2016. december 20., kedd

Nyilván



Nyilván mindenkinek vannak hibái. Nyilván mindenki vétkes sok mindenben élete során, mert az élet maga nem is működne másképpen. Azaz nyilván hibákkal működünk. Vannak kapcsolataink, értékeink, és remélem, hogy egyre több embernek esze is lesz. Mikor valami nagyon jó az életben és az intim dolog, vagy bármilyen párkapcsolati érzés, akkor azt jobb ha saját magunkkal vívjuk meg, beszéljük meg. Nyilván az emberek egyik fele szeret hencegni a másik meg kussol. Sok mindent megbeszélhetünk, de vannak súlyos titkok, amiket mindkét félnek be kell tartani, mert bármikor elcsúszhat a dolog egy rosszul mondott, vagy leírt mondaton. Amikor valami nagyon jó az életünkben nem biztos, hogy azonnal meg kell osztani, de a szart sem illendő. Vannak tabuk a kapcsolatokban. Vannak dolgok amikhez fel kell nőni és érett férfiként és nőként kell dönteni azzal kapcsolatban, hogy vajon kinek és mikor mondhatunk el valamit? Mert ha rosszkor vagyunk rossz helyen és rosszkor mondunk valamit, akkor a párnák hamarosan könnyesek lesznek. Egyet megtanultam az életben, hogy bárkivel hozott össze a sors, azt tisztelem még akkor is, ha nem éppen fényes a múltunk. De istennek hála emberként tettük mindnyájan. Aki az életünk része volt, az soha semmilyen körülmények között nem szidjuk, nem kurvázzuk, nem gecizzük, nem pusztítjuk a jövőben. Ami két ember között egyszer megtörtént, annak jobb esetben a két ember szívében-lelkében kell maradnia. Nincs olyan helyzet, hogy azt harmadik fél megtudja, nincs az a helyzet sem öröm sem bánat, ami ebből az embert kibillentheti. Nagyapám azt mondta mindig, hogy a férfi tisztelje a nőt és fordítva is így kell tenni. Sokszor nem működik. Sokszor fel kellene nőni a különböző feladatokhoz, hogy bizonyos esetekben bármi is beteljesüljön. Sokszor kell előre gondolkodni, hogy mit teszünk. Valahányszor belenézek a tükörbe tudom, hogy a múltam jó helyen van, hogy soha senki nem tudja meg, hogy milyen vagyok igazából csak az, aki a pillanataimat megéli velem. Velem. Nem mással, velem. Nem nagy pofa, nem menőzik, nem vág fel semmivel ami engem érinthet, és másokat is. Nem árul el és ha valami jó azt velem beszéli meg. Amikor az ember valakivel kapcsolatba kerül, bármennyi ideig is fog tartani, tiszteletben kell tartani a szabályokat. A szabályokat, amikkel egy életre át lehet vágni egy férfi vagy egy nő életét. Tisztelik egymást és a legbensőbb dolgokat csakis ők ketten tudják. A szexualitás, az intimitás az két ember dolga és nem tartozik másokra. Az érett férfiak így kezelik a nőket, az ostobák hencegnek, kiadják szerelmüket és ezáltal alázzák meg őket. Aki nem így tesz, gyerek. Gyerek, akinek nincs még érett gondolkodása. Nincs előtte példa, hogy egy nővel, hogy kell és illik viselkedni. Egy férfi egy nőt felemel, otthont teremt, biztonságot ad neki és hitet. Bizalmat. Bizalmat, amit soha semmilyen körülmény között nem szeghet meg. Mert egy férfit hamarabb lehet padlóra tenni, mint egy nőt. A nő míg él nem felejt és mélyen benne lesznek a tüskék. A férfi hamar felejt és leszarja, hogy mit tett. De nyilván nem vagyunk egyformák és nem egy azonos értékkel rendelkezünk. Vannak kirakatok amik ragyognak. De a ragyogás mögött súlyos sérelmek és hibák vannak. Nyilván, mert a tettek mindig mást bizonyítottak. Egyre megtanított a nagyapám. Ha szeretünk valakit azt csendben tesszük, azt nem hangoztatjuk, lesben állunk és lecsapunk ha kell a szívünk minden szeretetével. De a nagyapám már nem él és nem tudja tovább mondani a bölcsességeit. De ha vannak még férfiak, azok tudják, hogy miről beszélek. A gyereke nyilván nem.

Nyilván.