Megbántott

Kb. 1 hete nagyon megbántott. Soha többé nem állok vele szóba és ahogy elköszöntem tőle az volt az utolsó pont a mi kapcsolatunkban. Soha, de soha többet nem ragálok semmire sem és pontosan azóta nem foglalkozom még a lényével sem, mert azt sem érdemli meg, hogy mondjuk ránézzek. Nagyon nagy arca van és él is vele. De. Egy gyermeteg, nyomorék lelkű, egy rakás nagy szerencsétlenség egy ember, akinek jobb ha a négy fal a barátja és ott ül, mert talán csak a csend érti meg, hogy mit is akar az élettől. Tudom, hogy figyelget és tudom, hogy most ezt is olvasni fogja, bár abban nem vagyok biztos, hogy van-e olyan okos, hogy rájöjjön ez róla szól. Ezennel végérvényesen lezártam ezt a dolgot köztünk és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megmentett egy ilyen idióta, agybeteg, lelki nyomorék embertől. Tudom, hogy ezek nagyon csúnya szavak és bocsássa is meg nekem a jó isten, de sajnos nem tudok máshogyan beszélni róla, mert én tényleg szerettem. Hála elmúlt és még közömbös sem vagyok, mert csak leszarni tudom. Isten veled te majom arc! :)

Betegségek-média

Egyre több fórumon látom, olvasom, hogy valaki mindig kitűnik egy-egy betegségével, blogol róla, bemutatja valahogyan magát és felhívja a figyelmet a betegségre. Nincs ezzel semmi gond. De! Milliók küzdenek betegségekkel és pontosan ugyanolyanokkal, mint akik kiállnak a nyilvánosság elé. De nem vagyok meggyőződve róla, hogy ennek mi az értelme vagy mit akarnak elérni bizonyos emberek ezzel a kampányukkal. Mindig hallom, hogy ha már egy embert megmentettek, hogy kiálltak a nyilvánosság elé, akkor már megérte. Nem. nem érte meg, mert mindenki meg szeretne gyógyulni és tudok jobbat mondani: senki nem szeretne beteg lenni. Én 12 évvel ezelőtt voltam nagyon beteg. nem rákos, de halálos betegség volt az is. Sosem beszéltem róla pláne nem írtam róla blogot, hogy 24 évesen milyen a halál szelével találkozni és nem osztottam meg a kálváriámat, mert éppen elég bajunk volt a nyilvánosság nélkül is. pedig nekem is lett volna lehetőségem, hogy egy világgal tudassam. ez szerintem magánügy. akik kiállnak maga mutogatóak. Szerintetek pl. én jól éreztem volna magamat, ha posztolgatok egy közösségi oldalról amikor hányok sugárba vagy éppen 10 cső lóg belőlem és kb. úgy néztem ki mint egy élő halott? Vagy szidtam volna azt az orvost, aki persze azóta már meghalt, hogy elbaszta az életemet és nem vette észre, hogy nagy a baj? Nem. Én a családom a barátok tudták. Nagyon kevesen. Azóta sem szeretek erről beszélni és sosem tenném, pedig minden egyes másodpercére emlékszem az egész rémálmomnak. De csak én küzdöttem meg vele csak rólam szólt. Nem is akartam volna, hogy a sok sajnálkozó ember írogasson nekem , kérdezgessen. És pontosan tisztában voltam és mai napig tisztában vagyok a betegségemmel és nem hordok róla össze-vissza olyan valótlanságokat, mint egy-két ember aki világgá kürtöli a betegségét. nagyon tisztelem a harcot, de szerintem csendben kell tenni és csak magunkra figyelni. Ezeket a betegségeket senki nem érti meg és hiába írják tudják mit érzünk ez nem igaz. A nagy lófaszt tudja az, aki nem feküdt ott és soha nem küzdött semmivel sem. Ezt csak te tudod, mert te éled meg. Az, hogy tévében pózolnak és kiállnak a betegségükkel bizonyos emberek nem biztos, hogy őszinte és ténylegesen a betegségről szól. Van aki azt sem tudja, hogy mi is a baja és nem is valós az amit előad a nyilvánosságra, de hát a bulvárnak és nektek a népnek a hazugság kell. És sokszor olvasom, hogy megváltozik az életünk, már minden más lesz. Ehhez képest én semmit nem változtam és nagyon nem is akarok, de vannak dolgok amik átértékelődtek bennem. De az ember nem változik. Az már a születésünk pillanatába eldől, hogy milyenek vagyunk és semmilyen trauma nem tudja megváltoztatni. Ez is akkor hazugság bizonyos emberek szájából, hogy csak kacagok. És nem egyszer pontosan ez a kitárulkozás nem engedi a gyógyulást. Nekem volt már aki mondta, hogy neki van egy betegsége és én pontosan tudtam, hogy mi az. Persze megmagyarázta, hogy milyen műtétje lesz. Csak lestem, mert kb egy 10 perces műtétet írt nekem le, hogy de neki tuti ilyen lesz. Majd olvastam, hogy volt az vagy 5 órás is és pontosan olyan amilyennek én gondoltam, mert hát nem egyet s nem kettő ilyet láttam már életemben.
Szóval. Az én véleményem, hogy ha beteg vagy azzal csendben küzdjél meg, mert sokkal hatásosabb lesz, és nem kell semmilyen rémisztő dologgal sokkolni az egyébként is beteg ország lakót, mert sokkal jobban megviseli őket mint azt az emberek gondolnák. Továbbá sokkal hatékonyabb a gyógyulás és senkinek nincs szüksége szánalmas pillantásokra. És mindenképpen orvosi szaklapokban, orvosi, egyetemi könyvekben olvassatok a betegségetekről, mert némely ember olyan sületlenségeket nyilatkozik és ír, hogy még, hogy nem mindenki egészségügyis, mert akkor csak kacagna a világ.
Mindenkinek tiszta szívemből kívánom, hogy pontosan olyan egészséges legyen mint én és végül bármilyen kórt le tudjon győzni!

álARCOSbál

Én szentül meg voltam győződve, hogy az álarc csak a karneválokon szerepel. A legszebben pedig a velencein csillog. Az álarc az olyan dolog, hogy a viselőjét megvédi mindentől. Ezzel szemben ebben a világban egy hazugságot jelent. Mögé bújnak, azt hiszik, hogy ha felveszik, akkor az megvédi őket az igazságtól. Megvédi őket attól, hogy sosem derül ki semmi ebben az életben. Pedig az álarcot csak akkor viselhetjük, ha őszinték vagyunk legalább saját magunkhoz, de csakis abban az eseteben vesszük fel, ha valamit szeretnénk elrejteni. Nem hazugságot, hanem fájdalmat, gyászt. Az álarc nem arra való, hogy bárki viselje és visszaéljen vele. Ekkora álarcosbál amit egyes emberek csinálnak még a velenceit is lekörözi. Mekkora álarcot hordanak egyes emberek, mekkora szeretetet sugároznak  a világnak. Van olyan aki az álarc ellenére is gonosz, de valamiért elhiteti a világgal, hogy ő jóságos. És a világ erre van kiéhezve és elhiszi azt, amiről a lelkük mélyén tudják, hogy hazugság, hogy nem más mint színjáték. De az embereknek bál kell. Izgulni más nyomorúságán, figyelni a másikat, hogy vajon mikor hibázik, látni a másik fájdalmát, szenvedését. És közben az álarc alól figyelgetnek csendben és egy nagy üst mellett állva kavarják azt a bizonyos szart. Egy a szerencséjük. Még! A szar nem csap ki. Az álarc mögött mindenki védett. Nem. Az álarcot pontosan úgy kell viselni, mint minden mást. Viselni kell úgy, mint egy hibát, egy tettet. Az álarc sem véd meg semmitől és követhetünk el hibákat és ezt vannak akik fel is vállalják. Nagyon kevés ember tudja viselni. Éppen ezért ilyen rossz a világ, mert hiába veszik fel az emberek a maszkot, attól még rohadnak, mert sajnos a jellemüktől nem óvja meg ez a parányi kis kiegészítő az életüket. Ezért tanulja meg mindenki viselni a bőrt a képén és így nem kell felvenni az álARCot, hogy ki tudj lépni az utcára.

Hideg

Ilyenkor már nincs megannyi gondolat az eszünkben, ilyenkor már rettegünk a téltől, félünk a karácsonytól és legfőképpen a magányos estéktől. Sokan vannak akik ha nem is mutatják, de belül nagyon félnek az őszi-téli időszaktól. Én imádom. Imádom, hogy az orrom hegye hideg már, hogy elfagynak az ujjaim, hogy olyan jó a teát inni, amit persze tavasztól őszig sosem iszom, hogy egy forró kakaóval nézni a kedvenc sorozatomat, álmodozni egy sokkal boldogabb, szebb és legfőképpen egészségesebb életről, egyszerűen imádom. Nem szorongok nem félek, mert tudom, hogy nagyon szép őszünk lesz. Most már mindenkinek boldognak kell lenni körülöttem, mert ebben a pár hónapban hallottam, hogy volt már vagy 10x ez a 1 milliószoros  szarság, hogy a hold meg a jupiter meg a mars meg a tököm tudja, hogy mi de együtt áll, és csak nekünk kedvez. Akkor mit rinyálnák, hogy de szar minden? Nincs rinyálás, mosoly van ősszel is, mert szép cipőket hordhatunk és imádjuk a hosszú farmert, imádjuk a pulcsikat és imádunk összebújva már délután 5-kor tévézgetni. Imádunk a takaró alatt melegedni. Nem félhetünk, mert szép minden évszak.  Szép, hogy nekünk boldog legyen az éjjelünk s nappalunk. Pontosan ilyenkor tudunk igazán szeretni. A nyár nem alkalmas rá, mert a mai társadalomban már csak a gyenge, semmitmondó kis szexek érvényesülnek, a lepattintások, a hülyítések a legfontosabbak azokon a sznob, nyári rozé fröccsös éjszakákon. A nyár nem őszinte évszak. Hazudozik szinte mindenki, hogy még a csillagot is lehozzák az égről, majd kiderül, hogy be van borulva. Nincs csillag, nincs tisztelet. De amikor eljön az ősz minden szív megtöltődik végre szeretettel és remélem mindenki megpróbálja gyakorolni a tiszteletet és mindenki észre fogja venni, hogy ki az aki szereti és ki az aki vágyik rá és ki az akivel igazán jó lesz az élete. Nyissuk ki a szemünket és próbáljunk már meg tényleg igazából szeretni, megbecsülni a másikat. Én így szeretem a hideget.

Minden kiderül

Nagyanyáink is szokták volt' mondani, hogy ami egyszer elhangzott bárhol, az biz' isten, hogy kiderül. Szörnyű az ha valakinek a közvetlen közelében az akire rábízol mindent, a legnagyobb titkokat is folyamatosan hazudozik neked és a hátad mögött csúnyán beszél rólad. Nem kell.  Ha valami nem smakkol emberek között párkapcsolatban vagy baráti szinten, akkor azt oda kell mondani. Semmi nem gátolhatja meg, mert semmi értelme nincs a folyamatos hazudozásnak, mert egyszer minden kiderül. Sajnos sejtésünk sincs sokszor, hogy az álszent titkok hogyan jutnak el hozzánk, de sajnos vagy nem... eljutnak. Nem is az fáj az embereknek, hogy ez a hátuk mögött történik, hanem az, hogy egyáltalán megtörténik. Nyilván az idióta felet minősíti, de mégis csak olyan világban élünk, hogy a hazugságokat hiszik el az emberek, mert sajnos az emberek nagy része is buta, tudatlan és pletykára éhes. Nyilván egy okos, tanult ember ilyet nem tesz és ezek után sem árt annak, aki a bizalmasa volt. Nem árulja el a titkait és nem fedi fel, mert nem süllyed le az ő szintjére. Nyilván ezek az emberek lassan, szépen leesnek majd a földre és mindenki rájön, hogy milyenek, de addig még nagyon sokat kell szenvedniük az életben, mert nagyon sokszor a szép, csillogó életük belül rohad. és annak is, akiről sosem gondoltuk volna. Aztán rájön, hogy őt is átverik nem is akárhogyan és majd akkor kap egy akkora döfést a hátába, amikor nem is számít rá. Tehát: úgy bánj és beszélj másokkal és úgy bízz meg az emberekben, hogy nem tudhatod mikor állnak a hátad mögött és döfnek beléd olyat, hogy csak nézel. Sok sikert a barátságokhoz, mert a legnagyobb munka egy barátságban van.

Dilemma

Megkérdezett egy lány, hogy mi a véleményem arról ha van két barátnő és az egyik volt pasija tetszik a másiknak. Már a kérdést is nehezen emésztettem, de igazából nem tudok mit mondani ebben a témában. Ezen nem múlhat barátság. Szerintem. Ahhoz a másik félnek igen ostobának kell lennie, ha ezért egy barátság megszakad. Beleszerethet egy ex a legjobb barátnőbe s fordítva is létezik ilyen. te eldobtad, köztük valami alakult, de ettől te nem vagy áldozat és nem vagy hátba támadott sem. Van ilyen, létezik. ha a másik túllépett, az nem azt jelenti, hogy a barátnő felszedte a ledobott göncöket. Bár ezt nem tudom még elképzelni sem, mert általában én vagyok a lányok között, akiknek mindig is az idióták és a fura fejűek tetszettek. Meg akiken sokat tudnak ők nevetni, de hát ezért a barátok. Még eszembe sem jutott és gondolati síkon sem képzeltem el, hogy bármelyik barátnőm volt pasijával valamit is kezdjek. Majd elgondolkodom, hogy miért. :) De már talán a nevüket sem nagyon tudom, mert biztosan jelentéktelenek már a számunkra és gondolom a hibáikat és erényeiket egyaránt ismerem. Szóval ebben a témában olyan béna, balfasz vagyok, hogy igazából nem tudtam mit mondani. De egy biztos, ha az a barátnő, aki ezen megsértődik, az kb. annyira  a barátnője bárkinek, minthogy nekem van vagy 400 barátnőm. Ha esetleg ilyen fenyeget majd engem, akkor azonnal leírom a saját tapasztalatomat, hogy bármelyik barátnőm exére szemet vetettem és akkor talán valósabb lesz az állításom. De előre szólok, ha ezért valamelyik megsértődik, akkor inkább elfojtom az érzéseimet és öngyilkos leszek. Se. Soha. :)Wahahahahahahahaha :) :)

Barátok

Életünk során vannak barátok akik jönnek-mennek, de mindig  vannak állandóak is. Ők a fontosak. Lehet, hogy hónapok, évek választanak el minket, de ha kell mindig ott vannak és bármi van mellettünk állnak. Ezzel szemben nap mint nap szembesülök azzal, hogy milyen barátságok léteznek, hogy milyen érdek emberekkel vannak teli az univerzum lakói. Miért kell ezt csinálni? Miért kell 400 megerősítés ahhoz, hogy te vagy a legszebb, milyen csinos vagy stb. Ezek vajon mind őszinték? Nekem senki ne mondja, hogy ezek igaz szavak, mert igenis szoktuk mondani mi is egymásra, hogy "húdegeciszarulnézelki"! Igen szoktuk. Például vagy 10 napja voltam nagyon beteg és igen rémisztő voltam a láz közepette és nagyon jókat nevettünk a fejemen, hogy hogy is nézek ki. igen lehet szarul az ember és igen nem mindig vagy fitt. De, hogy ezt több 100 embernek kell nyilvánosan közvetíteni feléd, azt azért nem értem. Nem értem, hogy lehet szeretni mindenkinek mindenkit. Nincs ilyen. és a barátságokban sincs olyan, hogy minden áldott nap mindig fittek és jókedvűek vagyunk vagy nem bántjuk meg egymást, de miután az a neve a kapcsolatnak, hogy barátság, hát ez meg sem kottyan nekünk. Van olyan barátnőm, akit imádok, de tudom, hogy időközönként kamuzik és szeret elvonulni. De persze tudja, hogy én tudom, de sosem szólnék neki, bár ha elütne egy villamos és meghalnék, akkor ott állna a  síromnál és azt mondaná: " ez most komoly?" Na kelj fel és menjünk valamerre". van a másik, aki nem olyan régen lett anya, hát ő haláli. Imádom. egyszerűen nagyon szeretem, mert egy lélek vagyunk, csak ő nagyon kifinomult teremtés. Igen most tudom, hogy röhögsz, de  te az vagy. De közben meg olyan jókat mókázunk és röhögünk sok sok mindene, hogy ezt soha senki nem fogja megtudni. :) Van az igen okos barátnőm, aki meg egyszerűen csúcs a kis családjával együtt és úgy örülök, hogy ráleltem, mert ha nem lenne, akkor bizony hiányozna az életemből. Van persze az "aranytestű". Róla nincs mit mondanom. Gyerekkor, emlékek, sírás, mosoly, szenvedés, szeretet. Minden. egyben. és szeretjük egymást és olyan jó együtt és néha külön is. de olyan, hogy még vagy 40 csaj lenne mellettünk, na azt azért nem. Olyan nincs, hogy ennyi hülye nő szeresse egymást. Micsoda barátságok ezek amúgy? Kinek szólnak, nekünk, akik fossuk le őket vagy a maguk megnyugtatására? Kinek kell ez a kirakat? És a legszebb az egészben, hogy vannak emberek, akikről sok sok titkot tudunk és csupa szenvedés az élete, de szégyelli bevallani, hogy tönkre ment az élete vagy netán éppen pszichés betegséggel küzd. Sosem szabad semmit sem szégyellni, mert nem azért születtünk e világra, hogy bármit titkolnunk kellene , főleg a barátoktól. Igen. ha ők valóban barátok, csak ők fognak tudni segíteni, mert ők azok, akik a hibákkal is szeretnek minket. De szép lett volna, ha ők, akik mellettem vannak, azért mert volt/van egy kis betegségem elpártoltak volna tőlem. Akkor vajon barátok ők? De ők mindig mellettem és ahogyan én is mellettük. Leugranék én de csak velük együtt. Sosem nélkülük, mert nagyon szükségem van rájuk. Nem arra, hogy elmondják de jól nézek ki és közben meg tudják, hogy rohadok belülről, hanem arra a sok nevetésre amit tőlük kapok és azokra a pozitív/negatív véleményekre, amikre igazán szükségem van.

Ősz lett

Már nem olyanok az illatok, már túl vagyunk mindenen és már nem is lesznek olyanok a napok, mint amikor várjuk a nyarat. Vége lett. Már sokkal hűvösebbek az éjszakák, igazából nem is volt olyan igazi nyár. Átvészeltük, megéltük. Szuper nyár volt. Vannak titkaink, töltöttünk szuper perceket, órákat úgy, hogy nem is mutattuk meg magunkat, blöfföltünk, szerettünk, sírtunk, döbbentünk, ünnepeltünk, mosolyogtunk, szomorúak voltunk, szerettünk. Sok sok minden történt, de egy percét sem bántuk meg. Jól éreztük magunkat. Az a robbanás nem jött amit szerettem volna, de tudom, hogy szép őszünk lesz és sokkal, de sokkal boldogabbak leszünk, mint ezen a nyáron. Megint láttunk szuper milliomos házasságokat, nem őszintéket is, meghitt kedves esküvőket, pózos nagy szar sátras lagzikat. ÉS közben mosolyogtunk, hogy olyan titkokat tudunk, amit nagyon kevesen. Láttunk boldogtalan férjeket, és még boldogabb feleségeket, másik nevét felvevő bugyuta nőket. És mindeközben mi mosolyogtunk, mert ezen a nyáron tőlünk boldogabbak nem voltak. Minden gördülékeny volt. Mi igazán boldogan ünnepeltünk születésnapokat, okoztunk meglepetéseket, barátok maradtunk, és őrizzük a titkokat. Azokat, amiket majd akkor is hét pecséttel fogunk őrizni, ha már minden kiderül. Mert ezek hét pecsétesek. Voltunk királylányok, ismerkedtünk, utaztunk, lubickoltunk, felvettünk szuper ruhákat, voltunk trógerek is, de mindig mosolyogtunk, pedig sokszor fájt belül. Vesztettünk el barátokat végleg, akik fentről kísérnek minket, voltunk jó koncerteken. Voltak unalmas napjaink. Volt aki anya lett és vele együtt sírtunk és nevettünk, de vele együtt éreztük azt, hogy a világ legnagyobb melója ez. Néztünk nagyokat, amikor fáradtak voltak és nevetve mondtuk nekik, hogy mi bármikor ledőlhetünk. Titkos születésnapokat szereztünk és sikítottunk, mert mindig volt egy hülye, aki lebuktatott minket, de igazából sosem haragudtunk rájuk. Mert ők a barátaink. Ismerkedtünk idiótákkal, én speciálisan csak azokkal, de legalább jókat röhögtem. Mai napig nem fedem fel a magánéletemet és olyan büszke vagyok rá, hogy senki semmit nem tud erről. A nevében is benne van, hogy magán. Tehát kedves olvasó valószínűleg nem is tartozik rád. De tudom, hogy szuper őszünk lesz és sokkal, de sokkal boldogabb lesz mint a nyár. Érzem. Sokkal jobb a bőrünk illata ősszel és már alig várom, hogy érezhessem. Érezhessem annak az embernek is az illatát, akire úgy vágyom. És tudom, hogy érezni fogom. Azt az illatot, ami remélem életem végéig elkísér. Mindenkinek ilyen szép őszt kívánok és a titkokat őrizzétek magatokban s a magánéletet ne teregessétek ki a közösségi oldalon, mert nagyon hamar áldozattá váltok. Most még lehet, hogy férjhez mentetek kedves lányok, de olyan hamar fogtok sírni sokan, hogy el sem hiszitek...

Sosem tudhatom

Sosem tudhatjuk, hogy mikor kivel találkozunk, de abban biztos vagyok, hogy az életemben a sorsnak nagyon nagy szerepe van. Választottak már el hazugsággal legjobb barátnőtől, basztam már át férfiakat is, de mindig mindenkinek pontosan abban a pillanatban kellett az életemben jönni, mint akkor amikor. Itt van Ő. Szuper pasas lehet. Semmit nem tudok amúgy róla, de van olyan, hogy érzem a bőrének az illatát is és erre aztán semmi, de az ég világon semmi magyarázat nincs. Nem  is értem, hogy érezhetek ilyet, amikor életemben nem is láttam. De milyen jó dolog ez ám, hogy van olyan érzékszervünk, ami megfoghatatlan és semmit nem tudunk róla, hogy miért is működik. Ő ellenáll, tudom, hogy érdekesnek tart, de én nagyon óvatos vagyok. Hiába érzem a kémiát vele kapcsolatban, lépni sem mernék, mert valamiért úgy érzem, hogy tökéletes. Értitek? Én olyat mondok, hogy tökéletes. Én, aki eddig csak töketlen, agyatlan, idióta, nem normális, hazug, büdös, marhaszar pasasokkal találkoztam az elmúlt időszakban. Volt aki talán még a saját idióta hazugságait is elhitte de, hogy ez mire jó azt nem tudom. Na Ő nem nyög nem keres, nem idegesít, nem tör rám, hagyja, hogy éljek. Hála istennek van ilyen is, mert aki nyomul nagyon, attól előjön a hányingerem azonnal. És Ő pontosan tudja, hogy én érzem azt az illatot. Érzem és Ő most ezzel visszaél. De hát éljen, mert nekem nagyon tetszik ez a kis játék. A játékok az élet során nagyon fontosak. Fontos a préda nézegetése, kóstolgatása, figyelgetése. Ettől jobb dolog nincsen. Nem rontunk ajtóstul a házba, csak figyelgetünk mint a vadász a lesen. És pontosan én is ezt teszem. Vannak percek amikor nagyon az életemben van és adjon már valami jelet, mert olyan jó lenne. De tudja, hogy hogyan kell velem bánni. Hogy először szabadon kell hagyni, mert ha fulladok, akkor menekülök. Biztosan mindenki így van ezzel. Nem szeretem a szívecskéket, nem szeretem az enyelgést, nem szeretem nagyon a romantikát. Egészségesen persze igen, de a túlzott összefonódás nem az én világom. És Ő ezt érzi és megfogott, elkapott, elrántott, kihúzta a talajt a lábam alól. De biztosra veszem, hogy ezzel pontosan tisztában van. És olyan jó érzés, hogy sosem tudhatom mikor fog lecsapni rám... Sosem tudhatom... Várom...

Múlt, avagy amnéziás emberek...

Vannak emberek az életünkben, akikre vagy nem akarunk emlékezni vagy egyáltalán nem játszottak szerepet az életünkben és fel sem ismerjük őket már hosszú-hosszú évek múltán. De azért valljuk be, hogy ha egy kicsit erőltetjük az agyunkat, akkor pontosan emlékszünk sok sok mindenre az életünkből, ha még sem így lenne, akkor amnéziásak vagyunk vagy olyan állapotba kerültünk, hogy kómában fekszünk. Na kis barátunk egyikbe sem tartozik. Pár hónappal ezelőtt a közösségi oldalon valakinek feltűntem. Én pontosan tudom, hogy ki ős megállapítottuk a barátnőimmel, hogy mekkora faszfej, de jókat nevetek rajta. A történet az, hogy remélem nem nagyon változtam fiatalkoromhoz képest, de abban biztos vagyok így a betöltött 35. életévem után most vagyok a legjobb formámban. A pajtás nagyon kedves velem és remélem, hogy semmit nem sejt abból, hogy akkorákat kacagok ha ír, hogy majd leesek az ágyról, székről stb. Kedves. Csak az a baj, hogy kurvára nem ismer meg, vagy tényleg olyan beteg, hogy vak, vagy tényleg nem tudom eldönteni, hogy ilyen hülye, idióta emberekkel lenne teli a világ. A pajtás évekkel ezelőtt bepróbálkozott nálam, de persze sem most sem korábban nem hagyott nagy benyomást nálam, sem az asztalon sem a lelkemben. És azt hiszem már akkor is nagyon nagy volt a pofám és én arra emlékszem, hogy leosztottam és ő fűt-fát mondva lelépett ugyan, de azért elmesélte sok sok mindenkinek, hogy nagyon szuper éjszakáink voltak. Igen az lehet, hogy külön-külön sok jó éjszakáink lehettek, de ha együtt is volt, akkor én tuti amnéziás vagyok vagy olyan szar volt, hogy semmilyen nyomot nem hagyott bennem. És évekkel később nem ismer meg. Olyan vicces és úgy kacagok, nevetek ezen a barmon, hogy hihetetlen... Mindig is mondom, hogy olyan beteg ez a világ és a férfiak olyan szánalmasan tudnak viselkedni, mint némely nő. Vagy emelt fővel lépj ki bármilyen kapcsolatból, legyen az barátság vagy szerelem, mert csak úgy érdemes. Nincs helye a köpködésnek. Innen szólok a kis pajtásnak, hogy remélem még almodban sem vagyok meg, mert ha igen, akkor a hányinger is elkap. És még annyit, hogy: te csak szeretted volna, hogy meglegyek neked, de hála a magasságosnak, és annak, hogy van agyam azért célba nem értél és a strigula a faladon az nem én vagyok. Mondjuk kérdéses, hogy valaha volt-e valaki, aki tényleg létező-e a falon... És el kell keserítselek, ha egyszer is gondoltál arra, hogy majd megleszek, akkor most is benézted. Sajnállak, hogy nem ismersz meg. És csak így nagy betűkkel. S A J N Á L L A K

Féltékenység

A legnagyobb kór a mai világban. Rátelepszünk a másikra, a saját akaratunkat erőltetjük a másik félre és közben szépen lassan megöljük őt. Mind a kapcsolatunkat mind a lelkét a másiknak. Ettől megfoghatatlanabb dolog a világon nincs. Ezt nem tudod megmagyarázni, de szerintem ez valami pszichiátriai betegség lehet. Olyan lehet mint egy pánikbetegség vagy depresszió vagy netán a mániákus skizofrénia. Olyan szörnyen meg tudja nehezíteni két ember életét, hogy van amikor tragédiába fullad. Nem feltétlenül halálra gondolok, de a kapcsolatnak a végére. Egy féltékennyel nem tudsz mit kezdeni, mert az agyadra megy, nem kapsz levegőt tőle, fulladsz, remegsz és elkezdesz félni is tőle. Állandó rettegésben tartja a másikat, mert sosem lehet tudni, hogy bukkan fel az életetekben. Mindennapokat keserít meg. Ha ehhez még társul hiszti is, akkor meg tisztára sokkos állapotba kerülhet a másik fél. Szörnyű mennyi ilyen ember van a környezetemben is. nagyon sajnálom őket, mert ez csak a saját bizonytalanságuk és valljuk be, hogy az az ember féltékeny a másikba, aki saját magában sem bízik és saját magát sem szereti eléggé. Nekem is volt egy ilyen pár hónapos korszakom, de elmúlt. Ez is előfordul, mert mindenkinek van olyan időszaka és van olyan ember az életében akire féltékeny, de ezt hívjuk egészséges féltékenységnek. Ezzel semmi gond nincs. Ez talán egy természetes folyamat az életben. De aki a nyakunkon ül és fojtja is a torkunkat, attól frászt kapunk. Több az ilyen a nők körében, de most már egyre több férfiról hallom, hogy féltékeny típus. Milyen szörnyű lehet ezt a saját kudarcaként megélni bárkinek is. Engem már az sem érdekel ha előttem a másik felem flörtöl. Már nem. és azért nem, mert az ajtót egy mozdulattal kinyitom és bárkit kirepítek az életemből. A bizalom egyenlő a tisztelettel, ha tisztelet nincs bizalom sincs. Ebből meg kialakul a beteges féltékenység, amit nem tudsz egy életen át hordozni és nem is vagy képes ezzel azonosulni. Tehát: ha valaki ezzel küzd, az kérjen segítséget pszichiátertől vagy pszichológustól, mert legjobban  a saját életét keseríti meg. De ezáltal mindig gyanakvó és boldogtalan lesz. És ha ilyennek találkozunk vagy felüti a fejét a dolog, akkor vagy járjunk utána és bizonyosodjunk meg a valódiságáról, hogy van-e alapja a féltékenységünknek, vagy azonnal éljünk egyedül, mert mindenkinek sokkal jobb lesz. Így talán senki nem sérül...

Illatok

Nagyon fontos téma. És most nem feltétlen a parfümökre gondolok, hanem a bőrünkre a bőrünk kipárolgására. Én nagyon érzékeny vagyok erre, kábé olyan szerepet játszik az életemben az illat, mint a kezek, a lábak, az ajak. Nagyon fontos. Én úgy vagyok vele, hogy a kémia a legfontosabb két ember között. Olyan jó amikor érzed a másik bőrének az illatát és nem taszító, imádod és emlékszel rá akkor is, ha már a sors elválasztott egymástól. Érzed az illatokat és 100 közül megismernéd bármelyik volt kapcsolatod bőrének az illatát. Azaz szerencsés az aki eme képességgel rendelkezik. Én ilyen vagyok. Szeretek szaglászni. Például a barátnőim illatát is bírom. Nem tudnék a közelükben lenni és rájöttem a sok sok év során, hogy a barátságban is nagyon fontos az illat. Fontos, mert a napjainkat osztjuk meg a barátokkal és megmondom őszintén semmi kedvem nem lenne szagolni egy büdös embert. Úgy értem, akinek nem bírom az illatát. De akit választasz annak minden egyes porcikáját bírnod kell. Az visz előre és az mozgat be minden kis idegszálat. Aki azt mondja, hogy ez nem számít az valószínűleg igénytelen. Van egy ember akinek mai napig érzem az illatát pontosan úgy, mint amikor valahonnan a nagymamám karjának az a jellegzetes illata valahonnan előkerül a mindennapokban. Érzem a férfi illatát sokszor. Semmi jelentősége nincs olyan szempontból, hogy vágynék rá, mert már réges-régen nem vágyhatom, de bizonyos időközönként érzem az illatát. és érdekes, hogy látom magam előtt a kezét is, amikor megöleltem jól beleszippantottam a nyakába, bőrébe, ruhájába és valószínű, hogy ez maradt meg bennem. Olyan jó illat volt. Mindenkinek van ilyen az életében, hogy imádja az illatot, mint amikor parfümöt is választunk. Abban is kicsit régimódi vagyok, mert a régi és karakán, erős illatokat szeretem magamon. A határozott illatokat részesítem előnyben. Annyi illattal találkozunk az életben, de leginkább azokat szagoknak hívjuk. Két ember csak akkor működhet ha az illat megfelelő. Akkor aztán teljesen mindegy, hogy ki, hogy néz ki, de a kémia az működjön. AZ én bőröm illata különleges. Tudom, hogy az és imádom. Nyilván nem szagolgatom magamat nap mint nap, de érzem, hogy szuper a bőröm illata és tudom, hogy másik is szerették/szeretik. Boldoggá tesz egy jó illat és örülök ha felidézhetem az illatok történetét. Ha nem hiszed, hogy az illatok fontosak, akkor sajnos felületes ember vagy.
Aki pedig kételkedik az illatomban, az járjon utána. :)

Végérvényesen

Sokszor figyeltem. Nem napi rendszerességgel, de olyan furcsa érzéseim voltak vele kapcsolatban. tegnap éjjel már aludtam, amikor felriadtam és eszembe jutott, hogy utoljára még kérdeznem kell valamit tőle, hogy végérvényesen megbizonyosodjak róla, hogy ebben az életben elvesztettem, lemaradtam. Aztán jöttek a válaszok. Minden írás és kimondott szó mögött valamiért látok valamit és teljesen máshogyan értem és fogom fel, mint az átlag. Jöttek bizonyos szavak: furcsa, előbb, utóbb, sokáig, igazi, keresés, nagyjából, hiszek, véletlen stb. És ahogyan olvastam azt vettem észre, hogy lehet itt az a nagy nap valami nem stimmel. Most biztosan ahogyan olvassa, mert olvasni fogja, akkor mosolyog, mert ezt is elárulta, hogy szokott mosolyogni "rajtam" . De most megtudja 1 nappal a bizonyos nap előtt, hogy én nem fogok tiszta szívemből örülni és nem is értem, hogy miért vártam a tegnapi napig. Hogy miért pont akkor kérdeztem valamit azt én pontosan tudom. Bizonyosságot szerettem volna nyerni ahogyan már írtam és most itt toporgok, hogy mit tegyek? De valószínűleg semmit nem teszek. Nagyon örülök, hogy nem hisz a véletlenekben. Én sem. És ezt ő este pontosan tudta. Hogy ez sem egy véletlen volt. Már aludtam. Miért ébredtem volna fel, ha nem fontos? Miért? Azért, mert nincsenek véletlenek. Meghagyom még neki azt a napot de örülni nem fogok. És nem bánom, hogy tegnap tettem fel a kérdést neki. Viszont egy kérdésre válaszolnék, amit csak ő fog érteni. Nem voltál elég kitartó. Ez a válaszom. Szeretném látni az arcát, hogy hogyan reagál és remélem, hogy nagyon erős és megnyugtatja magát, hogy nem igaz amit most leírtam és nagyon erős ahhoz, hogy meggyőzze magát a jó döntéséről. de holnap amikor az a nyakkendő a helyére kerül, akkor tudom, hogy ezek a mondatok lesznek az utolsó gondolatok... Eszébe fog jutni, még ha akkor boldognak is kell lennie. Mert nem olyan boldogság  ez neki én valahogyan érzem. Pontosan a másik fél miatt nem. Szeretik a férfiak a simulékony nőket, az alázatosakat. De csak egy Pradat viselővel teljesedhet be az életük. Minden jót...