2015. május 2., szombat

Város kontra falvak ( prolik )

A proli szót ebben az esetben nem lenézően használom, mert amúgy sem érdekel, hogy ki hogyan éli az életét. De sokak ebbe a kategóriába sorolhatóak. A viselkedésükkel. Nem feltétlen az anyagi dolgokról fog szólni a következő bejegyzésem, mert ebben a mai világban sajnos több a szegény, mint a gazdag. De a szegényeket nem proliknak hívjuk. A prolik az én szememben azok, akik úgy viselkednek. Én nem vagyok az és vallom is és meg is mondom ha másokat annak gondolok. Nekem semmi bajom nincsen amúgy a szegényekkel, de ha a viselkedés  proli, akkor ott nagy a baj. Nyilván akik ismertek tudjátok, hogy nagyon művelt, okos vagyok. Persze nagyképű,  egoista, önző ( nem mindig ) és akaratos. Igen van akaratom és pont nem érdekel, hogy ki hogyan vélekedik rólam vagy a viselkedésemről. ha valaki szeret, akkor így felvállal, ha nem, akkor mehet oda ahova akar, engem ugyan nem zavar. Szóval egy helyen furcsa, igénytelen, proliként viselkedő sok sok embert ismertem meg. De ez már többször előfordult. Mert próbálok ám vegyülni, de ilyenkor jövök rá, hogy nagyon jó a megszokott, szép kis életemben lévő emberekkel foglalkoznom, mert amúgy sem akarok új barátokat szerezni, de van, hogy az élet úgy adja, hogy ezekkel vegyülnöm kell. Mondjuk ez a megismerés elég erős, mert azt hiszem, hogy életemben nem fogok velük találkozni, hacsak nem lesznek olyan betegek, hogy rám szorulnak,de akkor is a legjobb tudásom szerint fogok cselekedni. A prolik és az emberek között az a különbség, hogy mi emberek nem foglalkozunk velük. Minket nem nagyon érdekel, hogy ők, hogy viselkednek, mert azért vannak a ranglétra alsó fokán. Onnan ők nem nagyon tudnak feltörni, mert buták és tanulatlanok. De ezzel sincs semmi baj, mert mindenki annyit tesz a társadalomért és persze legfőképpen saját magáért, amennyit szeretne. Ők megszólnak minket és sznoboknak hívnak. Én ennek nagyon örülök, mert legalább érdekes vagyok és van kivel foglalkozniuk. Általában életem során sok ilyen embert ismertem meg, akik már nem a 20-as éveiket tapossák, de fingjuk nincs, hogy merre tartanak. Pár évvel ezelőtt is találkoztam olyan emberekkel, akik furán néztek rám és a környezetemre, de hát ezzel foglalkozni egyáltalán nem kell, mert nem egy szinten vagyunk. Viszont én igen üvegpohárból iszom, és nem azt mondom, hogy iszok, én igen porcelán tányérból eszem, és nem eszek, és legfőképpen nem papírszarból. Igen én tudok késsel-villával én tudok elit 5 csillagos szállodában enni és viselkedni, én tudok egy proli környezetben is, ha akarok. És márpedig az illem azt tanította, hogy igenis fel kell nőni egy bizonyos kor után az élethez és minél többet kell olvasni, tanulni, hogy ne maradjuk prolik. Én ezen az úton járok és ezért vagyok különb. Az összes hozzám közelálló ember is ilyen és nagyon büszke vagyok, hogy tudunk viselkedni és önfeledten szórakozni. Mindenhol megálljuk a helyünket, mert mi nem vagyunk prolik. A városi lányok mindig is különbek lesznek, mint a vidékiek. De én azt gondolom, hogy ebben is van egy kis csavar, mert ki lehet törni, ha valaki szeretne egy csodásabb világban élni. Mi tudjuk, hogy mi az a bidé ( itt megjegyzem, hogy a seggmosás még mai napig nem napi rendszeresség ), mi tisztelettudóak vagyunk és tudjuk, hogy hol a helyünk, mit tehetünk meg. A vidéki falvak, városok lakói pedig ehhez még nagyon távol állnak mind viselkedésben, mint értelmi felfogásban. Szerintem sosem fognak felnőni az intelligens emberekhez, de bízom benne, hogy sokkal többen törnek ki a proli életből, mint akik eddig megtették. csak egy tanácsom van azoknak az embereknek, akik proliként  bírálják a magam fajtáját, hogy tessék először tanulni, olvasni, mert az erény. Az, hogy az emberek háta mögött mit beszélünk az bárhová eljut és az illető lesz szegényebb, nem az akiről beszél. mert akiről beszélnek, az érdekes és egyedülálló a világon. A prolikról egy mondatot sem ejtünk, mert nem alacsonyodunk le hozzájuk.
Akinek nem inge...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése