Vannak dolgok, amiket sajnos vagy nem, de nem tudunk megváltoztatni. Pedig annyira szeretnénk. Vagy mondjuk meg nem történtté tenni. Nekem is van ilyen most az életemben. Soha semmit nem bántam meg úgy igazából csak vagy 2 dolgot, ami rá is tette a terhet a vállamra egy életen át. A taktika. Úgy utálom ez csinálni és mindig lázadok, hogy soha nem szabad és mégis beleszaladok ebbe újra meg újra. Van amikor pont nem érdekel, de vannak esetek amikor olyan jó lenne újra kezdeni egy évet, egy hónapot vagy csak egy napot. Akkor átgondoltan máshogyan cselekedni. Olyan jó lenne. De sajnos ezt nem tehetjük meg. Pedig milyen könnyű lenne így döntéseket hozni, nem megbántani másokat, bocsánatot kérni emberektől, adni egy ölelés egy érintést egy mosolyt vagy éppen egy nagy pofont. De ami megtörtént az sajnos megtörtént. Most persze már semmit nem tudok tenni és most már talán bele is kell törődnöm, de olyan rossz érzés, amikor fel kell adnod valamit, amit annyira szerettél volna. Tudom, hogy a türelmet tanuénom kell, mert egy akaratos, önző, türelmetlen ember vagyok, de ezek ellenére nincs bennem kedvesség? Vagy nem vagyok jó fej? vagy mert egyet hibázik az ember, akkor azt érdemli, hogy beletapossák a földbe? Lehet. Nem tudom. Egyet biztosan tudok. Megint hibáztam egy kicsit és rossz érzés, hogy nem lehet megmagyarázni és bocsánatot kérni. Ez a szörnyű érzés. Még akkor is elfogadható a visszautasítás, de akkor legalább könnyebb lenne, mert tisztázva van a félreértés. És marad a kétely...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése