs, A választás a gazdagon és tanyasinak nevezett húslevesre esett, mert azzal aztán nem lehet mellélőni és amúgy is szeretem a vasárnap esti húslevest. A szeretett BÉBIKÁM-mal voltam, ő nevezte egyszer így magát és olyannyira megtetszett, hogy így is szólítom. Amúgy szeretem, de ő azt hiszi, hogy én egy kötsög vagyok. :)
Szóval választottunk egyformát levesben. A másodikat is ki kellett választani, mert a pincér azt mondta, hogy idézem: HA MOST NEM VÁLASZT, AKKOR KÉSŐBB ÓRÁKAT KELL VÁRNI AZ ÉTELRE, MERT SOKAN FOGNAK JÖNNI. Úristen. ide ilyen sokan járnak? Olyan csendben kellett lenni, hogy lehet még hallottam a nyári légynek a zümmögését, amit ott őriznek amúgy! "légy oly kedves" :) Na jó, rendeltünk. Mit dumálok, hiszen egy puccos étteremben vagyok és amúgy sem szeretik ha fikázgatok dolgokat, mert eléggé nyers is vagyok. De üzenem azoknak innen is, akik nem szeretnek, hogy én nem tartok kést a nyakukhoz, hogy olvassanak, kövessenek és szeressenek. Én sem szeretem az átlagot, És? Élek.
Szóval amíg vártuk a levest addig hoztak egy kis kedvességet. 2 nagyon picike házi sütésű zsömlét egy kis vajjal. Bérbikám egy egész fehér kenyeret megeszik. Értitek? megkóstoltuk, de igazából nem szeretjük a vajas zsömlét sem. :) Szóval vártunk. Limonádét szürcsöltem. Nagyon finom volt. AZ est fénypontja. Aztán jött a leves. Hipp hipp hurrráááá. Kurva éhesek voltunk. Egyszer csak nézek kétségbeesetten a bérbikámra, hogy "miafaszez"? Rendeltünk salátát is???
Erre bazdmeg letesznek elém egy zsülienre vágott?( így kell mondani?) sárgarépás 14 DB!!! 14 darab csigatésztás valamit és egy teás kancsóból ráönti a marhahúsleves levét. Hát nagymamámnak olyan répák voltak a levesében, mint az alkarom. Amikor megláttam azt hittem menten elröhögöm magamat, de tényleg olyan sznob, köcsög hely, hogy arra gondoltam, hogy inkább sírva fakadok.

Most ugyan mondjátok már meg nekem? Ez húsleves? Tanyasi? nagyon szar volt. Iszonyatosan ízetlen volt. És ami érdekes, hogy nem volt só és bors sem. Én mint antifőzős nő, lehet beízesítem. Nem mertem kérni, mert hát lehet lenéztek volna. Nálunk Miskolcon az étteremben olyan más minden. Van só. :)
Na jó, a húst benne hagytam, mert olyan büdösnek éreztem, hogy ha le kell nyelnem meghalok és odahányok, és az bizony szégyen lett volna, hogy Teckó odarókázik az Ikon padlószőnyegére.
Azután mikor elvitték ezt a remek, laktató levest kaptunk valami sajtos habot, de nem is emlékszem, hogy mi volt a neve, egy feles pohárban!

Bérbikámnak olyan jó humora van, mint nekem és  mikor láttam a fejét akkor bizony elröhögtem hangosan magamat. Mondjuk a mellettünk lévő asztalt nem érintette, mert nem is voltak magyarok és amúgy is egész vacsoraidő alatt a telefont nyomkodták.
Bérbika utálja a telefont, de miután engem roppant módon szeret, így amikor előveszem, akkor ordít rám egyet, de tudja, hogy nem hathat rám. :) viszont ha szól, akkor leteszem a telefont! Megtisztelem. Ahogyan amúgy mindenkit, aki nekem is megadja a tiszteletet.
Szóval visítottam. Nem mertem megkóstolni, mert persze nem szögeztem le, hogy iszonyatosan laktózérzékeny vagyok és bármilyen ilyen ételtől úgy összefosom magamat és mellé még hányok is, hogy nem hiszem Bérbika örült volna, ha Debrecenből szarosan hoz haza. :)
Szóval nem ettem csak egy picit megízleltem, de eléggé savanyú volt.
Egyszer csak jött egy kis apró finomság. Uri Geller is tuti jó kis pénzt kap az étteremtől, mert sok időt tölt a kanalak elhajlításával. Fogalmam sincs mi volt ez, de nem is lényeges, mert már vártam a főételt.

Azután jött a főétel. Hipp hipp jupiiáááéééé.
Libamájat rendeltem. Almás ágyon. Lehetett "vóna" jó kis krumplipüré úgy parasztosan, de azt mondta a pincér amikor rendeltem, hogy ezt figyeljétek: Ez így van és nem térhetek le az útról. Én, mint hithű katolikus, aki egyébként református azonnal értettem és befogtam a számat. Jó, akkor hozzad azt a fél kiló almát nekem rájjjaaa meg az almás habot verjétek neki oda, és jöjjön aminek jönnie kell. Erre bazdmeg. Azt hittem nem látok jól. De igen! Jól láttam:

Nem is volt csak 3 vékonyra szelt alma. Ez aztán nem üli meg a gyomrodat és nem is leszel beteg, csak a számla láttán. Ez viszont nagyon finom volt, de iszonyatosan imádom a májat, de sajnos nagyon kevés. De mit képzelek tudom, hogy 2 kilót ennék? Igen. És fizetnénk is érte, hogy együnk.
Szóval még megkérdezték, hogy esetleg desszertet kívánok-e? Isten ments. Ittam még ugyan egy kávét, de ez a röpke pár óra elég volt arra, hogy sznobságomat feladva távozzunk és egy gyrososhoz vegyük az utunkat.
Egy biztos. míg élek emlegetni fogja még az óperenciás tengerentúlon is Bérbikám, hogy elvittelek te sznob pitsaaa enni. :)
Inkább maradok a jól bevélt pesti és miskolci éttermeknél, amik amúgy értékes helyek és kicsit azok is sznobok, de az Ikonról csak az Ákos dala fog eszembe jutni és a gazdagon húsleves.

Teckó.

De látom, hogy ami elvész fáj nagyon

Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...

A kedvenc Zorán dalom.

Nem tudom, hogy ki hogyan dolgozza fel a múltját, de ami már megtörtént velünk, azzal nem tudunk mit kezdeni. Az az életünk része, és emelt fővel kellene gondolni rá. Én minden múltbéli dologra nagyon kedves emlékkel gondolok. Minden rosszat átgondoltam és minden jónak nagyon örülni tudok örülni. A rossz is az életem része volt és nincs okom rá, hogy ne emlékezzek ezekre is. Voltak persze és mai napig is vannak bizonyos történések amiket szeretnék magam mellett tudni, de hát a sors elvette tőlem és a sorssal nem érdemes szembeszállni, mert ő mindent tud és akar is irányítani. Amikor valamiért a múltban rosszat tettünk és nem tudjuk feldolgozni, az csak a mi hibánk. Semmit nem lehet magunkkal vinni a jövő felé, mert azt már a hátunk mögött hagytuk. Voltak mindenkinek nagy szerelmek, csalódások, örömteli pillanatok, fájdalmak és még sorolhatnánk. Minden a mi életünk része és ezzel együtt vagyunk egy kerek egész. Szeretek a múltbéli dolgokra gondolni. Szeretek a rossza is éppen ugyanúgy emlékezni, mint minden jóra. Imádom, hogy megjártam a mélységeket és magasságokat is életem során. Mindenki hibázik, mindenki hazudik, mindenki titkol valamit és mindenki tud boldog lenni. Nincs olyan, hogy az élet során mindig az egyenes úton menetelünk. Akkor esnénk a legnagyobbat. Ha göröngyös is az az út, de a miénk. Annyi boldogsággal teli évekkel a hátam mögött már arra a 12 évvel ezelőtti pokolra is örömmel emlékezem. Örömmel, hogy nem haltam meg, örömmel emlékezem a drága nagyszüleimre akiket még mai napig pontosan úgy szeretek, ahogyan amikor éltek és nincsen nap, hogy ne gondolnék rájuk. Egyszerűen egy háromszögben voltam velük és ők az életem legfontosabb részei. Örömmel emlékezem a kapcsolataimra, pedig nem mindig voltak fényesek azok az utak. Imádom érezni, hogy csalódtam is. Azok tettek erősebbé és sokkal, de sokkal jobbá. Azokra a barátokra is szeretettel gondolok akiket elvesztettem, de ha vissza kell jönniük, akkor bizony majd ott lesznek az életemben a jövőben is. Örömmel gondolok arra az emberre is, aki miatt álmatlan éjszakáim voltak éveken keresztül, akit aljas módon megbántottam és átvertem, de ezen a nyáron meg visszakaptam és szeretnék helyt állni az életében és a legnagyobb támasza lenni. Ő is az én legnagyobb állomásom. Olyan jó egy egy illat kapcsán emlékezni, hogy milyen klassz is volt az a múlt és milyen jó, hogy annyi mindent megél az ember. Senkire nem haragszom, csak legfeljebb nem érdekel, hogy hogyan folytatta az útját. Haragudhatnak rám emberek, mert nem olyan vagyok, mint az átlag.  Néha letérek és ha kell még a sárkánnyal is harcba szállok, mert nem akarok egyszerű lenni. Nem vágyom arra, hogy a múlt fogságában éljek és mindentől rettegjek, mert nem lehet félve élni és nagyon óvatosan taposni azt a födet. Én lépkedni akarok, szökkenni, mert én Teckó így vagyok boldog.
Semmi nem fáj és nem veszett el az életemben és ajánlom, hogy mindenki a legcsodálatosabb érzésekkel gondoljon a múltra, mert az tesz minket minden egyes nap jobbá. Élünk. És mennyire szeretünk élni? Ugye? Mennyi meló van abban a múltban is még ha azt gondoljuk, hogy hibáztunk. Akkor olyan nagyon dolgoztunk rajta, tettük szebbé, jobbá.

Első randi

Mindenki izgatott. Mindenki készül. Mindennek tökéletesnek kell lenni. Mert itt minden eldől. Soha. Soha semmi nem dől el az első randevún. Ilyenkor a nők képesek órákon át készülődni, hogy a legtökéletesebb formát hozzák ki magukból, Minek is? Van értelme órákat pazarolni felesleges körökre? Soha nem húzok maszkot a fejemre. Soha semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó megfelelni senkinek sem, csak magamnak. Egy férfi nem akkor fog szeretni minket, ha teljesen makulátlanul, szinte "fotosoppolva" jelenünk meg az adott időben. Sosem érdekli őket, hogy milyen cipő van rajtunk, hogy milyen új szájfénnyel virítunk a szánkon, hogy éppen 2  órája hagytuk el a fodrászt. Ők ebbe pontosan beleszarnak. Ugyanis ha valaki kikészíti magát az adott eseményre, akkor iszonyatosan nagy csalódást tud majd okozni az illetőnek. Sosem tettem maszkot a fejemre csak azért, mert randim volt. Bár olyan sok hála a jó istennek nem volt, de arra a párra egyszerűen mentem. Volt olyan emlékszem, hogy egy nagy ótvar pattanás éktelenkedett a fejemen. És akkor? talán a manuszok tökéletesek? Olyan orrszőr éktelenkedik sokuknak az orrukból, hogy még a 3 hetes húslevest is kihányom, ha rá kell gondolnom. Nincs értelme csak egy dolognak. Egyetlen egy apró dolog fontos a férfinak. Az illat. De nem a márkás parfüm. A nő bőrének az illata. Semmi más nem érdekli őket. Ösztönből vezérelten mennek el az első randira és csak a szagokra hagyatkoznak. Ők nem nézik, hogy a nő milyen erőfeszítéseket tett meg a találkozásért, mert éppen egy melegítőben is fogja érezni az illatokat. Azt ami a nőből árad. Semmi másra nem tudnak koncentrálni. Nyilván aztán jönnek az apró dolgok, de ha két embernek nem passzol a kémiai vegyhatás, akkor a büdös életben nem lesznek soha egymáséi. Nincs ezen mit szépíteni. Nem a ruha fogja eldönteni, hogy a manusznak szüksége van-e arra a nőre akit kiszemelt, hanem, hogy érzi-e a nő illatát. A nők elkövetik azt a hibát, hogy mindenféle maszkban és jelmezbe öltözve indulnak el az első randi helyszínére. Én ajánlanám, ha mindenki vírusos betegséggel a testében jelentkezne az első randikra, mert akkor aztán tuti, hogy igaz lesz a " lávetförszszájgt"! Ha akkor nem szeret beléd a manusz, akkor soha a büdös életben nem fog. Azon mindig nevetek, hogy amikor először találkoznak a párok, akkor mindenki makulátlan. És ez vajon jellemzi az év összes napján az embereket? Vajon minden áldott nap teljes pompánkban létezünk? Nem. Sosem lesz az év 365 napja tökéletes. Vannak napok, amikor beteg az ember és nagyon csúnya. Mindenkinek vannak ronda napjai. Akiknek nincsenek azok vagy hazudnak, vagy nem is élőlények. :) Nagyon nehéz amúgy randevúzni. Olyan erőfeszítés az emberek számára, hogy el is hiszem, hogy sokan nem szeretnek. Én sem. Mindig elkések az elsőről és csak a 2.-ra megyek el. Így megkönnyítem magamat. Na jó ez vicc, mert mindig van első.

Nem olyan régen olvastam egy férfi tollából a következőket:

Amúgy meg tökéletes randi nincsen. Szeretném most ezt mondani. Olyan jó lenne ide a végére. De csessze meg! Van! Amikor minden megy magától. Nem kell elvenni belőle, és nem tudunk hozzátenni. Sodródunk az árral.

De azt azért senki nem várhatja, hogy egy ilyen találkozás az ölébe hulljon. Előtte szenvedni kell. Igen, szó szerint szenvedni. A legrosszabb helyeken, a legrosszabb időben, a legkellemetlenebb beszélgetéseket kell átélnünk ahhoz, hogy igazán értékelni tudjunk egy jó randit.

Mázsár Tamás

A férfiak pontosan  úgy szeretnek minket nőket az első randi, mint még senki mást. Persze ha akarnak igazából minket. 

Sajnálom, hogy sajnállak és sajnáltatod magadat.

Éppen megint belefutottam egy nőbe, aki  persze olyan bölcs, okos, intelligens, mindenben tökéletes (SE), hogy azon gondolkodtam, hogy a kardomba dőlök inkább. Nincs értelme tovább élnem, mert ha ilyen agyhalott, idióta nőkkel van tele a világ, akkor nincs keresnivalóm köztük. Van egy férfi, akivel mostanában többször összefutok, na nem azért, mert bármilyen érzelemmel fűtöttek lennénk egymás iránt, hanem, mert miután elvált ( nem is értem, hogy ki volt az az agyhalott nő, aki hozzáment és mondjuk egyáltalán beszéltek-e az évek alatt? ) elég sok helyen fel-felbukkan. Őket hívom azoknak a kiégett lófaszoknak, akiket már születésükkor lehet, hogy fejre kellett volna ejteni, mert semmit nem tesznek a társadalomhoz. Ők azok, akik élnek éldegélnek, és titkosban lopakodva járnak-kelnek közöttünk. Mindenkit lenézve, mert hát mekkora szarság már bloggernek lenni és milyen kiábrándító már, ha valamelyik közösségi oldalon szerepel a mai ember lány/fia. Azután egyszer csak ezeket a nyámnyila, idegesítő, életre sem alkalmas embereket megpillantjuk közösségi oldalakon nőkre vadászva, mindenféle városi eseményeken. Ilyenkor amúgy 2 cm-ről a pofájukba mondanám, hogy " hé' te kis paraszt eljutottál Budáig "? Mondjuk van, hogy meg is teszem. Azután hallgatom, hogy ezeknek nagyon rossz az életük, mert elváltak, tönkre ment minden. És ezt az igazi bölcs nők mondják, akik az ilyen életre nem valókat még ostorozzák, hogy hű de szar neked, hogy te szegény, a galád nő, és mennyi baja van szegényeknek. Miért? Másnak nincs baja te idétlen lófasz? Más még életében nem vált el, nem volt beteg, nem voltak anyagi problémái stb. ? Mindenkinek van jó és rossz az életében. És utálom amikor olyan osztja az észt, aki egy nagy kalap szar. És igen! Ha egyszer ezek a nulla emberek megszólnak minket, addig amíg ő nekik nagyon jól megy a magánéletük, akkor kussoljanak, akkor is és ne keressék a földi élet szépségeit, ha már a padlóra kerültek. Milyen szánalmas már amikor látod egy emberen, hogy kurva idétlen és felnőtt férfi létére vagy éppen nő létére kiteszi az utcára a maga nagy fájdalmát. Hát ki a szart érdekel ez? Az ember a négy fal között tegye rendbe az életét és ne térjen le az útról csak akkor, ha vállalja annak minden következményét. És ifjú barátunkon annyira lehet a szenvedés minden egyes kis pillanatát látni, hogy ha ránézek, menten elhányom magamat. Mondjuk ezeket férfiaknak  sem nevezném, mert egy óvodás gyereknek ha elveszik a játékát, már 5 perc múlva feldolgozza. Tudjátok az embereket elhagyják. Sokszor. Fájdalmas. Belehalunk. Az embereknek az életükben jönnek-mennek a jó és rossz dolgok. És akkor mi van? Azért élünk, hogy megoldjuk. Senki nem kíváncsi a másik nyomorára, mert biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami eget verő gondja. Az, hogy egy manuszt elhagyja a felesége, az biztosan állíthatom, hogy a manusz hibája. Mondjuk ezt a manuszt én még észre sem vettem volna nemhogy az életemet összekössem egy ilyen unalmas, málészájú emberrel. De hát kinek a pap, kinek meg a pap felesége ugye a papné. És a legrosszabbat akkor tesszük velük, ha pátyolgatjuk őket. Minek? Hogy még mélyebbre süllyedjen? Sikerül. És látszólag ezek a nem életrevaló emberek, élvezik is, hogy sajnálják őket. Életemben nem utáltam annál semmit sem jobban, hogy ha valaki sajnált. Engem senki, soha ne sajnáljon. Amikor fél évet rohadtam egy kórházi szobában, akkor sem akartam egy kibaszott sajnálatos pillantást sem. Majd lesz valahogyan. Mi az, hogy valakit sajnálunk? Egyenlő azzal, hogy eltapossuk. és tudjátok akik sajnálják a másikat, azok a leggonoszabbak és a legpocsékabb emberek. Ők nem sajnálatot éreznek, hanem egyszerűen élvezik, hogy a másiknak szar. Ha szeretsz valakit és a barátodnak gondolod, akkor soha nem sajnálhatod. Abból aztán nem építkezik, ha beleszarsz a tányérjába még egy jó nagyot.
Egy szónak is száz a vége. Vannak emberek, akik imádják, ha szar az életük és sajnálják őket. És legfőképpen azt szeretik ha sajnálatot éreznek az emberek irántuk és sajnáltathatják magukat.

Válogatott. Kis pénz kis foci...

Az, hogy ma Magyarországon még mindig a futballba tolják a pénzt ezen senki nem lepődik és nem lepődhet  meg. És mi halandók semmit nem is tehetünk ellene, csak azt, hogy nem megyünk ki egy mérkőzésre sem. Ha minden mérkőzésen üresek lennének a stadionok lelátói, akkor talán eljutna az a panasz áradat és elkeseredettség amit olvasok nap mint nap a neten valakikhez! Mondjuk pontosan nem is tudom megfogalmazni, hogy kihez kellene és azt hiszem ezt a felsőbb fórumokon le is szarják, de bízzunk abban, hogy egyszer kis hazánk népe győzni fog. Hogy a focisták, hogy viselkednek és alázat nincs bennük arról mi nem tehetünk. Több hónapon keresztül nézegettem saját oldalaikat az egyik közösségi oldalon. ( Instagram ) Azt hiszem, hogy míg te kedves szurkoló dolgozol és nap mint nap töröd magadat az élet rögös útján, addig ezek a retkek szórakoznak, mulatoznak, jobbnál jobb kocsikkal járnak és úgy kurváznak mint ahogyan a 20-as években tették a gengszterek. És nyomják őket bizonyos celebek, akiket ti hallgattok és ti istenítetek. Ti, akik kijártok talán az utolsó pénzeteken a meccsekre, mert azt hiszitek majd egyszer a magyar válogatott feláll a padlóról. Sosem fog. És tudjátok miért nem? Mert ennyi szerencsétlen teljesítmény után is felveszik a milliókat és mint ahogyan eddig sem baszták őket ki, ezek után sem fogják megtenni. Ők sajnos bármit megtehetnek. Lenézhetnek nőket/férfiakat a taknyos huszonéves focisták, akik olyan buták, hogy állítom ha van érettségijük, azt is valami fizetős magániskolán végezték el és vették meg a szülők jó pénzért.  Azzal a kis butuska nőkkel rohangálhatnak akikkel akarnak, mert nekik aztán teljesen mindegy, hogy mit produkálnak, csak a haj legyen belőve és hadd szóljon a roma zene. Az, hogy erre mulatnak? Hát a fél ország hallgatja, mert ilyen a társadalmi morál. Ezen nőnek fel a mai fiatalok, ők nem mulathatnak másra. Ők nem ismernek igazi előadókat, nem ismernek színművészeket, mert ahhoz ők nagyon alacsony szinten vannak, hiszen FOCISTÁK!  Nem várhatunk el semmit olyan kétlábú emberektől, akiknek semmilyen érték nem képviseli az életüket csak az, hogy minél több pénzzel a zsebükben megtehessenek bármit. Utánajártam, hogy más sportágban a sportolók orvosi, közgazdász, jogász és sorolhatnám még, hogy milyen egyetemeket végeznek el a kőkemény sportos munka mellett. Láttál már pózoló kézilabdást vagy vízilabdást vagy kajakost? A focista él, mert hagyják nekik. Ha nincs tilalom nekik semmiben, akkor mit várhatunk el? Élsportolók? Ők nem azok. Ők Magyarország bohócai. Ők azok, akikre még mindig kiviszik a gyerekeket, hogy motiválják őket, hogy ez aztán a sport. Ez a szülő hibája is. Álmodoznak az emberek, hogy EB és VB. És akkor mi lesz ha kijutnak? Azzal a magyar futball felemelkedik? Lesz alázat bennük? Kötve hiszem. Meg sem érdemlik, hogy a nép, akik tisztességesek és igazi szurkolók, egyáltalán kimenjenek megnézni, buzdítani őket. Ezek az emberek a hétköznapokban lenézik ám az embereket. Átnéznek rajtatok, rajtatok, akik szívvel lélekkel szurkoltok/szurkolnátok. Őket nem érdekli a magyar szív, hogy több ezer ember szeretne jó kis focikat látni. Olyan kommenteket olvastam saját privát oldalaikon, hogy azt hittem elsüllyedek szégyeneben. Most meg délelőtt olvastam, hogy könyörögnek az emberek a spanyoloknak. Könyörögnek???? Miafasz? Hát ha magunktól nem tudunk teljesíteni, akkor mit érünk? Semmit. Te magyarként csak álmodozhatsz. De egy biztos! Mi sem világversenyre sem hazai bajnokságra nem vagyunk alkalmasak. Amikor egy sportoló szív, iszik az nem élsportoló. Az egy nagy lófasz. És soha nem az egészségügyre fogják költeni a pénzt hanem a fociban, mert ahogyan idézem: Kis pénz kis foci...

“A címben idézett mondat 1952. szeptember 20-án hangzott el, a magyar válogatott Európa-kupa-mérkőzésen a berni Wankdorf-stadionban lépett pályára Svájc ellen. Negyedóra elteltével az esélytelenebb Svájc már 2-0-ra vezetett, amikor Puskás az oldalvonalnál megkérdezte Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt, nem lenne-e kis pénz a csapat számára. Az elutasító válasz után hangzott el: ‘Kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci.’ Félidőben összeült a válságstáb, lett ‘prémium’, nyert a magyar válogatott…”

Egyben biztos vagyok. Én továbbra sem szurkolok nekik és egy magyar csapatnak sem, mert más sportokkal sokkal jobb eredményeket érünk el és igazán büszkék lehetünk a kézilabdában elért csodálatos eredményekre mind a nőknél mind a férfiaknál, a kajak-kenura, a vízilabdára, a vívásra, a jégkorongra, az atlétikára és minden olyan sportágra amiben kitűnőek vagyunk.
És egyet senki ne felejtsen el!
A parasportokban is nagyon jó eredményeink vannak.  Csak ők nem majmok mind hanem emberek.
És ezt kellene a lenyalt hajú, szoláriumos, tanulatlan, egyszerű kis majmoknak valahogyan odasúgni, hogy fél kézzel és fél lábbal is élnek emberek, akik sportolnak. Értünk. Magyarokért!

Glamour nap- azaz végveszélyben az emebriség

Miután végre eltelt az a 3 kritikus nap, amikor minden lény Magyarországon megőrül, sokkot kap, úgy gondoltam, hogy írnom kell erről a jelenségről.
Megint kedveskedtek nekünk halandóknak, hogy ismét vásárolhassunk nyakra-főre. Borzalmas volt látni, hogy emberek tömkelege rohan be kuponokkal az üzletekbe, hogy pár ezer forinttal olcsóbban  megvegye azt amit sajnos alap helyzetben nem tud megvásárolni. Szörnyű érzés lehet , amikor kényszeresen kell menni, mert eljött az a bizonyos 3 nap, amikor jóval olcsóbban vásárolhatunk ruhákat. Egyébként nem hiszem, hogy olyan nagy olcsósággal kedveskednek ezek a kuponok, de hát az egyszerű lények higgyék csak azt, hogy nagyon jó vétel volt az a "háundemes vagy céundás vagy dejjkmannos " árú. Ennyi elmebeteg, idióta nőt, mert sajnos a többségük nő volt még életemben nem láttam. Hogy bementem ártatlanul venni egy fehér nadrágot, mert ugye a munkámhoz kell és nem is volt kuponom, mert pont nem is érdekelt. Kell. Venni kell, mert dolgozni bugyiban nem lehet. Én még kényszerre sosem vettem ruhát magamnak, nemhogy kivágott kis szarokkal menjek és öljem meg a másik embert, mert ám ilyet is láttam. 2 nő egy nadrágon úgy összeveszett, hogy ordítottak az üzletben. Még jó, hogy a vidéki buszmegálló pont közel van a bevásárlóközpontokhoz, mert ha csak rajtam múlna, az összes boltos éhen halna. 3 napig agyament emberek tolonganak, mert azt a kiváló minőségű szar HÁUNDEMET imádják. Még a turkálóból is stílusosabban lehet öltözni, mint onnan. Pénteken betértem a kedvenc krémemért egy parfümériába. A krémre persze nem vonatkozott amúgy a kuponos lófasz. Azonnal szóltak, hogy ezen az oldalon semmi, de SEMMI nem akciós. Miután sokat járok oda, így azért velem kedvesek és imádom is őket, mert teljesen készségesek mindig. Miután rájöttem, hogy az én oldalamon nincs hála kedvezmény gondoltam nézelődöm is egy kicsit. Emberek! Hol van itt szegénység? A közel 30 ezres parfümöt úgy vették le az őrült nők a polcról, mintha dunakavics lenne. Csak álltam és azon gondolkodtam, hogy akkor most minden picsán ez a Lancome parfüm fog bűzölögni? Hát a legjobb barátnőm már vagy 1 éve használja és ide vagy oda Glamour nap, ő neki nagyon passzol az egyéniségéhez. Nem kell neki egy kupon, hogy tudja mi az ami kellemes. És ölték egymást, nehogy lemaradjanak róla. Azon azért elgondolkodtam ott egy pillanatra, hogy ezek a csajok vajon hányszor mennek be ebbe a parfümériába? Gondolom csak ezeken a kritikus napokon. Az jutott ott eszembe, hogy pontosan olyan ez a 3 nap, mint egy menstruáló nő. Ideges, feszült, idegbeteg és hisztérikás napok ezek a bugyuta csajoknak. És akkor kérdezném, hogy ha nincs ez a kupon, akkor nem vesznek cipőt, nadrágot vagy bármit amire szükségük van? Tényleg elhiszik, hogy ilyenkor olcsóbb bármi is? És mikor nézegettem még a parfüméria dolgait, egyszer csak megpillantottam egy szuper jó Chanel arckrémet. Mondom hű de fasza lehet ez 10990 kemény magyar forintért. Aztán csak néztem és néztem, mert egy pillanatra elállt a lélegzetem is, mert 109990 magyar forintocska volt az az olcsóság. Azt hittem menten összepisilem magamat, hogy egyáltalán létezik ilyen. Mondjuk már láttam egy párszor ott a polcon, de sosem mertem odalopózni. Most meg egyenesen a Glamour napon azt mondtam, hogy egy fene, megnézem magamnak. Fuldokoltam a nevetéstől és az jutott ott hirtelen eszembe, hogy lehet már romlott és jó lenne egy 20%-os kupon, mert ha romlott, akkor veszem csak meg. :) és milyen feje lett volna ott a boltban valakinek, hogy elkérem a kuponját egy 100 ezer forint feletti krém miatt. kacagtam magamban. Aztán úgy döntöttem, hogy leemelem a polcról az arcomra a krémet és  indulok, amikor a legkedvesebb eladóm odasietett hozzám és azt mondta, hogy gondolt rám. Pacco Rabanne Olympiea. Ez az mondom. és miután a pénztárhoz siettem, hogy megmeneküljek a nőktől akik tolongtak közöltem, hogy én nem kuponozok. Erre azt mondták, hogy nekem alapból 30 % jár. Szóval. ide vagy oda ez a kuponozás. Ha jól meggondoljuk semmit nem ér, mert e tömegből nem a kuponnal fogsz kitűnni, hanem, hogy egyéniség vagy és olyan ruhákat hordasz amit viselni is tudsz.
De még egy tanulságot levontam. Nem szabad tényleg ezen a 3 napon kimozdulni az olyan nőknek mint amilyen én vagyok, mert csak a fejemet fogtam, hogy egy értékes egyéniséget sem lehet ilyenkor látni.  Megértem a férfiakat. Ennyi ostoba nőt nem tudom, hogy hordott össze a világ.

Tetoválás

Kb. lassan már a kutyáknak is lesz.
Miután a testvérem is elkezdte varratni a testét gondoltam pár dolgot megosztanék ezzel kapcsolatban. A tetoválás egy stílus egy életérzés. Éppen ezért nem lenne szabad minden halandónak tetováltatni. Úton útfélen látom, hogy kövérnek-soványnak, fehérnek-feketének, szépnek-csúnyának férfinak-nőnek stílustól függően éktelenkedik valami rajz a testén. El kell fogadni, hogy a tetoválás napjaink pestise lett. Még az is tetováltat magára valamit, akinek köze nincs ehhez az életérzéshez. Mondjuk azon roppant módon tudok nevetni és közben szörnyülködöm is, hogy ha egy kövér nőnek égtelenkedik egy idétlen firkantás a testén. Egy dolog biztos. Akiknek jól áll a tetoválás azok az igazi férfiak. Akik nem egy hirtelen megvilágosult este után felébredve találják ki a motívumokat, hanem tudatos döntéssel, egy életen át ezt az utat követik. Az igazi nők bőrén nem csillanhat fel egy sem. Sokan azt hiszik, hogy divat. Divatból nem hordunk csak azért, mert a szomszèd csaj csináltatott magának. Divatból nem él egy igazi nő. Egy nő ha igazi, akkor tudatos. Egy Porsche-t sem ragasztgatunk össze. Akkor a testemen ne legyen tetoválás sem. Aki vállalja, az örök értéket viseljen. A szerelmünket nem pecsételtetjük meg, mert lehet egy idő után a Béla az András lesz, a Kati meg Bori. Olyan számalmas dolog amikor csak a divat és a pillanatnyi hév miatt varratnak magukra az emberek. Nekem sosem tetszett és soha az életben még egy kozmetikai tetoválás sem díszítheti a testem egy porcikáját sem. Akik bevállalják tudatosan készüljenek rá, mert semmit sem ér akkor az egész. Dagi emberek ne akarjanak már tetoválást, mert ugye senki nem fogja megmondani nekik, de rohadtul gusztustalan. Nagyapámnak is volt valami női név, de ezért mindig hosszú ujjú inget hordott. A tetoválás a banditákon áll jól. Azokon a fèrfiakon akik làzadnak. A nők pedig? Ne bohóckodjanak. A nő ékszere a teste. Ha van tetoválása, akkor az ékszer veszít az értékéből. És sok nő emiatt nagyon olcsó.
A férfiaknak meg csak annyit:, hogy nem mindenkinek áll jól és ne erőltessenek már egy olyan dolgot, amiről fogalmuk sincs.

Pusztán a szerelmet hajszoljuk, vagy lotyók vagyunk?

A nők alapvetően az örök szerelmet keresik életük minden egyes percében. Vannak nők, akiknek összejön és vannak, akiknek nem. Azt sem tudjuk szerintem, hogy mi is az az örök szerelem? Vajon létezik olyan? Amikor a szerelmet hajszoljuk életünk során, addig nagyon sok lehetséges pályázót ki kell próbálni, hogy teljes valójában megtapasztaljuk, hogy megfelelő lesz-e a férfi, akit "felpróbálunk". Nem hinném, hogy ezáltal lotyók lennének a nők, mert a cipőt is felpróbáljuk mielőtt megvásároljuk. Akkor miért tennénk a férfiakkal olyan kivételt, hogy csak mondjuk az esküvő után használnánk fel a testüket? Ők is sok sok nőt felpróbálnak, míg egyáltalán megtalálják az igazit, már ha nekik létezik egyáltalán olyan nő. Mindig hallom a nagy nyavalygást, hogy a nők csak a pénzre mennek, csak a gazdagság kell nekik. Aztán, hogy a nők hamar odaadják magukat és akkor már a lotyó kategóriába sorolják be őket. Miért? Nekünk nincs jogunk kipróbálni a férfiakat, hogy valóban jó árut vigyünk haza, örökre? Miért van az, hogy akkor már minket leírnak, megvetnek a férfiak, csak azért, mert ez csúnya dolog egy nőtől. Így is sokkal több férfi vallja magát csak felpróbálónak, de akkor pontosan ugyanannyi nő is van, mert hisz minket próbálnak fel. Legyen egyenlő ez a dolog. Igenis a nő nem attól lotyó, ha valakivel lefekszik. Nyilván a testiség egy bizonyos kor után már nem szenny és nem tabu. Nekünk is tudunk kell, hogy milyen a választott férfi. Tudunk kell, hogy a test amit kiszemeltünk, passzol-e hozzánk. Mondjuk az olyan nők mint én egy érintés után valóban tudják, hogy az a kiszemelt férfi kell-e nekik vagy sem? Nálam nincs a majd kialakul effektus, mert valakitől vagy hanyatt vágom magamat, vagy soha a büdös életben még egy mosolyt sem tudok felé vetni. Szerintem ez sokkal könnyebb dolog,  és sokkal könnyebb dolgom van, mert az elsőre megérzett dolgok, érzések sosem csalnak. Azzal, hogy a nők ismerkednek nem hiszem, hogy erkölcstelenek lennének. Miután a pasasok is ezt teszik, mert egy nőre ugye bár egy pasas jut, így azt gondolom, hogy ez teljesen természetes dolog lenne, ha a társadalom végre megengedné erkölcsileg a nőknek is az ismerkedést minden formáját.
Ha túl könnyű a préda az rögtön gyanús? Csak akkor vesszük komolyan, ha kellően komplikált?  Amikor meg taktikázunk, várunk és mindenféle cselszövést beleviszünk, akkor meg egy álszent, alattomos nőnek gondolnak minket. Nem tudni, hogy mi lenne a jó megoldás, hiszen az őszinteség lenne a legjobb dolog ebben az esetben és az élet minden területén is, de azzal ugye sokan hadilábon állnak. Sőt sokaknak fogalmuk sincs, hogy mit is jelent az, hogy őszintének lenni. Amikor tálcán kínálják fel magukat a nők vagy a férfiak, akkor azt gondoljuk, hogy erre nincs szükségünk. Amikor meg egy lépést hátrálunk, akkor meg foggal-körömmel harcolunk azért akit kiszemeltünk magunknak. Hogy mi lenne a megoldás? Mindenki a szíve után menjen...

Azok a csodás falusi gyermekkori évek

 Most ugye minden kiderül. Amiről most írok annak a fele nagyon elszomorító. Félig vidéki vagyok. Mondhatnám azt is, hogy paraszt. De a paraszt szót sokan sokféleképpen használják, így mindenkire rábízom, hogy hogyan is értelmezi velem kapcsolatban. Szóval a gyermekkorom  2 csodás embertől a nagyszüleimtől olyan pazar volt, hogy máig sem feledem őket el, és hálával tartozom mindenért nekik. Mindenért amit hordozok magammal, a nagy pofámért, hogy megtanultam sírni, hogy megtanultam harcolni a betegségekkel szemben, hogy még akkor is a mindenük voltam, amikor bizony tettem rosszat is, hogy azt a tojáslevest soha a büdös életben nem felejtem el, amit már vagy a 5. hét kórházi bennfekvésem alkalmával kértem tőlük. Igaz kihánytam, de a legfinomabb volt. Szóval nekik hálával mindenért. És minden percben hiányoznak.
És a történet.
Vidéki nagyszüleim is voltak ám. A nagypapám állítólag, ezt hallomásból tudom, hogy nagyon jó ember volt. Ő volt a motorja mindennek, de még mielőtt megszülettem volna sajnos a sors elvette tőlünk. Én voltam az egyetlen lány unokája. Azt mondják, hogy olyan volt mint apám. Akkor viszont nagyon kemény ember lehetett. Szerintem ő igazán szeretett volna. Valami nyirokmirigy rákja volt és elég hamar elvitte. Kár, hogy nem várt meg. Így maradt egy nagymama és egy dédi. Dédi már akkor 100 éves volt amikorra én visszaemlékszem. Amúgy 99 éves korában hívta magához az Úr. Jó sokáig élt. Igazából nem tudom megítélni a sok eltöltött év elmúltával sem, hogy vajon milyen ember lehetett, de egy biztos, hogy egyedüli lányként én nem voltam a szíve csücske. Anyám azt mondja, hogy de szeretett. Lófaszt. Dédi mindig feketében nyomta. De az akkori 30 fokos melegekben is olyan cuccokat öltött magára, hogy csak lestem óvodás fejjel. Amúgy nem is hívtuk dédinek. Öregmami. Így neveztük. Egyszerűen, mert ő mindig öreg volt. Mi már így ismertük. A fekete surc vagy azt hiszem így hívta az volt a mindene. De olyan szett volta alatta, hogy nem is tudom, hogy bírta a meleget. És akkor jött az ősz hajának a befonása. Minden áldott reggel alaposan megfésülte és laza mozdulattal befonta. Nem emlékszem, hogy az én hajamat bármikor babrálta volna. Amúgy sem vagyok/voltam egy egyszerű lány és azt hiszem gyűlöltem már akkor is a fésűt. Amikor befonta a haját felkontyolta és egy fekete kendővel gondosan eltakarta. Világ életében dolgozott. Azaz igazi falusi asszony volt. Szerintem úgy kapálta a földet, hogy férfiakt is megszégyeníthetett. Volt egy igazi falusi házuk. Iszonyatosan nagy szobákkal, nyári és téli konyhával. Volt egy piros szoba, oda sosem lehetett belépni csak nagy ünnepeken. Piros volt a bútor, gondolom azért hívták így. De amúgy a fal rózsaszín volt. Volt a középső szoba. Ott voltak apámék a testvérével a falon. Úgy ott lógtak, ahogyan szépen fésült hajuk volt és a fényképész lőtt egy fotót róluk. Apám amúgy nagyon jóképű manusz volt. A  testvérét nem említem, mert nem érdekel. Az a szoba olyan dísz volt. Ott aludtunk. Nyikorgott minden. Olyan sejtelmes volt. Aztán volt a tv-s szoba. Igen. Már akkor volt a nagyszüleimnek tv-je. Gazdagok voltak. Ott építettük a bunkereket. És volt a veranda. Ott minden rattan bútor volt. Volt fésülködő asztal is. Sokszor nézegettem magamat. Úgy véltem, hogy szép kislány vagyok. És volt az apám anyja. Sosem szeretett. Én sem őt. Érdekes viszonyunk volt. Csak fiú unokák voltak neki. Én voltam az egyedüli lány. Sosem éreztem magam jól ott. A következő volt a menet. Miután a városi nagyszüleim dolgoztak még és a szüleim is, így a vidéki, de jövőben falusinak fogom írni, nagyszülőkhöz vittek le. Amolyan kényszer volt ez, de hát a nyári szüneteket ott kellett töltenünk. Mindig sírtam, hogy nem akarok menni. Senkit nem hatott meg. Már mostani fejjel azt gondolom, hogy minden kibaszott szorongásom alapja ott kezdődött. Mai napig nem szeretem ha olyat kényszerítenek rám amit nem akarok. De hát óvodás koromban nem nagyon volt szavam, hogy én mit szeretnék. Volt már autónk. A falusi és a városi nagyszüleimnek is és nekünk is. De volt, hogy vonattal mentünk. Tiszalúc olyan messzinek tűnt, mint mikor a dublini géppel repültem. Azt hittem, hogy órákra van a várostól. Ha vonattal mentünk és leszálltunk az állomáson, akkor beton kockákon lépkedtem a nagyszülőkig. Sosem felejtem el, hogy mindig arra gondoltam, hogy de jó lenne ha egy éjszaka alatt elmúlna a nyár, hogy azonnal otthon legyek. Sosem telt egy pillanat alatt. Nem tudom, hogy tesóm mit gondol erről a korszakról, de nekem pokoli nyaralás volt. Mikor megérkeztünk a szokásos duma: jók legyetek, szót kell fogadni. Mindig bólogattam. És mindig azt vártam, hogy mikor csapódik egy kocsi ajtaja és mikor jön értem valaki, aki megment és haza szállít. Ritka volt. Aztán persze jöttek a bajuszos rohadt puszik. Meg, hogy gyere ide nagyikához meg a többi. Aztán persze beletörődtem. Annyi szépsége volt a falusi nyaralásnak, hogy imádtam a mák ültetvény között szaladgálni, imádtam a kukoricásban játszani, imádtam a pince tetejére felszaladni, mert olyan magasnak tűnt és olyan hősnek éreztem magamat. Másztam a cseresznye fára is, szedtem büszkét, ribizlit és mászkáltam a tyúkok között is. Imádtam amikor a kacsát tömte nagyanyám. De csak azért mert tudtam, hogy enyém lesz a hízott kacsamáj. Mai napig nagyon szeretem. Apámnak sokat jelentett az otthona. A nagyapját nagyon szerette. Voltak nagy családi összejövetelek. Az utcában laktak rokonok is. Szinte mindenki rokon volt egy bizonyos kilométeren belül. Igazi falusi utca volt. A pap úgy járt hozzán mint egy brazil szappanoperában. Nagyanyám nagy református volt. Már a harangozásról tudta, hogy ki halt meg. Lehet valami mágus volt. :) Mindig ment a templomba. nekünk is menni kellett. Minden evésnél, alvásnál imádkoztunk. Mondjuk ezért az egy dologért hálás vagyok neki, hogy megtanultam imádkozni. Nem vált káromra, pedig akkor gyerekként azt hittem, és vallottam, hogy ez a világ legostobább dolga. Ma már tudom, hogy hinni kell. De akkor utáltam. Voltak unokatestvérek is velünk. Utáltam őket. Mai napig is. Egyszerűen buta parasztok. Tényleg azok. Nem túlzok. Egyszerű prolik.  A nagymamám nem szerette az anyámat. Valamiért nem őt szánta apámnak, de azt hiszem, hogy apám a legcsodálatosabb anyóst és apóst kapta az anyámmal. Náluk csodálatosabb embereket talán már nem fogok ismerni egy pár barátnőmön kívül és pár olyan emberen kívül, akik a közösségi oldalamon ismerőseim. Vannak csodák köztük is. Jó, hogy ők lettek végül a nagyszüleim. Meghatározta a falusi nyaralás az életemet. Megtanultam, hogy ég és föld a falusi ember és a városi ember mentalitása.  A falusiak tényleg egyszerűek. Nem bántásként mondom és nem nézem le őket, de minden szempontból azok. Érzelmileg, agyilag, kinézetileg. Míg a városi nagyszüleimnek voltak érzéseik és ki is mutatták, addig a másik nagyanyáimnak semmi. Mondjuk így talán jobb is. Minket, hogy anyám volt az anyánk nem is nagyon szeretett. Azt mondta anyám, hogy de biztos szeretett. Mondtam is neki, hogy a nagy lófaszt. De nem fáj amúgy. Voltak más unokái is, akik szintén falusiak és tényleg jobban passzoltak hozzá. Ugyanolyan mentalitással voltak. Egyszerűek. Csak egy dolgot sajnálok. A falusi nagypapámat nem ismerhettem. Ő nagyon okos ember volt és igaz is. Ami egy falusi emberbe belefér az a falusi rokonaimban benne van. A rosszindulat, a pletyka, a szerencsétlenség. Amikor beteg lettem 11 évvel ezelőtt nekik semmit nem mondtunk. Titkoltuk. Úgy sem értették volna meg, hogy mi ez és, hogy haldoklom. És amúgy sem kell senkinek a részvéte és sajnálata. És amúgy is egy olyan betegségem volt, ami még az intelligens embereket is meginogtatta érzéseikben felém. Ők egyszerűek és amúgy sem tartozott rájuk. A gyerekkorom virágait szerettem. Imádtam letépkedni a tátikát és imádtam ahogyan ordított rám a nagyanyám. De megütni sosem ütött szerintem meg,  vagy nem emlékszem rá. Azt hiszem azt nem merte volna megtenni. A hortenziát is imádtam. Mai napig szeretem. Szerettem nézni ahogyan a krumpli bogarak másztak fel a falon. Számolgattam őket. Szerettem a frissen sütött kalács illatát, szerettem ahogyan a bögrében reggel a teában kavargattam a kanalat és annak volt egy gyönyörű hangja. Szerettem amikor megrakták a tüzet és hallottam a tűz ropogását. Volt sparhelt is. Mennyi minden megfőtt és sült rajta. Nem volt még gáz sem. Sosem érttem, hogy otthon a városban miért van csak úgy meleg. Anyáék nem raknak tűzet. :)  Idővel mindenre rájöttem. Imádtam a szandálomat zoknival felvenni és a térdzoknit letekerni, mert szerintem az menő volt.
Rájöttem, hogy gyermekként megtörtem, mert egy olyan helyen kellett lennem ahol nem szerettek, ahol lelkileg bántottak, ami miatt az anyámmal végleg úgy ahogyan nem jutottunk egyről a kettőre. Hogy több éjjel imádkoztam, hogy egyszer ne kelljen többé jönni, hogy az álmatlan éjszakákat túléljem, hogy egy jó volt, hogy Jocikával lehettem, aki persze mindentől megóvott. 33 év kellett, hogy ezt kimondjam, de már nem félek semmitől és senkitől, hogy mit fog szólni. Életem legrosszabb nyarai voltak és gyűlöltem gyermekként, hogy szomorú vagyok. De amikor megállt a piros 1200-es Lada, akkor tudtam, hogy jó helyen leszek. Akkor jött a nagyapám értem. Akkor tudtam, hogy a városi világ jön, ahol szeretnek, ahol hiába vagyunk sokkal többen unokák én és Jocika vagyunk a legfontosabbak, ahol nem kellett rettegni, mert minden percet imádtam, ahol végre illatok voltak, ahol ölelés volt, ahol igazi szeretet járta be a lakás minden zugát. Nem emlékszem már semmilyen módon a falusi nagyszülőkre. Nem is akarok. Már a múlt, és ahogyan szoktam mondani, csak a szépre kell emlékezni. Már csak ezt teszem.
Emlékezem arra, hogy voltak hosszú, magányos, sírós kislányként megélt nyaraim, de most már nincsenek. Emlékszem a természetre a kóbor macskákra, a tyúkokra, a madarakra, a virágokra...
Egy valamit megtanultam a mai napig. A falusiak falusiak. Más mentalitással. És ezt így kell elfogadni.

/  A képen én vagyok 4 évesen. /