Páncélos lovagNő!

Most már tudom és teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a páncél mindentől és mindenkitől megvédi az embert. Oly sok év alatt építgettem magam köré szépen gondosan, nagy megfontoltsággal, odafigyeléssel. Ez olyan, mint mikor valaki építkezik és minden egyes műveletnél ott van, hisz az ő otthona lesz. Az emberek többsége óvatos és lassú ütemű. Én nyilván egy olasz családba jobban beillettem volna, nem ebbe a csendesbe, ahol most vagyok. nyilván én vagyok a legkisebb és a legkanászosabb, de azt hiszem, hogy nekem van a legnagyobb szívem. Amikor hosszú-hosszú évekig élsz valakivel és a kapcsolat már monotonná válik, bele sem gondolsz semmibe sem. Az emberek élnek egymás mellett csendben és állítom, hogy magányosan. Már majdnem 36 évesen olyan páncéllal rendelkezem saját magam megóvása érdekében, hogy néha már azon veszem észre magamat, hogy fázom. Nem vagyok magányos, sosem voltam. Egy ismerősöm megtanított arra, hogy figyeljünk magunkra és csendben tegyünk rendbe ott belül mindent. Ekkor tanultam meg egyedül is boldognak lenni és nem engedni semmilyen csábításnak, nem mintha annyi kísértés ért volna az utóbbi években. Klassz egyedül is és mindenkit bíztatok arra, hogy ha így hozta a sors, akkor fogadja el és szeresse ezt az állapotot is, mert ennek is vannak előnyei, de sokkal több a hátrány, de a helyzettel azonosulni kell. Azért is féltem bármibe is belemenni, mert tudom, hogy én nem tudom az érzelmeket kontrollálni. Sokan semmilyen érzelmet nem tudnak produkálni, de én sajnos vagy nem kimutatom. Nem is értem, hogy sokan miért burkolóznak be és miért félnek kimutatni? Rájöttem. Sebezhetőek. Nagyon is. A szerelem a legnagyobb verem tényleg az életben. A legnagyobb fájdalommal járó szarság, amit még senki nem fejtett meg, hogy miért alakul ki és miért pont akkor. A szerelem, vonzalom, szeretet a legnagyobb gonosz. Nem tudhatod  mikor csap le és vajon meddig marad, és vajon fájdalmas lesz-e? Vajon belehalsz-e vagy tudod kontrollálni? Ezzel nem lehet szórakozni és nem is szabad, mert megbosszulja. Nagyon vigyázni kell és figyelni, hogy egy percig se fájjon. Valahogyan kellene egy jó kis szer amit beveszünk és tiszta fejjel tudunk gondolkodni azokban a veszélyes napokban. Nem csak a szerelemre gondolok itt elsősorban, mert a vonzalom és a szeretet is nagyon nagy hatást tud gyakorolni a mindennapjainkra. És olyan darabokat rombol le a páncélról, hogy azt hittem ez soha nem történhet meg. Amit ember felépít azt bizony az érzelem tudja a legjobban lerombolni. És még hozzá semmit nem tesz, csak jön és rombol. Nem tudom, hogy érdemes-e ilyen nagy páncéllal élni és cipelni, vagy engedni kell a csábításnak? Vagy vajon egyszerűen mindenki visszafogottan éljen? Egyet tudok én ilyen vagyok és sokkal jobb ezer érzelemmel élni és létezni, mint visszafogottan fuldokolni, mert topogunk ebben az egyébként sem túl szerelmes világban. Ha nem engeded ki az érzéseket, akkor nem is élsz. Soha nem fogom az érzelmeimet bezárni egy ládikába. De amíg a páncél van és megvéd, addig vigyázok. Ha a páncél egy darabja is leesik, akkor pedig csak imádkozom, hogy a szerelem soha ne okozzon fájdalmat nekem, mert sem én sem más nem érdemli meg, hogy ez a valami fájdalmat okozzon... Mert akkor kifutunk a szerelemből...


https://www.youtube.com/watch?v=0OWj0CiM8WU


We all want the same thing.
We all run for something.
Oh for God, for fate,
For love, for hate,
For gold, and rust,
For diamonds, and dust.

/OneRepublic - Love Runs Out/