2015. május 25., hétfő

Smink nélkül




Mostanában nagyon nagy divat lett, hogy a nők smink nélkül posztolgatnak magukról képeket. Mondjuk ezt azért nem értem, mert a legtöbbnek olyan feje van sminkben, hogy a 80 éves szomszéd néninek szebb a bőre, mint azoknak, akiknek van vagy 20 kiló vakolat a fejükön. Sokan kérdezik tőlem is, hogy mindjárt 36 évesen miért ilyen a bőröm és mit teszek rá, hogy talán egy ráncom sincsen. Mondjuk a legfontosabb, hogy sokat alszom és nem éjszakázom és nem éjszakáztam sokat, nem lotyóskodtam partykon, nem ittam hulla merevre magamat éveken keresztül, és nem fogyasztottam kokaint sem és egyéb kábítószereket. Nem égtem bele egy szolárium kabinba sem és a napon sem aszalódom a nyár kellős közepén órákat. Egy vizes alapú krémet használok az arcomra, aminek a neve ( ezt itt a reklám helye ) Vichy Aqualia Thermal. Aztán szempilla spirált is használok, mert Gabikához még mindig nem jutottam el, hogy befesse a szempillámat. :) Régebben használtam alapozót is, de már vagy 3 éve leszoktam róla. Néha egy kis BB krémet felteszek, de igazából megfulladok ezektől is. Lehet valamiféle genetika is van benne, hogy ilyen a bőröm, de a nagymamának is ilyen klassz bőre volt, viszont ő mindig használt KŐPÚDERT! Érzem az illatát most is. De szép emlékek. És mindig vörös rúzzsal kente ki a száját. Valószínű ezért áll nekem is olyan jól.
Szóval, én nem használok semmilyen tejes, micellás, lucernás lófaszt az arcomra, mert többször zuhanyzom egy nap és igen! én fogom és a tusfürdővel mosom meg, hogy minden szennyeződést lemosson az arcomról. Sosem cica mosdást végzek, mert annak nem is látom az értelmét és nem is tudom, hogy nők, hogy tudnak ilyen mosdás mellett létzeni. Igen. nekik még a nyakuk is retkes, sajnos. Mert csak a krémeket kenik a pofájukra, de lemosni azt csak igen-igen csekély esetben teszik. Szóval a víz. Hideg vízzel és jéggel is szoktam átmosni, jegelni, mert az olyan jó. Sokszor végzek arctornát is. Állandóan reggelente grimaszkódom, mert azt olvastam, hogy az jó a léleknek és a bőrnek is. Sok olyan ismerős nőt látok, hogy 4 réteg vakolattal élnek és van aki még a postaládáig sem megy le smink nélkül. Azt viszont nem tudom, hogy ha megismerkednek egy pasassal és netán kapcsolat lesz belőle, akkor mit mondanak, ha a maszk lekerül? Vagy egy életen át maszkban élnek. Én néha megrémülök, hogy milyen csúnya bőrű nők mászkálnak köztünk csak azért, mert a sok sminktől teljesen rusnyává váltak. A másik nagy gondom, hogy amikor meglátom a ceruza vékony szemöldököket, akkor a gyomrom is felfordul. Mindenki szemöldökkel születik és nem lehet olyan divat a földön, ami arra ösztönöz, hogy a szemöldökünktől megszabaduljunk. Ilyen nincs. Egy nőnek igenis kell a szemöldök és nem a megfestett csúnya ceruza vékony csík. Nem olyan sok idő, hogy kinőjön  ki kell tartani, mert nagyon szép egy ízléses szemöldök.
tehát semmi különöset nem teszek az arcomért, de igen nekem is éktelenkednek néha pattanások az arcomon és mindig akkor ha valami nagyon fontos dologra készülök. De egy kevés korrektorral el is tüntetem, de sosem tennék rá vakolatot. Azt hiszem a mi világban már nagyon sok módszer van arra, hogy a problémás bőrünket kezeltessük.
Higgyétek el, hogy a férfiak utálják a vakolatos fejeket bámulni. Nem baj az ha kisebb hibák vannak az arcunkon, mert emberek vagyunk. És így vagyunk tökéletesek.
Mindenki készítsen magáról tényleg szűrő és smink nélküli fotókat és meglátjátok, hogy sokkal szebbek vagytok! Puszi puszi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése