Nincs senki más, aki helyedre léphet, Itt születtél, és itt kell élned, Nincs másik hely, nincs más idő, Meghalnod is csak itt lehet.
Hogy Koncz Zsuzsát idézzem: itt születtél és itt kell élned.
Nagyon nehezen vettem magamat arra, hogy bármiféle politikát vigyek a blogomba, de most sem teszem, de érintőlegesen fogom érinteni. Olyan szörnyű, hogy a körülöttünk lévő emberek tömegesen hagyják el az országot. Megértem őket és hamarosan én is megteszem. Olyan szörnyű, hogy amikor kislány voltam úgy álmodoztam egy gyönyörű felnőtt korról és egy boldogtalan életről. Lányként nagyon klassz életem volt és felhőtlen középiskolás éveket tudhatok magam mögött. Első szerelmek, ivászat, bulik, kirándulások, csínytevések, ablakon kiugrások stb. Olyan klassz volt. Mindig azt hittem, hogy az életem egyre jobb lesz és olyan jó lesz a hazámban élni, mert itt születtünk és itt nőttünk fel. Ellenben ezzel a jóval, ma csak azt látom, hogy mindenkinek nehéz, mindenki elfáradt és mindenki szomorú. Ha az élet nem tört volna meg 11 évvel ezelőtt és nem haldoklom és nem kell rendszeres orvosi vizsgálatra járnom, akkor azt hiszem már réges-régen az óperenciás tengerentúlon vagyok és mint egy hableány fürdöm a vízben és a homokban fetrengek és hiszem, hogy egy rózsaszín világban vagyok és amikor felébredek, akkor ez a valóság. Ehelyett sokszor nem is voltam olyan boldog amilyennek láttak, soha nem tudjuk, hogy kinek mi a baja vagy a problémája. Sokszor nem értjük az embereket és sokszor nem is akarjuk érteni őket. Nem figyelünk a másikra. Van úgy, hogy nem is foglalkozunk másokkal és rendre veszítjük el őket, mert meghalnak. Öngyilkosok lesznek a fiatalok, mert boldogtalanok vagyunk. Harcolunk, de nem is tudjuk, hogy mi ellen. Mindenki küzd, dolgozik, szenved és ha vannak is örömeink, azt hamar el is veszik tőlünk. Sosem érdekelt a politika. Nem is ismerem a képviselőket sem és azt hiszem nem is fogom, inkább nem is foglalkozom velük, mert őket sem érdekli, hogy velünk fiatalokkal mi is történik. Hogy a fiatalok többsége gyógyszereket szed, mert idegileg kivannak, hogy családok mennek tönkre, hogy nincs mit enni és még sorolhatnám. Nem szeretünk itt élni és egyre többen nem is akarunk. Elvágyódunk szeretett családunktól, hogy mosoly legyen az arcunkon. pedig itt szeretnénk mosolyogni, itt szeretnénk megöregedni és itt szeretnénk szeretni. Itt szeretnénk szerelmesnek lenni, itt akarjuk nézni a naplementét és itt akarjuk a kavicsokat rúgni, és itt akarunk ölelni. Mi nem akarunk mást csak megélhetést és boldogságot. Mi fiatalok semmi másra nem vágyunk. Nem akarunk 100 milliós villákban élni nem akarunk milliárdokkal foglalkozni. ÉLNI szeretnénk. Csendben, barátokkal, családdal és mindenkivel, akiket szeretünk. nem akarunk elmenni több 1000 km-re, hogy soha vagy 10 évente jöjjünk haza. Mi itt akartuk. nem jött össze. Minket nem szeretnek a politikusok. Minket bántanak és azt hiszem, hogy meg kell érteni minden szülőnek, hogy elmegyünk és talán soha nem találkozunk. Mi igenis figyelni akarunk egymásra. Mi nem csak sírni szeretnénk és búslakodni, otthon gubbasztani. Mi ÉLNI akarunk! És fogunk is. Ezért kívánom, hogy mindenki találja meg az útját és induljon el, hogy egy boldogabb, élhetőbb életet élhessen. Nagyon nehéz, de meg kell tennünk. magunkért. A fiatalságunkért, a szívünkért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése