Én aztán már megkaptam mindent fentről és talán 100 ember helyett bűnhődtem meg sok sok mindenért. Van akinek nagyon könnyű élete van, van akinek mindenért meg kell harcolnia. Nekem ez utóbbi jutott. Én úgy érzem, hogy mindenért piszkosul harcolok. Nem tudom milyen az amikor az ölembe hullik sok sok minden és nem is akarom már tudni, mert ehhez szoktam hozzá. Sokan azt hiszik, hogy nekem olyan könnyű. Nem. Sosem volt az csak felépítettem egy jó nagy falat magam köré és van, hogy semmit nem lehet látni abból, hogy mi fáj nekem. Feküdtem én már halálos ágyon, vesztettem el embereket, barátnőket, barátokat pitiáner dolgokért, de mai napin nem adhatom fel. Semmit nem adhatunk fel, mert akit egyszer megcsap a halál szele, annak igenis van keresnivalója itt az élők között. Nem lehet csak úgy eldobni semmit sem, mert jobb harcosnak lenni. Tudom azt is, hogy azért mérnek rám ennyi csapást, mert lehet már más belehalt volna. Én meg bírom, cipelem, viszem ezeket a terheket. Van aki feladja és nem is tudom, hogy miért teszi. Olyan jó élni még ha éjjel könnyes is az a párna. Olyan jó, hogy járhatunk , érezhetünk illatokat, szerethetünk. Ezt nem lehet majd csak 80-on túl odaadni a teremtőnek, mert ezt meg kell élnünk. 10 éve semmit nem tartok magamban. Tudom, hogy ez nem mindig jó, de ha bent tartod, akkor beléd fog rohadni. És ott fog marcangolni, mert nem tudsz mit tenni. Sokan nem mernek beszélni nem mondják ki, hogy mit éreznek, hogy mit akarnak, hogy mit szeretnének. Én tudom. Határozottan tudom, hogy ölelést, szeretet szeretnék. feltétel nélkülit. Olyan őszintén, tisztát. Nagyon nagy kérés ez tudom és néha elérhetetlen, de nem adom fel. Nem adhatom. 100 sírtam tele a párnámat az elmúlt 1 évben, hogy boldogtalan vagyok, de sosem látni rajtam. Engem már sem cipő, sem ruha, sem ékszer nem érdekel, csak egy ölelés. És tudom, hogy sokan így vannak ezzel, de nem merik kimondani. Sok az álszent köztünk sok a boldogtalan ember. És nem is sejtjük, hogy kik azok. Sosem gondolnánk, hogy kinek lenne szüksége bármelyikünkre, mert sokaknak csak a külsőségek számítanak. Szánalmas ez emberek. Van aki ordít a szeretetért és nem vesszük észre. Bár nekünk is tenni kell érte, de a külvilágnak is segíteni kell benne, mert ha nincs partner ebben, akkor rohadunk belül. Már 10 éve kimondom, hogy milyen jó, hogy élek, hogy milyen jó volt érezni a szenvedést, a fájdalmat, hogy végre tudjak örülni mindennek. Ez nem ment az elmúlt időben, mert elfáradtam. Nem akarok már senkinek sem megfelelni. Senkinek sem. És végre kimondom. Jó, hogy a sok szar után már csak jobb jöhet és senkinek nem adnám oda azt a kemény 1 évet, azt, hogy a testem minden milliméterén tűszúrások nyoma volt látható és alig bírtam megmozdulni. Senkinek nem adnám oda. Enyém. Mára elfogadtam és 10 év után elengedem. Elengedem, mert már mindenen túl vagyok. Már nem kell harcolnom csak kimondanom azt, amit akarok.
Azt, hogy mindenki mondja végre ki a másiknak, hogy szereti. ha kell 100x vagy 1000 x. Mindent mondjatok ki, mert megéri. Nagyon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése