Az élet nagyon kemény. Az egy dolog, hogy rajtam átgázol valaki. Én is sebezhető vagyok. A seb begyógyul, de a másik ember jelleme pontosan olyan marad, mint a bántás előtt. Az, hogy engem megbánt vagy kihasznál valaki az egy dolog. Én már annyi mindennel szembesültem életem során, hogy amikor a halál szele pofon vágott, már tudtam, hogy valamiért különleges vagyok. Tudtam, hogy egy csoda az életem, és ezt be kell fogadnom, minden áldott nap erősnek és boldognak kell lennem. Így is élek. Sokakban van frusztráció az élete során. Bennem már nincs. Gátlásaim sincsenek. Egyszerűen átalakultam és mindent megteszek, hogy boldog legyek. Senki gátlása és szarsága nem érdekel. Egy dolgot nem tűrök. Ha bántanak s ha kamuznak nekem. Főleg akire rábíztam dolgokat és tud bizonyos dolgokat rólam. Kudarcaim mai napig vannak és nagyon nehezen élem meg őket, de tudom, hogy vannak olyan helyzetek amikor nem is az én kudarcom egy-egy botlás. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy ezt a blogot kiknek ajánlanám, de rájöttem, hogy mindenkinek ajánlható. Soha senki nem használt még ki, sosem engedtem. Sosem bántam meg igazán semmit, mert bármit tettem az életemben azt 100 %-ban tudom, hogy a sors úgy akarta. Viszont most kudarcot vallottam. Azt gondolom, hogy én egy átalakulás részese vagyok, azaz a saját átalakulásomé. Tudom, hogy ez amit most megélek nem az én hibám és nem az én kudarcom, de valahol az enyém is. nem azért ami megtörtént, hanem, mert ezt sosem engedtem meg magamnak, amit tettem. És ostobán azt hittem engem már nem érhet kudarc és csalódás. De ért és érni is fog. És minden kudarcból majd felállok és emelt fővel vetem magamat abba, hogy azon dolgozzak, hogy minél kevesebb szar érjen. Én nem tudom, hogy mi történt velem, de elhittem olyat, amiről életemben nem hittem volna, hogy igaz lehet. És most sem gyanakszom és nem fáj, de a kudarc az valamiféle pofon egy ember életében. Tudom, hogy nagyon kemény vagyok és azt is tudom, hogy nehéz természet, de annak ellenére tudom, hogy szerethető is vagyok, de azt, hogy valaki átgázoljon rajtam és kudarcot valljak azt soha, de soha nem engedhetem meg magamnak. Sokszor bántottam meg én is embereket, aláztam meg másokat és a nyers stílusommal nagyon sokszor az igazság fáj mindenkinek. Már sokkal kevesebbszer olvasok be a másiknak, mert rájöttem, hogy felesleges. nem bántok meg már arcba senkit, mert rájöttem, hogy fájhat. De ha kudarcot vallok egy dologban, akkor miért nem merem letisztázni és miért nem nyitom ki a számat én, aki mindig merte? Mert ezek is érzelmek? Nem tudom.
Egyben biztos vagyok. Most minden erőmet össze kell szedjem, mert két dolog is nyomasztja az életemet és nem hagyhatom, hogy kudarcokba fulladjon az a dolog, ami az életben a legcsodálatosabb. Nem az én hibám ez az egész és nem én vagyok a ludas, de sajnos a kudarcot most én is megélem, amivel még nem nagyon találkoztam életem során. Vagy legalább is kevésszer éltem meg. Most itt ülök és teljesen összeomolva, roskadozva kérem a sorsot, hogy segítsen megoldani, mert nagyon csalódott vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése