Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...
A kedvenc Zorán dalom.
Nem tudom, hogy ki hogyan dolgozza fel a múltját, de ami már megtörtént velünk, azzal nem tudunk mit kezdeni. Az az életünk része, és emelt fővel kellene gondolni rá. Én minden múltbéli dologra nagyon kedves emlékkel gondolok. Minden rosszat átgondoltam és minden jónak nagyon örülni tudok örülni. A rossz is az életem része volt és nincs okom rá, hogy ne emlékezzek ezekre is. Voltak persze és mai napig is vannak bizonyos történések amiket szeretnék magam mellett tudni, de hát a sors elvette tőlem és a sorssal nem érdemes szembeszállni, mert ő mindent tud és akar is irányítani. Amikor valamiért a múltban rosszat tettünk és nem tudjuk feldolgozni, az csak a mi hibánk. Semmit nem lehet magunkkal vinni a jövő felé, mert azt már a hátunk mögött hagytuk. Voltak mindenkinek nagy szerelmek, csalódások, örömteli pillanatok, fájdalmak és még sorolhatnánk. Minden a mi életünk része és ezzel együtt vagyunk egy kerek egész. Szeretek a múltbéli dolgokra gondolni. Szeretek a rossza is éppen ugyanúgy emlékezni, mint minden jóra. Imádom, hogy megjártam a mélységeket és magasságokat is életem során. Mindenki hibázik, mindenki hazudik, mindenki titkol valamit és mindenki tud boldog lenni. Nincs olyan, hogy az élet során mindig az egyenes úton menetelünk. Akkor esnénk a legnagyobbat. Ha göröngyös is az az út, de a miénk. Annyi boldogsággal teli évekkel a hátam mögött már arra a 12 évvel ezelőtti pokolra is örömmel emlékezem. Örömmel, hogy nem haltam meg, örömmel emlékezem a drága nagyszüleimre akiket még mai napig pontosan úgy szeretek, ahogyan amikor éltek és nincsen nap, hogy ne gondolnék rájuk. Egyszerűen egy háromszögben voltam velük és ők az életem legfontosabb részei. Örömmel emlékezem a kapcsolataimra, pedig nem mindig voltak fényesek azok az utak. Imádom érezni, hogy csalódtam is. Azok tettek erősebbé és sokkal, de sokkal jobbá. Azokra a barátokra is szeretettel gondolok akiket elvesztettem, de ha vissza kell jönniük, akkor bizony majd ott lesznek az életemben a jövőben is. Örömmel gondolok arra az emberre is, aki miatt álmatlan éjszakáim voltak éveken keresztül, akit aljas módon megbántottam és átvertem, de ezen a nyáron meg visszakaptam és szeretnék helyt állni az életében és a legnagyobb támasza lenni. Ő is az én legnagyobb állomásom. Olyan jó egy egy illat kapcsán emlékezni, hogy milyen klassz is volt az a múlt és milyen jó, hogy annyi mindent megél az ember. Senkire nem haragszom, csak legfeljebb nem érdekel, hogy hogyan folytatta az útját. Haragudhatnak rám emberek, mert nem olyan vagyok, mint az átlag. Néha letérek és ha kell még a sárkánnyal is harcba szállok, mert nem akarok egyszerű lenni. Nem vágyom arra, hogy a múlt fogságában éljek és mindentől rettegjek, mert nem lehet félve élni és nagyon óvatosan taposni azt a födet. Én lépkedni akarok, szökkenni, mert én Teckó így vagyok boldog.
Semmi nem fáj és nem veszett el az életemben és ajánlom, hogy mindenki a legcsodálatosabb érzésekkel gondoljon a múltra, mert az tesz minket minden egyes nap jobbá. Élünk. És mennyire szeretünk élni? Ugye? Mennyi meló van abban a múltban is még ha azt gondoljuk, hogy hibáztunk. Akkor olyan nagyon dolgoztunk rajta, tettük szebbé, jobbá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése