Megmondom őszintén, hogy már elég régen írtam és az igazság az, hogy semmi kedvem nem volt írni. Vannak időszakok amikor az embernek nem azért, mert depressziós és nem azért mert valami baja van, de nincs kedve semmihez. Az elmúlt 2 hétben nyugalmam volt és az emlékeimet összegeztem és tettem rendbe a fejemben és lezártam, elraktároztam az "emlékek" mappába. Miután teljesen egyedül voltam így volt időm teljesen végiggondolni, hogy mi az ami tesz még hozzám mi az ami rombolja az életemet. Rájöttem, hogy tényleg csak magunk irányítunk. Minden fent dől el a kemény kis koponyánk mögött. Vannak emberek, akik keresztet cipelnek és az azért van, mert ők elbírják. Én is így gondolom. Vannak emberek az életünkben, akiket nem mi választunk, hanem közéjük kerülünk, mert a rokonaink és nincs választásunk: ők kísérnek az utunkon addig amíg mi engedjük. Vagy a végtelenségig jönnek velünk, vagy előbb-utóbb fogjuk és elhagyjuk őket, mert nem lehet tovább cipelni az ő életüket a miénkkel együtt. Az úton egy darabig nyilván kísérnek minket, de amikor a teher erősödik rajtunk, akkor azon kell lenni, hogy hiába bár a családunk, de akkor is el kell őket dobni, mert nem biztos, hogy hasznunkra vannak. Éppen a napokban figyeltem meg, hogy mekkora rombolást végez egy nő az életemben. Ő persze mindenki szemében egy csodálatos, kedves nő. Számomra pedig ha nézem már réges-régen semmit nem jelent. Az állandó kritikái és az állandó nyomás amit mér rám, az sokszor elviselhetetlen. Azt hittem, hogy rá vagyok szorulva. Most jöttem rá hosszú évek óta, hogy bár nehézkesen, de nélküle sokkal jobb élet van. Ha nincs a közelemben valóban én vagyok, valóban élek. Mihelyst a közelemben van, minden megváltozik. Én azt hiszem, hogy most már minden betegségemet neki köszönhetek, mert az állandó stressz és megfelelési kényszer miatt az egészségemet tette pokollá, még ha ezt ő nem is ismeri be. Bármit teszek, bárhogyan az mindig rossz. Az ember egy idő után már immúnis ezekre, de elvonatkoztatni nem nagyon tud, mert a hétköznapi életének a részei. Bárki lehet az életünk megrontója. Nem kell feltétlenül egy barátnak lenni, lehet ez szülő, testvér, kolléga, szomszéd, bárki, aki erre hivatott. Ők az elnyomók és az agresszívak, nem pedig az olyan, mint én, aki bármit ki mer mondani. Persze tudom, hogy mi akik ilyenek vagyunk, az közellenség a mai világban, de én már ezzel nem foglalkozom. Ezek az emberek a saját nyomorúságukat akarják ránk erőltetni és azt hiszem, hogy sokszor sikerül. Sok sok év alatt tanultam meg emellett a nő mellett, hogy hogyan is kell bánni velük. Nem szabad közel engedni és nem szabad ragaszkodni hozzájuk és semmit nem szabad kérni, mert ők úgy sem állnak mellettünk. Végtelenségig tűrök, mert most a helyzet meg őt kívánja az életemben és még nem teljesen tudom kidobni az életemből. Egyáltalán nem fog fájni ha ez megtörténik. Sokszor beszélgetek a minden titkom tudójával aki olyan jó velem, és mondja mindig, hogy majd lehet megbánom. Rájöttünk pár hete, hogy egyáltalán nem igaz amit rám akart erőltetni, mert valójában ő is rájött, hogy tényleg nem fog fájni valakinek az elvesztése, mert az évek alatt lerakódott szar már nem tud fájni. Olyan ez, amikor a mosógép vízköves lesz a hosszú használat alatt és egyszer csak fogjuk és kidobjuk. Nem fogjuk sajnálni és megsiratni, mert kiszolgált és nincs rá szükségünk. Így gondolom az emberi kapcsolatokat is. Ha vannak konfliktusok és nem lehet megbeszélni mert csak az egyiknek lehet igaza, akkor ki kell dobni a fészkes fenébe, mert nincs rá szükségünk többé. Így gondolom. Tudom, hogy drasztikus, de majd hosszú távon megéri majd. Teljesen nyugalomban és boldogságban telt az elmúlt pár hetem, mert nem rettegtem, nem kellett megfelelnem és nem kell a negatív energiát hárítanom magamról. Nagyon nehéz ám egész nap azon fáradozni egy embernek, hogy a rosszat majd hogyan pattintsa le magáról. Vannak ilyen helyzetek és vannak ilyen emberek, akik sajnos ostobák és merő szarok az életük során. Akiknek soha semmi nem jó, akiknek egy álszent, hazugság az életük és a saját nyomorukat akarják ránk vetíteni. Már nekem sikerült ezt megoldanom és azt hisze, hogy egy lépésre vagyok a céltól, amit kitűztem magamnak. Majd nem lesz már kényszer a megfelelésre és nem lesz elszámoltatás. Csak odafönn. Nem nekem. Csak neki. mert hiszem, hogy a jó isten tényleg lát mindent és majd ő ítélkezik felettünk.
Én azt ajánlom mindenkinek, hogy ha van olyan közeli ember, akitől rettegünk és csak az életünket hátráltatja, akkor minél hamarabb szabaduljunk meg tőle, mert az egészségünk meg rá. Nem tudom, hogy eljut-e hozzá akiről írtam, de egy biztos. Ő nem fogja magára venni, mert teljesen belepte a nyomorúság és a magány!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése