Ez most egy különleges lesz. Talán olyan igazi levél.
Drága Eszti!
Azt hittem, hogy "csikágó" itt van nem messze. Aztán napok óta azon tanakodom, hogy ha elsétálok a házatok előtt mire gondoljak. Annyi, de annyi emlék van bennem és nem is tudom felsorolni azt a sok sok emléket, amiket megéltünk. Jó amikor egy-egy fotón látlak és jó amikor beszélünk is. Olyan furcsa, hogy abba a házba már nem lehet belépni, hogy nem nyitod az ajtót, nem kiabálsz Mollyra, hogy nem szabad ugrálni, hogy nem kérdezed, hogy iszol kávét? Kérsz valamit? Olyan furcsa, hogy a hűtődből már tudok hideg vizet inni és Lénát nem tudom ölelgetni s Gerétitől nem tudom megkérdezni, hogy na mi volt suliba? Hát ezért jöttem rá a minap, hogy ez a "csikágó" nincs is olyan közel. Tudom, hogy minden vágyad ez volt és tudom, hogy most kezdődik el az igazi boldogságod, mert mióta ismerlek oda vágysz. Megdöbbentő, hogy szalad az idő és milyen régen utaztatok el. tudom, hogy kb. 2 hónapja, de már egy örökkévalóság. Azt hittem, hogy könnyebb lesz, de most éppen azon gondolkodtam, hogy felhívlak és átugrom, mert tudod olyan messze éltünk egymástól, hogy csak kb. 2 havonta értem át. Most meg nem is hívlak, mert kellene egy kis idő, hogy átugorjak hozzád, így marad ez a kis levél. Olyan jó, hogy anya megy hozzád, mert tudom, hogy minden porcikáddal várod. Azon is gondolkodtam, hogy nem is mondtad, hogy néha azért menjek ki a temetőbe helyetted apukádhoz? mert megteszem. Tudom, hogy mennyit jártál és mennyire fontos volt. Úgy hiányzol és bevallom most őszintén, hogy hullnak a könnyeim. Május 5.-e óta nem sírtam, de most lehet olyan jó, hogy eszembe jutottál és megkönnyebbülök. Olyan sok minden eszembe is jutott megint. Hogy amikor csepegtetek a szemebe minden reggel eszemben vagy, hogy utáold a szemgolyókat. Eszembe van, hogy amikor ott feküdtem szinte haldokolva a kórházi ágyon bejöttél Lacival és nem mertél nézni, mert nagyon sárga voltam. Eszemben van, hogy Lénát én láttam meg először, hogy olyan ügyesen szültél, hogy olyan klassz volt a terhességed, hogy a trabival mentünk bulizni réges-régen, hogy vasárnaponként másnaposan néztük a sorozatokat, hogy megtanultál egészen jól főzni, hogy én meg nem és mennyit nevettünk és sírtam neked, hogy semmi nem jó és mikor fogok meggyógyulni már, hogy teljen az idő a kórházban, hogy imádtam a kitartásodat a futás miatt, hogy anyukád nagyon jó ember és jól is főz szintén, hogy Gréta megtanult olvasni, hogy Laci mennyit dolgozott a lakáson, hogy egy pillanat alatt felnőttünk, hogy a sajtburgert odaadtam neked. Ott kezdődött minden és milyen jó, hogy akkor ott voltál és én akkor még ettem ilyen szarokat. Most meg nem tudok menni hozzád és amúgy is esik az eső. és most már jól vagyok és nem láthatod, mert olyan hirtelen elhúztál. Tudom, hogy csak 2 átszállás és ott is lennék, de még erőt kell vennem, mert tudod, hogy annyira nem szeretek repülni. Viszont olyan jó, hogy annyi helyre mentek, amit itt mi nem tehetünk meg, mert egy nagy fos ez a hely. Vágyom utánad most egy kicsit, mert szombat van és tudom, hogy ilyenkor otthon voltál mindig, mert te igazán szerettél otthon lenni. Gondoltam, hogy becsengetek hozzád, de félek, hogy nem nyitod már az ajtót és aki meg ott állna nem is ismerem és lehet mondanám neki, hogy " kiafaszvagy"? És ezt nem is akarom. Eszemben van, hogy mindig szeretettel vártál. remélem "csikágóóóban " is így lesz és lesz még nagyon sok közös emlékünk. Én már nagyon várom. Ha végig kell hánynom az utat, akkor is megyek tavasszal.
Egy dolgot kérek Tőled.
Vigyázz a lányokra, mert annyira szeretem őket és nagyon várom, hogy találkozzunk és repülhessek hozzád.
És most leiszom meggy szörppel magamat és felszárítom a könnyeimet.
Hiányzol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése