Múlt, avagy amnéziás emberek...

Vannak emberek az életünkben, akikre vagy nem akarunk emlékezni vagy egyáltalán nem játszottak szerepet az életünkben és fel sem ismerjük őket már hosszú-hosszú évek múltán. De azért valljuk be, hogy ha egy kicsit erőltetjük az agyunkat, akkor pontosan emlékszünk sok sok mindenre az életünkből, ha még sem így lenne, akkor amnéziásak vagyunk vagy olyan állapotba kerültünk, hogy kómában fekszünk. Na kis barátunk egyikbe sem tartozik. Pár hónappal ezelőtt a közösségi oldalon valakinek feltűntem. Én pontosan tudom, hogy ki ős megállapítottuk a barátnőimmel, hogy mekkora faszfej, de jókat nevetek rajta. A történet az, hogy remélem nem nagyon változtam fiatalkoromhoz képest, de abban biztos vagyok így a betöltött 35. életévem után most vagyok a legjobb formámban. A pajtás nagyon kedves velem és remélem, hogy semmit nem sejt abból, hogy akkorákat kacagok ha ír, hogy majd leesek az ágyról, székről stb. Kedves. Csak az a baj, hogy kurvára nem ismer meg, vagy tényleg olyan beteg, hogy vak, vagy tényleg nem tudom eldönteni, hogy ilyen hülye, idióta emberekkel lenne teli a világ. A pajtás évekkel ezelőtt bepróbálkozott nálam, de persze sem most sem korábban nem hagyott nagy benyomást nálam, sem az asztalon sem a lelkemben. És azt hiszem már akkor is nagyon nagy volt a pofám és én arra emlékszem, hogy leosztottam és ő fűt-fát mondva lelépett ugyan, de azért elmesélte sok sok mindenkinek, hogy nagyon szuper éjszakáink voltak. Igen az lehet, hogy külön-külön sok jó éjszakáink lehettek, de ha együtt is volt, akkor én tuti amnéziás vagyok vagy olyan szar volt, hogy semmilyen nyomot nem hagyott bennem. És évekkel később nem ismer meg. Olyan vicces és úgy kacagok, nevetek ezen a barmon, hogy hihetetlen... Mindig is mondom, hogy olyan beteg ez a világ és a férfiak olyan szánalmasan tudnak viselkedni, mint némely nő. Vagy emelt fővel lépj ki bármilyen kapcsolatból, legyen az barátság vagy szerelem, mert csak úgy érdemes. Nincs helye a köpködésnek. Innen szólok a kis pajtásnak, hogy remélem még almodban sem vagyok meg, mert ha igen, akkor a hányinger is elkap. És még annyit, hogy: te csak szeretted volna, hogy meglegyek neked, de hála a magasságosnak, és annak, hogy van agyam azért célba nem értél és a strigula a faladon az nem én vagyok. Mondjuk kérdéses, hogy valaha volt-e valaki, aki tényleg létező-e a falon... És el kell keserítselek, ha egyszer is gondoltál arra, hogy majd megleszek, akkor most is benézted. Sajnállak, hogy nem ismersz meg. És csak így nagy betűkkel. S A J N Á L L A K