Mindig is azt hittem, hogy 1979 után már nem léteznek emberek, nem is született senki sem. Olyan furcsa, hogy valaki 1980-nal kezdődően és még 1990-nel kezdődően is születtek. Gondolom, mert más világ mint az én korosztályom. Most tapasztaltam meg pár éve, hogy élnek ilyen születési számmal is emberkék. Szuper. Van egy közelálló ember hozzám, akinek szíve választottja nagyon, piszkosul fiatal. De képzeljétek, boldogok. van egy szemük fénye már. Azon szoktunk nevetni, azaz mondjuk lehet csak én, hogy egy jóval fiatalabb pasas mit lát mondjuk bennünk, akik már a 35 felé taposnak. Azt láttam eme ifjú férfin, mert nem hívhatom gyermeknek már Őt, mivel apuka, hogy rajongásig szereti a barátnőmet. Tudjátok olyan őrülten, olyan nagy tisztelettel És ez milyen jó, nem? Itt vannak a velünk egy idősek és a jóval öregebbek, akik akkora arccal vannak a világ felé, hogy Csernobil mondjuk még egyszer megtörténhetne. Szörnyű. És mondják, hogy persze mi nők ilyenek meg olyanok vagyunk. Szottyadtak is már amúgy meg igényeik sincsenek. Nem ismerem a fiatal korosztályt, de ez ami a szemem előtt játszódik, az egy nagyon szép dolog. A tisztelet. Mert gondolom, hogy a nagybetűs NŐKÉNT néz a fiatal a Nőre. Nem taktikázik nem játssza meg magát. Egyszerűen szeret. Tisztán, őszintén. Mondjuk ezt egy megsavanyodott városokat, falvakat végig kefélt megöregedett pöcs nem tudja és soha nem tudta elmondani. Ezek a vén szarok ( tisztelet a kivételnek. mondjuk egyet tudok csak mondani ) semmit nem tudnak rólunk Nőkről. Azt nem tudom, hogy a fiatalabb generációnak mi a véleménye, de egyet tudok, hogy én és a barátnőim már kb. 20 éve pontosan így nézünk ki. És volt aki szült. Nem lett asszonyos és nagyon klasszul tartjuk magunkat így lassan 40 felé is... mert tényleg lassan közelebb lesz a 40, mint a 30. És büszkén vállaljuk magunkat. Bár hihetetlen, hogy egy huszonévessel nincs gátlása egy harmincon túli nőnek, de bizony lehet, hogy sokkal, de sokkal értékesebbek ezek a kapcsolatok, mint a megsavanyodott paraszt módon bánó vén szarokkal. Lehet, hogy itt kivirulunk, de az is lehet, hogy ezek tényleg valódi érzelmek. Miért is ne lehetnének azok? Bár vigyázni kell velük is szerintem, mert huncutok. Biztos vagyok benne, hogy egy huszonéves kis fruska semmit nem tud a férfiakról és annyit kérdez, mint egy katonatiszt. Mondjuk én csak egyet és azonnal levágom, hogy kamu vagy nem kamu a dolog. Azaz eddig levágtam. De! Tegnap nem tudtam és nem is értettem semmit sem, ahogyan még ma sem és olyan furcsa érzésekkel vagyok teli. De helyén kezelem és olyan dolog volt 5 percig az életemben, hogy sehova sem tudom tenni. Én rajtam semmit nem lehet látni, sajnos vagy nem, de ez van. Nehéz érzelmet kicsalni az arcomra, mondjuk a bánat szele az igen sokat csapdosott már az elmúlt időben. Viszont tegnap olyan jól éreztem magamat, hogy vártam valamit, amiről lövésem sem volt.
Szóval. Minden harmincas nőt arra buzdítok és a negyvenes korosztályt is, akik boldogtalanok, hogy egyszer mindenki boldog lesz. Ha 5 percig is, de elmondhatta.
Én tegnap az voltam. 1 éve pontosan, hogy alig volt mosoly az arcomon, mert gyászban voltam. Most már olyan jó a fényt látni és semmiért nem adnám azt a tegnapi 5 percet.
Na, jóóóóó volt... Nőnek éreztem magamat!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése