Visszatérő vendégeink.

Annyit kacagok bizonyos visszatérő dolgokon. Annyit hallom a barátnőimtől, hogy férfiak milyen dumával rázzák le őket vagy éppen miket találnak ki saját maguk megnyugvására. Minden férfi aki fél egy kapcsolattól magát azzal nyugtatja, hogy ő egy bandita és amúgy sem vágyik semmire, mert jól elvan. Szuper is lenne, ha egyszer az életben ez igaz lenne. De! Ezek a férfiak vágynak a leginkább a szeretetre a szerelemre. Megnyugtatják magukat és ostoba mondatokkal próbálnak a világ felé nyitni, ami néha már a szánalmas kategória. Sosem értettem, hogy mire jó ez. Miért nem mondják ki az emberek azt amit szeretnének? Miért kell köntörfalazni? Miért kell másnak látszani, mint amilyenek. De hozzáteszem, hogy ezt olyan férfiak teszik meg a nőkkel, akikért egy fillért sem adnék, mert egy macskajancsik, és azok is maradnak. Az úriember tudja, hogy mit akar és nem bújuk a sok szaros kifogásai mögé. Ő nem. Ezt csak azok a férfiak teszik meg, akik semmilyen érzéssel és semmilyen lélekkel nem rendelkeznek, de abban biztosak, hogy bárkit megkaphatnak. Mondjuk a bárkit csak arra értem, ha van elég pénze ahhoz, hogy ezzel hódítsa a nőket. De egy épp elméjű nőnek ezek a flótások nem kellenek. Bárhogyan is nyugtatja magát a férfi, igenis szüksége van a nőre, szüksége van a szenvedélyre, még ha ettől elzárkózik, mert azt hiszi azzal megmarad a férfiassága.