Szenny

Azt évek óta tudjuk, hogy mennyire szennyezett világban élünk, de mégis sokan képesek elfelejteni azt, hogy a legnagyobb szenny az életünkben az saját maguk az emberek. Akik körülöttünk élnek, éppen belecsöppenek az életünkbe, akikben megbízunk vagy akár csak a szomszédok vagy munkatársak vagy tudom is én a sétáló, bámészkodó emberek. Ők azok, akik saját erejükkel szennyezik a mi életünket és a saját hazugságaikat is elhiszik és ott ártanak másoknak, ahol nem szégyellnek. Borzasztó világ ez és egyre több az ilyen ember. Nem őszinték, hazudnak, titkolóznak és kitalálnak rémséges történeteket, hogy magukat mentsék. De mi lenne ha őszintébbek lennénk és mindent elmondanánk ami bántja a lelkünket és inkább nem hazudoznánk magunknak sem, sőt embertársainknak? Nem könnyebb lenne? Nem tisztább, ha felvállaljuk magunkat és bárkinek a szemébe tudunk nézni úgy, hogy közben nincs lelkiismeret furdalásunk? Nem. Az emberek a könnyebb, hazugságokkal teli világot választják, mert abban könnyebb fuldokolni, ellavírozni, mert persze az ostoba azt hiszi, hogy a másikat sokkal, de sokkal könnyebb becsapni és így ezáltal jobban látszani. De sajnos nem így van. Érzelmileg egy idióta, szegény társadalomban élünk, ami megkeseríti az emberek életét és nagyon kevés ember lehet ezáltal boldog. Hiába teszik ki magukat mintha egy kirakatban élnének, hogy ők bizony nagyon boldogok, belül iszonyatosan rohadnak. és ez nagyon szörnyű. van olyan ismerősöm, aki megjátssza minden áldott nap, hogy mekkora boldogság uralkodik rajta, de hát maga is tudja, hogy egy idióta, lelki nyomorék, aki kb. 0 azaz nulla forintot sem ér, mert csak ártani tud a másiknak. és róla mindenki elhiszi, hogy kedves és a légynek sem ártana, pedig sokkal ártalmasabbak azok, akik megjátsszák magukat, mint azok akik olyanok mint én, hogy kimondják, amit gondolnak. Én nem  tudom, hogy 10 vagy akár 20 évvel ezelőtt ilyen volt-e a világ de, hogy mostanra szépen lassan csak az érdekek dominálnak az egyre biztosabb. Vajon ha folyamatosan azt mondjuk, hogy mi kedves vagyunk, akkor el is hisszük? Igen. ezek az emberek bárkit, de komolyan mondom, hogy bárkit megtévesztenek. Sokszor elég lenne egy igazad volt és ne haragudj a másik felé és talán minden el lenne intézve, de könnyebb elbujdokolni és sunnyogni az emberek elől, mert akkor azt hiszik a nyomorult lelkűek, hogy biztonságban vannak. De éjszaka mindenki egyedül van a gondolataival és ott aztán amikor felszínre tör a gyarló lelke, ott már nincs mit tenni. Akkor jönnek a  rémálmok és egyszer minden kiderül, majd elszámoltatás következik. És akkor keserves lesz az egész, de aki ezt kibírja az élete végéig egy nyomorék lesz. Jobb ha a páncél csak védekezés szempontjából van rajtunk és nem azért, hogy megvédjen bármi mocskos, álszent dologtól. Arra nem való. Nem kell többen lenni mint amilyenek vagyunk, mert valószínű, hogy mindenki pont annak jó, amilyennek alkotta az isten. Sem többnek sem kevesebbnek. És ha szenny vagy, nagyon nehéz lesz tisztára mosni magadat. Nincs az a mosószer és megbocsájtás, ami feloldozna. Aki meg alattomos módon áll bosszút a másikon az mindig mocskos marad...

Ideálok

Állítólag mindig azonos típusú férfiakhoz vonzódnak a nők. Nem hinném, hogy így lenne. Láttam én már annyiféle pasast nők mellett és egyben sem volt semmi hasonlóság. Nekem nem is tudom, hogy van-e ideálom. Valószínű, hogy nincs, mert mindenkitmásért kedveltem. Abban biztos vagyok, hogy mindegyik visszahúzódó volt és kerülte a nyilvánosságot. Ezeket szeretem, akik csendben vannak. Nem azért, mert nincs egyéniségük, de nem maga mutogatóak. Mindegyiknek nagyon is volt egyénisége, de sosem pózoltak. Na az ilyet szeretem. A magánéletet nem teregetjük ki. Nincs közös fotó nincs nyaralós kép, nincs mutogatás. Ő férfi. neki ne legyenek képei, ne posztoljon magamutogató képeket, mert a FÉRFI az legyen FÉRFI. Nincs szükség arra, hogy kitárulkozzon. Osszon meg jó zenéket, kedves tájképeket, de ne vigye túlzásba a szelfi fogalmát. Az nekünk nőknek való, még ha nem ismerjük be, de akkor is az a mi sportunk. barátnőkkel, gyerekekkel, mókázásos, humoros képek. Ezek vagyunk mi Nők. A férfi meg haverokkal, meccsen, koncerten pózoljon, de nem az öntömjénezés legyen a fontos neki. Sok ilyen férfi van hála a magasságosnak. Ideálok azért nincsenek nekem, mert hiába lenne kinézetre egyforma az összes, ha kémia nincsen, akkor ott ette meg a fene. Nincs az a pénz sem autó, sem ház, sem ékszer ami pótolhatja a kémiát. Ha az nincs, elhányom magamat. Ismerek olyat, akinek sokszor érzem még a futás utáni izzadság cseppjeit és komolyan mondom, hogy az a kémia: na az a nem semmi! Szóval akinek van ideálja az valószínű, hogy tárgyakhoz ragaszkodik és nem feltétlenül a férfit látja, hanem a körítését. pedig olyan könnyű felismerni, hogy hol jó a kémia és hol nem. Pedig nagyon egyszerű. Egy perc alatt eldönthető, hogy valakivel van vagy nincs. Olyan nem létezik, hogy majd hetek ne adj isten hónapok alatt kialakul valami, mert a kémia az elsőre működik. Szóval kedveseim. Nem mutogatjuk magunkat, mert mi nők sokat nevetünk rajtatok. meghúzódva, lopakodva osonjatok. Azt szeretjük... :)

Chichago

Ez most egy különleges lesz. Talán olyan igazi levél.
Drága Eszti!
Azt hittem, hogy "csikágó" itt van nem messze. Aztán napok óta azon tanakodom, hogy ha elsétálok a házatok előtt mire gondoljak. Annyi, de annyi emlék van bennem és nem is tudom felsorolni azt a sok sok emléket, amiket megéltünk. Jó amikor egy-egy fotón látlak és jó amikor beszélünk is. Olyan furcsa, hogy abba a házba már nem lehet belépni, hogy nem nyitod az ajtót, nem kiabálsz Mollyra, hogy nem szabad ugrálni, hogy nem kérdezed, hogy iszol kávét? Kérsz valamit? Olyan furcsa, hogy a hűtődből már tudok hideg vizet inni és Lénát nem tudom ölelgetni s Gerétitől nem tudom megkérdezni, hogy na mi volt suliba? Hát ezért jöttem rá a minap, hogy ez a "csikágó" nincs is olyan közel. Tudom, hogy minden vágyad ez volt és tudom, hogy most kezdődik el az igazi boldogságod, mert mióta ismerlek oda vágysz. Megdöbbentő, hogy szalad az idő és milyen régen utaztatok el. tudom, hogy kb. 2 hónapja, de már egy örökkévalóság. Azt hittem, hogy könnyebb lesz, de most éppen azon gondolkodtam, hogy felhívlak és átugrom, mert tudod olyan messze éltünk egymástól, hogy csak kb. 2 havonta értem át. Most meg nem is hívlak, mert kellene egy kis idő, hogy átugorjak hozzád, így marad ez a kis levél. Olyan jó, hogy anya megy hozzád, mert tudom, hogy minden porcikáddal várod. Azon is gondolkodtam, hogy nem is mondtad, hogy néha azért menjek ki a temetőbe helyetted apukádhoz? mert megteszem. Tudom, hogy mennyit jártál és mennyire fontos volt. Úgy hiányzol és bevallom most őszintén, hogy hullnak a könnyeim. Május 5.-e óta nem sírtam, de most lehet olyan jó, hogy eszembe jutottál és megkönnyebbülök. Olyan sok minden eszembe is jutott megint. Hogy amikor csepegtetek a szemebe minden reggel eszemben vagy, hogy utáold a szemgolyókat. Eszembe van, hogy amikor ott feküdtem szinte haldokolva a kórházi ágyon bejöttél Lacival és nem mertél nézni, mert nagyon sárga voltam. Eszemben van, hogy Lénát én láttam meg először, hogy olyan ügyesen szültél, hogy olyan klassz volt a terhességed, hogy a trabival mentünk bulizni réges-régen, hogy vasárnaponként másnaposan néztük a sorozatokat, hogy megtanultál egészen jól főzni, hogy én meg nem és mennyit nevettünk és sírtam neked, hogy semmi nem jó és mikor fogok meggyógyulni már, hogy teljen az idő a kórházban, hogy imádtam a kitartásodat a futás miatt, hogy anyukád nagyon jó ember és jól is főz szintén, hogy Gréta megtanult olvasni, hogy Laci mennyit dolgozott a lakáson, hogy egy pillanat alatt felnőttünk, hogy a sajtburgert odaadtam neked. Ott kezdődött minden és milyen jó, hogy akkor ott voltál és én akkor még ettem ilyen szarokat. Most meg nem tudok menni hozzád és amúgy is esik az eső. és most már jól vagyok és nem láthatod, mert olyan hirtelen elhúztál. Tudom, hogy csak 2 átszállás és ott is lennék, de még erőt kell vennem, mert tudod, hogy annyira nem szeretek repülni. Viszont olyan jó, hogy annyi helyre mentek, amit itt mi nem tehetünk meg, mert egy nagy fos ez a hely. Vágyom utánad most egy kicsit, mert szombat van és tudom, hogy ilyenkor otthon voltál mindig, mert te igazán szerettél otthon lenni. Gondoltam, hogy becsengetek hozzád, de félek, hogy nem nyitod már az ajtót és aki meg ott állna nem is ismerem és lehet mondanám neki, hogy " kiafaszvagy"? És ezt nem is akarom. Eszemben van, hogy mindig szeretettel vártál. remélem "csikágóóóban " is így lesz és lesz még nagyon sok közös emlékünk. Én már nagyon várom. Ha végig kell hánynom az utat, akkor is megyek tavasszal.
 Egy dolgot kérek Tőled.
Vigyázz a lányokra, mert annyira szeretem őket és nagyon várom, hogy találkozzunk és repülhessek hozzád.
És most leiszom meggy szörppel magamat és felszárítom a könnyeimet.
Hiányzol...

Titkos esküvő

Már magát ezt a két szót sem értem.  Mostanában nagyon divatos lett a titkos esküvő. Gondolom, hogy vannak párok, akik persze külföldi világsztárok és nincs nyugalmuk a nyilvánosság miatt és ezért folyamodnak ehhez a fajta esküvőhöz. Azt nem tudom, hogy kis hazánkban miért teszik bizonyos emberek, de mostanában nagyon sok ilyet lehet hallani. Ebben az országban emberek vannak, itt azért nincsenek celebek, de ezt nem is szeretem használni, mert ilyen nem is létezik. Akik azoknak nevezik magukat, azok nem mások, mint idióta, magamutogató emberek, akik ebből élnek, mert sajnos nem adatott meg nekik semmilyen más lehetőség. Nem jöttem még rá, hogy mi a jelentősége annak, hogy titkos esküvő. Egy esküvő az meghitt, romantikus, szerelmes, de titkosnak nem nevezném. Két ember magánügye és miután vannak meghívottak is, így nem lehet titkos sem. Ennek örülni kell. Örülni ennek a napnak, amit talán örökre, de manapság sajnos nem holtomiglan-holtodiglan kötnek a párok. Ez az a nap, amikor talán a férfiak a legszebbnek látják az arát, amikor a férfiak kicsit elérzékenyülnek és talán ezen a napon mindenki őszinte és békés. Noha sok sok keserves esküvő létezik, de ennek a rendezvénynek igenis csodásnak, meghittnek és felemelőnek kell lennie nem pedig titkosnak. A titkos kicsit olyan nekem, amikor saját magunknak nem akarjuk bevallani, hogy milyen érzésekkel állunk oda az oltár elé vagy az anyakönyvvezető asztalához. Miért titkos? Mert félünk valamitől? Olyan hülyeség, hogy ne derüljön ki. Miért? Szégyen egy esküvő? Vagy netán valami mázsás súly nyomja a lelkünket? Éppen a napokban hallottam ezt a szót, ami nagyon aktuális számomra. Titokban vette el, senki nem tudott róla, senki nem tudja, hogy ki, a már feleség... stb. Erre mi szükség van? Ettől megóvunk mindenkit? Ettől boldogabb egy ember? Nem megerőltető a bujkálás?
Egy esküvő hadd szóljon, mindenki tudja normális kereteken belül, hogy igen ez a mi napunk és senkire nem tartozik a dolog, de igen boldogok vagyunk és örülünk, hogy ez a csodás nap velünk megtörténhetett. Vannak szerencsétlenek, akikkel sokszor is megtörténik. Ők igazán vesztesek és szerencsétlenek, de azt hiszem, hogy az egyik legjobb dolog a világon a házasság. A boldog, őszinte, tiszta házasság. Az örökké tartó, a tisztelettel körülvevő házasság. Sokszor nincs ilyen. Ha valami titokban köttetik, az mindig kiderül. És sokkal rosszabb szájízzel beszélnek róla, mintha nyilvános lenne. Én igen szeretném majd elmondani mindenkinek, nem titkolni, hanem örök tisztasággal az arcomon elmondani, hogy esküvőre készülök és vannak emberek, akikkel megosztom, mert szeretem őket és az én boldog pillanatomban ott legyenek velem azon a napon, amikor talán a legboldogabbnak kellene lennem. Ahogyan mindenkinek annak kell lenni. Nem titkos esküvőről álmodom és szerintem sokan nem arról álmodnak. Két dolog miatt gondolom, hogy létezik titkos esküvő. 1. Vagy olyan nyomorék ronda két ember, hogy inkább nem riogatnak senkit, ezt kevésbé tudom elhinni és inkább viccesen írtam. 2. Annak van titkos esküvője, aki még magának is hazudik. Akinek a lelke is egy nagy hazugság. Aki saját magával sincs tisztában.
Az esküvő nem játék. Főleg nem a házasság. Komoly dolog. Éppen ezért ezzel nem szórakozunk. Nincs olyan, hogy ismert vagyok, vagy én különc és nekem "titkos esküvőm" volt/van/lesz. Mindenki ember és mindenki vállalja fel az életét. Igen. Belém ott szeressen igazán a férjem, ott érezze, hogy ez nem titkos, hanem igazi és tetőtől-talpig imádjon. Ne kelljen színlelni, titokban, bujkálva élni. Nincs értelme. Őszintén kell.
Egy biztos:  Nagyon remélem, hogy ezeken a titkos esküvőkön azért ott van a "titkos pap" és a "titkos anyakönyvvezető" és nem utolsó sorban a két TITKOS HÁZASULANDÓ is!
A többivel meg a lelkiismeret számol el...
Nem szeretnék titkokat. Olyan rossz őrizni titkokat, mert a titkok egyszer igenis kiderülnek.
És mindig van olyan, akiknek nagyon fájnak.

Szeptember 1.

Anyám nem rinyált, hogy iskola, hogy külön órák, hogy úristen jobb a szünet. Amúgy is le voltunk passzolva vidékre a nagyanyámhoz, akit ki nem állhattam és a nyári szüneteket sem nagyon szerettem, mert ott kellett tölteni. De nem volt más választás, mert a másik nagyszülők is dolgoztak. Szörnyű évek voltak és most jöttem rá, hogy mély nyomokat hagyhatott ez bennem. Szóval menni kell iskolába mi is jártunk, de még ennyi rinyáló szülőt mint akiket most hallok ( tisztelet a kivételnek ) még nem találkoztam. Ha rinyálsz és nem bírod a külön hordozgatásokat akkor mi a szarnak viszed? Akkor üljön otthon a gyereked, mert neked nem éppen jó, ha vinni kell. Nem is értem ezeket a szülőket. van olyan barátnőm, akit persze sokan ismertek és dolgozik, gyereket nevel és még egyszer sem hallottam, hogy rinyálna! nem otthon dolgozik, hanem naponta több kilométert tesz meg, mert nem adatott meg neki, hogy a seggét se kelljen kitenni a lakásból. Sosem panaszkodik. És van egy férje, aki szintén dolgozik és sajnos kevés az idő, de az anya feladata, hogy mindent koordináljon. Szóval ő meg tudja oldani, de az aki amúgy semmit nem csinál csak otthon melózik azok meg sírnak? Miért? Örülj, hogy még életedben nem kellett időre bemenned dolgozni nem pofázik neked senki és kényelmes, szuper környezetben tudsz otthonról dolgozni. nem mindenkinek adatok ez meg. Vannak, akiknek szarabb a sorsuk. Nem emlékszem pontosan, de mi is jártunk mindenhova. Nem volt gond. Reggel suli. De nem ám, hogy vittek. Mentünk tesómmal magunktól. Ketten! Aztán meg délután haza. Volt kulcsunk. Jó volt a közösség azért. Iskola. Mindenkinek menni kell. Én nem tudom, hogy a szülők akkor is sírtak volna, de manapság nagy divat lett. Pedig csak büszke gyerekek mennek suliba és ez az élet rendje. Kicsit rossz érzés, mert valami új kezdődik, de hát délután már otthon is van a kis lurkó. Most majd gondolom akik olvassák a blogomat mondják, hogy nincs gyerekem nem tudom. Lehet. De ezt a sírást meg nyögést amit az elmúlt pár órában láttam a közösségi oldalon, el sem hiszem. Persze voltak nagyon remek szülők is! Akik humorosak és szuper anyukák! Nekik minden elismerésem. És hála imádom is őket! hajrá ősz, hajrá szeptember 1.