Éppen megint belefutottam egy nőbe, aki persze olyan bölcs, okos, intelligens, mindenben tökéletes (SE), hogy azon gondolkodtam, hogy a kardomba dőlök inkább. Nincs értelme tovább élnem, mert ha ilyen agyhalott, idióta nőkkel van tele a világ, akkor nincs keresnivalóm köztük. Van egy férfi, akivel mostanában többször összefutok, na nem azért, mert bármilyen érzelemmel fűtöttek lennénk egymás iránt, hanem, mert miután elvált ( nem is értem, hogy ki volt az az agyhalott nő, aki hozzáment és mondjuk egyáltalán beszéltek-e az évek alatt? ) elég sok helyen fel-felbukkan. Őket hívom azoknak a kiégett lófaszoknak, akiket már születésükkor lehet, hogy fejre kellett volna ejteni, mert semmit nem tesznek a társadalomhoz. Ők azok, akik élnek éldegélnek, és titkosban lopakodva járnak-kelnek közöttünk. Mindenkit lenézve, mert hát mekkora szarság már bloggernek lenni és milyen kiábrándító már, ha valamelyik közösségi oldalon szerepel a mai ember lány/fia. Azután egyszer csak ezeket a nyámnyila, idegesítő, életre sem alkalmas embereket megpillantjuk közösségi oldalakon nőkre vadászva, mindenféle városi eseményeken. Ilyenkor amúgy 2 cm-ről a pofájukba mondanám, hogy " hé' te kis paraszt eljutottál Budáig "? Mondjuk van, hogy meg is teszem. Azután hallgatom, hogy ezeknek nagyon rossz az életük, mert elváltak, tönkre ment minden. És ezt az igazi bölcs nők mondják, akik az ilyen életre nem valókat még ostorozzák, hogy hű de szar neked, hogy te szegény, a galád nő, és mennyi baja van szegényeknek. Miért? Másnak nincs baja te idétlen lófasz? Más még életében nem vált el, nem volt beteg, nem voltak anyagi problémái stb. ? Mindenkinek van jó és rossz az életében. És utálom amikor olyan osztja az észt, aki egy nagy kalap szar. És igen! Ha egyszer ezek a nulla emberek megszólnak minket, addig amíg ő nekik nagyon jól megy a magánéletük, akkor kussoljanak, akkor is és ne keressék a földi élet szépségeit, ha már a padlóra kerültek. Milyen szánalmas már amikor látod egy emberen, hogy kurva idétlen és felnőtt férfi létére vagy éppen nő létére kiteszi az utcára a maga nagy fájdalmát. Hát ki a szart érdekel ez? Az ember a négy fal között tegye rendbe az életét és ne térjen le az útról csak akkor, ha vállalja annak minden következményét. És ifjú barátunkon annyira lehet a szenvedés minden egyes kis pillanatát látni, hogy ha ránézek, menten elhányom magamat. Mondjuk ezeket férfiaknak sem nevezném, mert egy óvodás gyereknek ha elveszik a játékát, már 5 perc múlva feldolgozza. Tudjátok az embereket elhagyják. Sokszor. Fájdalmas. Belehalunk. Az embereknek az életükben jönnek-mennek a jó és rossz dolgok. És akkor mi van? Azért élünk, hogy megoldjuk. Senki nem kíváncsi a másik nyomorára, mert biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami eget verő gondja. Az, hogy egy manuszt elhagyja a felesége, az biztosan állíthatom, hogy a manusz hibája. Mondjuk ezt a manuszt én még észre sem vettem volna nemhogy az életemet összekössem egy ilyen unalmas, málészájú emberrel. De hát kinek a pap, kinek meg a pap felesége ugye a papné. És a legrosszabbat akkor tesszük velük, ha pátyolgatjuk őket. Minek? Hogy még mélyebbre süllyedjen? Sikerül. És látszólag ezek a nem életrevaló emberek, élvezik is, hogy sajnálják őket. Életemben nem utáltam annál semmit sem jobban, hogy ha valaki sajnált. Engem senki, soha ne sajnáljon. Amikor fél évet rohadtam egy kórházi szobában, akkor sem akartam egy kibaszott sajnálatos pillantást sem. Majd lesz valahogyan. Mi az, hogy valakit sajnálunk? Egyenlő azzal, hogy eltapossuk. és tudjátok akik sajnálják a másikat, azok a leggonoszabbak és a legpocsékabb emberek. Ők nem sajnálatot éreznek, hanem egyszerűen élvezik, hogy a másiknak szar. Ha szeretsz valakit és a barátodnak gondolod, akkor soha nem sajnálhatod. Abból aztán nem építkezik, ha beleszarsz a tányérjába még egy jó nagyot.
Egy szónak is száz a vége. Vannak emberek, akik imádják, ha szar az életük és sajnálják őket. És legfőképpen azt szeretik ha sajnálatot éreznek az emberek irántuk és sajnáltathatják magukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése