2016. március 20., vasárnap

Bakancslista, avagy a férfiak mindenféle vágyai




Mostanában a "bakancslista" szót elég sokszor hallom. Életemben nem hallottam ennyit, mint mostanában. Nem írtam ilyet, mert úgy vagyok vele, hogy nem készülök még a halálomra. Mindent úgy teszek meg az életemben, mint ahogyan azt odafentről megírták nekem. Amúgy sincs hatalmunk a sorsunk felett, így élem a dolgos, boldog napjaimat. Miután az utamba került valaki, akitől nap, mint nap hallom a "bakancslista" kifejezést eszembe jutott nagyon sok álmom. De erről nem fogok írni, mert az álmainkat őrizzük meg magunk számára. A férfiak vágyairól szeretnék és arról a bizonyos "BAKANCSLISTÁRÓL" írni. Nagyon sok férfinak vannak vágyai. Vannak, akiknek sikerül még életük során véghez vinni, de persze tudok olyat is, akinek ez csak álom marad. A férfiaknak általában piszkos fantáziájuk van. Megjegyzem halkan, hogy a nőknek sokkal piszkosabb, de nyilván, ahogyan a nők sosem finganak, így erre sem derülhet fény. :)  A férfiak többségének olyan vágyik vannak, amiket talán ők sem gondolnak komolyan. Ezek a következők: 2 nővel, 3 nővel, földön, vízen, levegőben, réten, kocsiban, hajón, repülőn és Dunát lehetne rekeszteni, hogy mennyi helyen képzelik el a szexet. A határ náluk a csillagos ég. Viszont azon szoktam nevetni, hogy vannak férfiak a közelemben, akik álmodoznak ilyenekről, de az elméleti sík után, a gyakorlatit, a legpiszkosabb fantáziámban sem tudom elképzelni, hogy hogyan élnék meg, vagy kiviteleznék. A férfiak többsége sokkal, de tényleg sokkal gátlásosabb, mint a nők nagy része. Álmodoznak, de a gyakorlatot csak kevés százalék tudja megvalósítani. Sőt. Mondok jobbat. Lehet, hogy sokaknak csak tényleg egy "bakancslista" marad. ami sosem fog beteljesülni, így sajnos a halál sokkal valószínűbb lesz az életükben, mint, hogy egy réten 4 lóval és 3 nővel bármilyen szexuális aktust alkossanak. Álmodozni csak úgy álmodozzon az ember, ha az álmát valóra is tudja váltani. Lehet itt írni olyan listákat is, hogy az életben sosem fog beteljesülni, de nincs értelme. A listákat reálisan kell látni, mert az álmaink is kudarcba fulladhatnak. És általában az ilyen álmodozások nemhogy nem teljesülnek be, de még a közelébe sem kerülnek a férfiak. Mert ugyebár a férfi szexualitás, sokkal nagyobb érzelmi alapon működi, mint a női. A férfinak ha nem áll fel a szerszám, akkor az maga a pokol számukra. A férfiakat egy szóval is romba lehet dönteni és a sárba tiporni, mert tényleg nagyobb érzelemmel élnek, mint mi nők. Elképzelem a férfiakat a nagy álmuk előtti éjszakán. Mi játszódhat le a fejükben? Hogy készülnek fel pl. a 2 nővel való aktusra? Fejben mindent le tudunk játszani, de a valóság sokkal összetettebb. Ott aztán teljesíteni kell, mert ott két nő előtt lehet nagy a leégés. Nyilván ezt ők is tudják, és sokaknak csak álom marad a mindenféle vágy, a különböző szerepjátékok eléréséhez.
Egy jó tanács mindenképpen tőlem a férfiaknak. Sokkal jobb szeretettel és szerelemmel szeretkezni egy nővel, mint beégni két vagy akár három nő előtt, mert csak elég kevés százalék olyan menő a férfiak táborában, hogy teljesíteni is tudjon, és őket bizony pornószínészeknek hívjuk! Nekik ez a szakmájuk. Nektek pedig maradjon csak meg az egy nő és egy férfi felállás, mert higgyétek el, hogy nem minden esetben megy az a "bakancslista"!
És halkan megjegyzem, hogy nekünk is vannak listáink, azokról a férfiakról, akik pocsék produkciókkal kápráztattak el minket életünk során, pedig ők azt hitték, hogy az előadás tökéletes volt.

A bakancslista azoknak a dolgoknak a listája, amiket az ember halála előtt meg akar tenni. Ne készüljetek még meghalni. Szeretünk titeket kedves férfiak! 



2016. március 16., szerda

Elvált nők klubja


Remek film. A valóság sajnos nem ilyen. Az elvált és válófélben lévő nőket egy külön földrészre deportálnám, mert ők csak egymást fogják megérteni. Vannak persze kivételek is és olyan jó, hogy egyre többen vannak, akik ép ésszel fogják fel, hogy valaminek vége szakadt. A közvetlen közelemben is vannak elvált nők. Gyerekkel, emelt fővel, büszkén, az új élet reményében emberi módon viselkednek. Nincs gyűlölködés, nincs köpködés, és ami a legfontosabb harmónia van egy vagy több közös gyümölcs miatt. Az okos nő a gyerekét nézi, az ostoba pedig saját magát. És azonnal elárulja, hogy mire játszik. Nem is a gyerekre gondol, hanem önmagára. A gyerekekkel fenyegetőzni a legkönnyebb, hisz ők védtelenek és a gyerekek is a hazugságot hiszik el, azt amit olyan nők állítanak fel, akik csalódottak. A csalódott, áldozattá vált nők a legveszélyesebbek. Ők egy atombombák, amit senki sem tud irányítani. Bármit elkövetnek, hogy bemocskolják a férfiakat és ezt általában úgy teszik, hogy saját magukat áldozattá emelik. A társadalom őket védi, pedig aljas módszerekkel állnak bosszút egy olyan dolgon, aminek semmi köze nincsen a valósághoz. Hisznek nekik, de egy jó van a dologban. Az idő mindent igazolni fog. Az idő az, ami eldönti, hogy mi az igazság. Az nem hazudik, az kivár. Lehet, hogy eltelik sok sok másodperc, perc, óra, de egy idő után a valóság megérkezik. Nagyon kevés nő jön rá, hogy nem magát kellene védeni, hanem a kapcsolat gyümölcsét. Ők azt mondják, amit hallanak. Nekik még nincs reális látásmódjuk, ők még nem tudnak ítéletet hozni senki felett. Ítélkezni amúgy sem jó dolog, mert ítéletet csak odafenn hozhatnak. Nekünk nincs jogunk hozzá, hogy bárki felett ítélkezzünk. Ítéletet csak magunk számára hozhatunk. Ők azt mondják amit hallanak és pontosan úgy, ahogyan hallják. A nők rafináltak. Nem a gyümölcsről szól egy válás, hanem az ő sorsukról. Mert ők áldozatok. A sorsukról, hogy semmiben ne legyen hiányuk. Az áldozat szerepe a legkönnyebb. Mindenki tud áldozattá válni. Egy perc is elég, hogy áldozatok legyünk. De ezek a nők a saját maguk áldozati lesznek. Semmivel nem lépnek előre, hanem a saját maguk által kreált hazugságokba fognak megfulladni, és minden nap elkeseredve vetnek számot a lelkükben, hogy bizony a hazugság egyszer felszínre fog kerülni. Nincs olyan, hogy mással takarózunk,  hogy szavakkal vagdalózunk, hogy olyan tettekkel állunk bosszút a férfin ami aljas, csak, mert saját maguk tették boldogtalanná a közös életüket.  A férfiak többsége sokkal jobban szeret egy nőt, mint ahogyan azt gondolnánk. Sokkal több férfi ragaszkodik a megjavításhoz mint nő. A nők eldobnak bárkit ha az érdekük úgy kívánja. A nő önző, csak magát nézi. Ez sem általános, de többnyire a férfiaknak sokkal nagyobb érzelmi intelligenciájuk van, mint a nőknek. A férfi hiszi, hogy vannak dolgok amik javíthatóak. Megpróbálja az utolsó pillanatig javítani az állapotot, de eljön az idő, amikor már semmit nem akar. Csak nyugalmat, szeretet és megértést. A nőket valahogyan úgy kódolták, persze a többséget, hogy manipulatívak legyenek. Azt hiszik, ha vannak taktikák, akkor elérhető a cél. A cél legjobban csak az egyenes úton, a tisztesség betartásával valósulhat meg. Már akinek?! Bármikor tanulható és kivitelezhető.  A nagyapám azt mondta, hogy egy idióta nőtől nincs rosszabb. Nincs rosszabb egy moslék, morcos, taktikázó nőnél. Nem szeretik a  férfiak a taktikákat. Ők tényleg egyszerűen gondolkodnak és egyszerűen hibáznak.  A férfi egyébként tudja, hogy honnan kell menekülni. Érzi. Ha egy férfit zsarolnak, azzal feltették a pontot az i betűre. A férfiak semmilyen játszmába nem mennek bele, mert egyébként is ők győznének. Az ostoba nőt hagyják vergődni. Sem anyagilag sem érzelmileg nem megingatható az a férfi aki döntött. És a férfiak többsége elég hamar döntést hoz sok mindenben. A nagypapám olyan férfi volt, aki ha egyszer kimondta, hogy nem, az sosem változott igenné. Még velem szemben sem. Pedig azt hiszem, hogy én voltam és a testvérem a legkedvesebb neki. Sok mindent tanított nekünk. Azért élünk úgy, ahogyan ő most büszke ránk. Emelt fővel, ha még fájdalmakkal is rögös úton haladtunk, de nem taktikáztunk. Nagy pofával a széllel szemben megyünk és menetelünk továbbra is.
Egy jó tanács: ha önző vagy nem fognak szeretni. Ha valaminek vége van, azt akkor fogadja el mindenki. Nincs jobb annál, ha visszagondolva mások remek döntést hoznak értünk, még ha a jelenben nagyon fájdalmas is megélni, de hosszútávon sokkal gazdagabbak leszünk. És nem anyagilag. Jellemileg. És attól nagyobb gazdagság nincs a földön. Szeretném ha mindenki így gondolná. Akkor vagy gazdag, ha lelked van, nem ha pénzed.














