2014. december 18., csütörtök

Bocsánatkérés

Pár hete nem voltam jól. És megbántottam valakit, akit nagyon szeretek. Nem vettem fel neki a telefont és nem reagáltam, pedig tudom, hogy semmi gond nem lett volna belőle. Már készültem, hogy megírom a világ előtt, hogy sajnálom. Most eljött a pillanat. Adrienn! Nagyon szeretlek és holnap szeretnélek felhívni, hogy bocsánatot kérjek, amiért megbízhatatlan voltam. Remélem olvasod és ha igen kérlek dobj már egy üzenetet rám, hogy hívhatlak-e vagy sem! Pontosan fogod érezni, hogy mi legyen a válasz. Bármi is lesz, elfogadom. Szeretlek és hiányzol!
Dínó

2014. december 15., hétfő

Társkereső

Csak kíváncsi voltam. Nem élek ezzel a lehetőséggel, mert pontosan leszarom, hogy mit hordanak össze magukról. Mondom belepillantok már ebbe és írok egy pár kis mondatot. Azt hittem, hogy leesek a székről. Tele van ismerős arcokkal. Ugye én itt csak a pasikat láttam. Olyan jó ez a Tinder, mert dobálhatod őket a picsába. Kettőt választottam ki, de pechemre ők is. :) wáháháháhá. Azért felvállaltam magamat és kitettem egy szupi kis eróóóótikus képet, miközben a Sugar Shop-os nyalókát teszem a pofám elé a magam egyszerűségével. Egy semmilyen kép, ami otthon készült. Még Pesten. Szóval amúgy jól nézek ki rajta, de nem tehettem ki azt a képemet mikor 39 fokos lázzal fetrengve döglök az ágyon nyáron, miközben ti a 38,5 fokban döglöttetek a napon. Szóval. Dobáltam balra a manuszokat. Balra azokat kell, akik nem tetszenek. Amúgy sem tetszene senki, mert van szerelmem és őt nem kell itt dobálnom, mert halálosan szeretem. Közben amúgy is vele pofázom, de gondolom ha ezt elolvassa fetrengeni fog a nevetéstől. Szóval jobbra kettőt dobtam. De még basszus rám sem írtak. Nem is tudom, hogy mi lesz a menete, de tőlem csórócskák nehogy valami világraszóló szart várjanak, mert mentem leszúrom magamat. Amúgy meg ha rámegyek olyan vicces, mert keresi nekem a pasasokat. Még így keresi, hogy nincs a körzetemben pasas. Hát felröhögök. Szóval izgatott vagyok, hogy a 2 pasas mivel fog elkápráztatni. De kb. le tudom írni pontosan, hogy mi lesz. Macskajancsik, mint szinte az összes. Vannak kivételek. Mondjuk az én szerelmem is az! Olyan vicces az oldal, mert te gyakorlatilag egy rögtön ítélő bíróság vagy. Itt nincs ítélkezési szünet. Dobod a picsába és jön a következő. Azt nem tudom, hogy akiknek feleségük van és csajuk és amúgy a facebook-on és az életben álompárok, hogy azok a pasasok mi a lófaszt keresnek ezen az oldalon, de gondolom van magyarázat rá. Biztos valami jó kis ostoba hazugság, mert erre sem alkalmasak a férfiak. Csak nem unalmas a remek kis asszonyság otthon? Csak nem hatja a kíváncsiság a kedves férfiakat, hogy kicsit összekuszálják vagy összemaszatolják a lepedőt mással is. és közben ez a sok ostoba feleség meg ül otthon és pózol itt képeken a közösségi oldalon, hogy mennyire de fasza életünk van. Szóval pukákok! Járhattok síelni, motorozni, úszni, főleg a boldogságban, nyaralni, hajókázni meg minden évben mehettek a karácsonyi szarvasos pulcsiban rémes fotózásra, akkor is egy szánalmas csajkeresők lesztek. És ebben nincs apelláta. Mert ott mosolyogtok pontosan ugyanúgy azzal az idióta fejetekkel az asszony és a gyereketek mellett, mint ezeken az oldalakon. Érdemes kedves asszonykák bereggelni nektek is egy-egy ilyen oldalra és olyan sírás lesz a vége, hogy nem lesz elég a 100-as zsebkendő semmire sem. Olyan csodákat láttok majd, hogy ott feszít a férjetek, pasasotok ezeken az oldalakon. De remélem és bízom bennetek fériak, hogy miután megláttátok, hogy erről fogok írni azonnal pánikszerűen mentetk rá az oldalakra és töröltétek magatokat. De Teckó okos! Jah nem Tomival mos, hanem Ariellel. Ez itt a reklám helye. És mentette a fotókat, hogy biztos ami biztos. Fú de szar, ha rajtakapjuk a manuszokat. Én nagyon nevetek. Mert megint elmondhatom, hogy csak egy dolog hiányzik a mai világból. A TISZTELET! Semmi más. Ezt kellene otthonról látni, hozni, tanulni. Van olyan férfi aki tud tisztelni egy nőt. Éppen a minap hallottam egy férfitől: Amikor az édes kis feleségem született az isten is mosolygott. Ettől szebben nem hallottam életem során. És tudom, hogy így is gondolja tiszta szívéből. Szóval ezzel a kis mondattal kívánok sok ezer házaspárnak egy könnyebb új esztendőt ebben a kicsi kis hazug, álszent világban.




2014. december 14., vasárnap

Kaland

Az, hogy én egy nagyon szerencsés nő vagyok nehezen hihető. Számomra. De megtapasztalom sokszor, bár felfoghatatlan, mert iszonyatosan sok keserűség volt/van az életemben. De mindig rájövök, hogy szuper csaj vagyok teli boldog pillanatokkal. Olyan helyekre  jutok el, hogy más álmodni sem mer róla. Imádom a barátaimat, imádom őket, hogy jóban-rosszban együtt vagyunk. Ha kell sírunk, ha kell nevetünk. Ezért vagyok úgy, hogy a külvilágot pontosan leszarom. Nincs nagyon haver felvétel. Nőket azért  nem veszünk be a barátságba, mert a nők kihasználják a másikat és taktikázóak. A férfi barátságokat nem nagyon ismertetem, mert ők nem látnak tovább a pöcsükön kívül. Semmi gond nincs vele. A hétvégém szuper volt. Persze idiótábbnál idiótább férfiakat láttam. Minden pasas érezze jól magát és szórakozzon, hagyja otthon a feleségét, barátnőjét csak hozzám ne szóljanak. Engem senki nyomorult, szar házassága és kapcsolata sem érdekel. Felőlem Samantha Fox-ra is verheti bárki, csak tőlem távol tartsa magát. Hallottam olyan dumát, hogy jajj de jó csaj vagy gyere már táncolni. Na most. Tudom, hogy jó vagyok. Nem kell megerősítés. Viszont nem táncolok. Soha szinte. És ha ezt elmondom, akkor ne kérdezze meg a kurva anyját meg vagy 20x. Nem. Van olyan, hogy egy gazdag manusnak is azt mondja mondjuk Teckó, hogy told el a bicajt, mert tüdőn rúglak. Én csak jól érezni akarom magamat a barátaimmal és nincs szükségem a nős férfiak butító szövegeire. Szerintem érezzék jól magukat s kussoljanak. Ennyi a feladatuk. Majd ha valaki a horogra akad azt tegyék magukévá. De engem kerüljenek. A másik, amikor a macskajancsi néz, akinek kb. annyi IQ-ja van, mint egy gardróbnak. Csak tudnám mit bámulnak. Órákon keresztül. Betegek. A következő, aki egy pohár piával nagyon menő és stíröli a nőket. Amúgy nullák. De merészek. És elhiszik, hogy ők pasasok. Vannak a gazdag ratyi manuszok, akikkel jó nők csak a pénzükért vannak. És hiszik, hogy szerelemből. Nem. Csak a pénz kell nekik. Szar érzés. Jah ezt a manuszt ismertük. Alig nőtt meg. Kb. az ajtókilincsig ér. De sok a lóvé, így van hatalma. Szánalmas. A legnagyobb duma pedig. Van is meg nincs is kapcsolatom. Pupákok. Azaz csajok. Aki ezt mondja, annak van, mint nincs. Bizony van. És esze ágában nincs váltani, csak kiszabadult és kicsit menőzik. Semmi baj nincs ezzel sem, mert én nem pasizom, mert amúgy sincs energiám egy hazugsággal teli kis szaros történet hallgatni egy nyafogó pasastól. Meg egyébként is szeretek valakit. És most az a valaki biztos mosolyog. 😂
És továbbra is a barátaim örömére teszek, jó koncertekre megyek velük szuper VIP  helyekre, mert nekem jár. A külvilágot pedig? Kizárom.















2014. december 9., kedd

Egyszerű vagy

Az, hogy a férfiak ostobák és egyszerűek azt már észrevettem. Már nem is lepődöm meg ezen a mindennapokban. De, hogy vannak férfiak, akik még el is hiszik a saját ostoba kis történeteiket, az egyszerűen szánalmas. Tudom, hogy egy beszélgetés is nagyon nehéz velem, mert kettő kicsike perc alatt levágom, hogy az illető mi a szent szart akar tőlem. De, hogy én semmit nem is kérdezek és nem kérek egy férfitól sem, az persze senkinek nem tűnik fel. A férfiak maguktól hozzák le 1 perc alatt a csillagokat és ígérnek meg olyan nagy ostobaságokat, hogy a fejem ketté is áll azonnal. Volt már olyan, aki olyan nyaralásra hívott meg, hogy még mindig ott fuldoklom az óceán partján, de van aki egyszerűen azt ígéri, hogy az élete árán is felhív. persze ezek az emberek réges-régen halottak. Még ígérni sem tudnak, nem, hogy betartani. És ezt teszik olyan arccal, hogy néha csak szimplán a fejüket verném bele a falba, hogy ébresztőőőőőőőőőőőőőőő. Idióta pasas vagy, akit elhagynak, megaláznak, mert ezt érdemled! Pontosan ezt, semmi mást nem. ÉS ami a legszörnyűbb, hogy ezek a pasasok a fasorban sem vannak. Olyan béna férfiak, akiknek esetleg valami nagyobb pozíció jutott és azzal próbálnak menőzni, de ez a fajta dolog nálam nem jön be. Mert pont leszarom, hogy a miniszter sajtósa vagy, vagy egy állatidomár. Hozzáteszem külsőre ítélünk és az első mondatokra. És ha itt elbaszod, akkor nagyon kemény munkád lesz, de persze ezt a pasasok már nem merik felvállalni és elsunnyognak. Szóval olyan faszik komolyan mondom, hogy örüljenek, hogy egyáltalán mondjuk az a betűt leütöm nekik. Mert ám viccesek, férfiatlanok, stílustalanok, gagyik, csúnyák, szarul öltözöttek, és egy nagy nullák! És olyan béna kinézetük van, hogy egy izmos favágóval szívesebben találkozgatunk, mint az ilyen puccos kis szar alakokkal. Mert sajnos szar alakok vagytok, mert kamuzgattok és olyan szar módon és kisstílűen, hogy az NŐK rájönnek 1 perc alatt. És ugye bár ti lehet azt hiszitek, hogy mi ostobák vagyunk, de sajnos el kell keserítselek titeket, hogy nem. Persze vannak ostoba nők is, de én nem ebbe a kategóriába sorolom magamat. Hiába értek el kurva nagy dolgokat az életben és puccos helyeken fordultok meg, akkor is egy szarul kinéző pasasok lesztek, akikkel egy nő nem tud mit kezdeni. Azzal, hogy ostoba módon taktikáztok azzal semmit nem értek el. Egy nőnek nem kell ígérni, ah nem tudod betartani. Semmit nem kell mondani és akkor nem várunk el semmit sem. Ilyen egyszerű a dolog. ha ezek után egy nő felrója, akkor jogos, hogy az egy idióta nő. De ha te olyan pancser vagy, hogy ígérgetsz és közben meg egy macskajancsi vagy, akkor tényleg fogd be a pofádat és süllyedj el szégyenedben, mert sosem lesz férfi az ígéretektől. És még egy jó tanács. Tesóméknak megadatott, hogy lányuk van. Tudom milyen érzés egy apának, ha csalódást lát a lány tesóján vagy a gyermekén. Tehát minden lányos apának üzenem: Egyszer lásd csak a lányodat egy pancser miatt szomorkodni, főleg, hogy te sem vagy különb. Mindig olyat tegyetek egy nővel az életben, amit szívesen látnál, hogy a lányoddal is teszik. Továbbá, ha nem vagy jó férfi, akkor meg lapítsál és örülj, ha valaki szóba áll veled, mert lehet nézegetni magadat a tükörben, de sosem leszel férfi!

2014. december 2., kedd

Trapéz, igénytelenség, bűz

Pár napja volt szerencsém egy közösségi térben szemlélődni és várakozni. Egy uszodáról van szó. Városunk büszkesége, bár olyan fosnak tartom, hogy tulajdonképpen nem is nagyon érdekel, de a gyermekeknek pontosan megfelel, hogy megtanuljanak szépen úszni. Csak szemlélődő voltam és nagyon ledöbbenve nézelődtem az előtérben. Családokkal volt tele és meg kell állapítsam, hogy ennyi kövér gyermeket még életemben nem láttam. Szörnyű volt nézni őket, hogy 4-10 évesekig a fiúknak cicijük van és minden gyermeknek szinte egytől-egyig narancsbőrrel kell küzdenie. Bár gondolom ők ezt nem tudják, hogy micsoda, de nagyon sajnálatos volt ezt látni. Aztán persze rájöttem pár perc alatt, hogy kihez ki tartozik és megállapítottam, hogy ennyi szörnyen kövér, elhízott nőt és stílustalan férfit már régen láttam. A kövér nőkön leggings volt. Ezen már magában ki vagyok akadva, mert már ezerszer felháborodásomat kinyilvánítottam, hogy egy kövér nő is tud ízléses lenni, nem kell ilyeneket hordania, mert ezt nekünk csinos, vékony nőkre találták ki. Mostanában ajánlanám ezeknek a kövér nem gátlásos nőknek, hogy aVictroiaSecret Show-t nézzék meg és remélem elgondolkodnak azon, hogy ők ettől nagyon távol állnak. Szóval nagyon sok kövér emberrel volt tele helyiség és borzalmasan éreztem magamat. Továbbá az, hogy az emberek büdösek azt ma a 21. században nem is értem. Olvastam egy felmérést, hogy a magyarok negyede hetente csak 2x fürdik. Nem, nem zuhanyzik a többi napokon, hanem egyszerűen nem fürdik. Szörnyű igénytelen népség a magyar amúgy. Na ezt itt is tapasztaltam. Úgy érzetem magamat, hogy szinte elvétve még pár emberrel, de csak mondjuk én vagyok tiszta és friss illatú. Hát nem döbbenet ez? Továbbá néztem a házaspárokat. Szörnyű. Én így nem akarok élni. Sírni tudtam volna, hogy ilyen létezik. Láttam anyukát a retkes körmével kipiszkálni egy kis tárolóból a banánt és odaadni a gyerekének. Ezen majdnem elhánytam magamat, de inkább elfordultam, mert annyira szánalmas, hogy nézni sem bírom már. A legszörnyűbb és legbotrányosabb az volt amikor vmi uszodai dolgozó valahogyan papucsban odakeveredett elém és mit látott Teckó? NA mit? Hát a pasasnak az összes körme gombás volt. Értitek? egy uszodában dolgozónak. Hát nem látja, hogy gombás a körmöm? Vagy ez már nem számít betegségnek: Vagy ezt leszarja mindenki? A fertőzés nem számít egy ilyen helyen? ezt engedik? Vagy ezt a felettese nem látja? Könyörgöm! Gyermekek járnak oda úszni bazdmeg! Nem. Senkit nem érdekel, valószínűleg csak engem, aki minden egyes pillanatban makulátlan tisztasággal van, itthon, és bárhol a világban. Ami még döbbenet volt számomra, hogy koszos ruhák, retkes cipők sokaságát láttam. És most senki ne jöjjön azzal,  hogy esett az eső. Igen, én is abban mentem, de max. vizes volt a cipőm és nem 4 hetes retekkel volt feldíszítve. Azt már nem is mertem nagyon nézni, hogy mióta divat a kibaszott trapéz nadrág, mert ezen csak pislogni tudtam. Főleg az amelyiknek a szára le van hajtva, mert ugye biztos rövid volt és hát még lehetett 2 cm-t kiengedni, de már ahogyan az Isten megadta úgy hagyták.
Szóval. Retkes nyakak, fülek, koszos körmök, koszos nadrágok, retkes cipők, gombás körmök, kövér emberek. Ezt láttam töményben.
A tisztaság nem pénz kérdése. Azt otthonról hozza az ember. Hálás vagyok, hogy ismerem a bidét és tudom, hogy mi az a tisztaság és soha egyszer nem voltam még büdös és erre akár garanciát is vállalok. Én naponta többször fürdöm és segget is szoktam mosni, mert alapvető dolog. A fogmosásról már nem is beszélek, mert az még egy nagy köpedelem.
Senkit nem akartam megsérteni és tudom, hogy vannak, akikre ez nem is vonatkozik, akik oda járnak.
De a többségre igenis vonatkozik, mert több a büdös, igénytelen ember mindenhol, mint az ápolt, tiszta.
Nagyon sajnálom, hogy ezzel kell megint foglalkoznom, Nem tudom, hogy a vízdíj számla miatt van ez, mert fogalmam sincs, hogy mennyibe kerül, de ne ezen spóroljunk már.
Ahogy régen volt tiszta udvar, rendes ház, amikor nem ilyen szuper körülmények voltak, így azt hiszem, hogy mindenki megtehetné, hogy tisztálkodjon!