2016. március 15., kedd

Törés


Férfi és nő egyaránt lép félre. Nincs olyan, hogy csak a férfiak, mert a nők is kellenek hozzá, és pláne nincs olyan, hogy a nők, mert ahhoz meg bizony a férfi a kellék. Életem során azt hallom, ha egy házasság megromlik, az csak egy harmadik fél miatt és persze, hogy egy nő miatt megy tönkre. Ha férfi a szerető, nem nagyon hallani, hogy az a szemétláda pasas, de nagyon hamar ráhúzzák a nőkre, hogy az a büdös kurva. Volt szerencsém ehhez, de miután rólam minden lepereg, így eszemben sincs felvenni a játszmát bárkivel, aki egy harmadik félt okol a saját kudarcaiért.  Ezerszer elmondtam már, hogy a nagyapám sosem csalta meg a nagymamámat, mert szerette. Megcsalni csak azt a nőt/ férfit lehet, akitől nem kapjuk meg azt, amit esetleg mástól természetes dolog. Azt, akit már nem szeretünk. Előfordul. Sosem a harmadik fél hibája a félrelépés,  és ezt nagyon fontos lenne minden agyba belevésni, hogy egy életre mindenki megtanulja, hogy a másik fél hibája nem a szeretőké. Amikor megtöri az élet valamelyik felet, és a sorozatos megpróbáltatások ellenére is kitart valaki mellett, az nagyon jó jellemre vall. De eljön az az idő, amikor már nincs ereje az embernek és tovább áll, hogy igenis megkeresse a boldogságát, és ne kelljen harcolni nap mint nap saját magával. Amikor az ember beleszeret másba, a saját lelkébe is újra beleszeret és megtalálja a kiutat a szörnyűségből. Abból a boldogtalanságból, amit átél minden áldott nap, csak azért, mert a külvilág megbélyegezné a férfit és a nőt, mert ő bizony félre lépett. Akit nem szeretnek, az  előbb vagy utóbb elmegy és megkeresi azt a boldogságot amire vágyik. Sokkal nehezebb annak az embernek, aki megcsalja a másikat, mint akit megcsalnak. A felállás az, hogy az akit megcsalnak elvan a szarban és azt hiszi, hogy minden rendben van. Semmit nem vesz észre, magát nem hibáztatja csak a másikat. A megcsalt áldozattá teszi magát a környezte számára, és mindenki sajnálni fogja. Tiszta sor. De van egy kis gond. Az áldozatok általában hazudnak. Mindenkinek, mindenről, hogy védjék saját magukat, mert nyilvánvaló, hogy a mártír szerepe sokkal meghatóbb a társadalom számára, mint az, aki harcol a boldogságáért, és félrelép. Őket nem sajnálják, mert az emberek közel 80%-a boldogtalan. És sokkal elfogadottabb az, hogy éld le boldogtalanul az életedet, mintsem boldogan azzal, aki igazán szeret. Mindkét oldalon voltam. Engem például azért csalt meg Z, mert idióta voltam. Hisztérikás, idióta, önző, faszkalap és persze irányítani akartam az életét úgy, ahogyan éppen a kedvem tartotta. Biztos vagyok benne, hogy volt oka utálni engem. Sőt! Meg is érdemeltem, mert mindent megtettem, hogy boldogtalanná tegyem azt az embert, akit mondjuk én választottam magam mellé. Nyilván egyszerűbb volt keresni egy olyan nőt, aki imádja, szereti és boldoggá teszi. Semmit nem látott már bennem és ezt el is hiszem. Mit szeretett volna bennem, amikor semmi szeretetet nem adtam neki? Jól tette, hogy kibaszott a picsába. A lehető legjobb döntést hozta számomra is. Így több év távlatából visszagondolva kettőnkért hozta meg azt az akkori nagyon fájdalmas döntést, de így jártunk mindketten a legjobban. Ma már nagyon kedveljük egymást és azt mondhatom, hogy barátok vagyunk. Sokszor azt mondta, hogy miért nem voltam ilyen aggyal huszonévesen? Azért, mert meg kell érni a nőnek. Amikor visszagondolok ezekre az időszakokra, szégyellem is, hogy akkor olyan voltam. Múlt. Nem nézek vissza és így a lehető legjobb az életem. A nők összeesküvés elméleteket gyártanak. A férfiak semmit. A nők mindenkit okolnak, a férfiak szerintem csak magukat, ha felszarvazták őket. Mindenkinek joga van boldognak lenni. Senkit nem marasztalhatunk magunk mellett csak azért, mert anyagi biztonságot ad, vagy éppen neki a langyos víz is megfelelő. Szeretni kell a másikat a halála napjáig. Ha ez nem megy valakinek, akkor 100-szor is meg kell próbálni, hogy végre az az egy majd olyan legyen, amilyet magunknak képzeltünk. Hogy szeret majd feltétel nélkül, hogy azért szeret, mert tetőtől talpig neki te vagy a tökéletes.
Addig pedig kedves megcsalt nők és férfiak!
Nem a szerető a hibás, hogy te kudarcot vallottál. Te magad vagy a felelőse a helyzetnek, mert te teremtetted meg magadnak azt, amivel most sajnos nem tudsz mit kezdeni.
És egy jó tanács!
Ha ragaszkodsz valakihez azt valójában nem szereted. Engedd el, hisz neked is  szívességet tesz azzal, hogy talán egyszer pontosan olyan boldog lehess, mint ahogyan a nagyapám volt a nagymamámmal.