Befogod a pofádat!

Szörnyű dologgal szembesültem a minap. Az, hogy kapcsolatok, házasságok, barátságok mennek tönkre az a világban ma már megszokott. Nincs ezzel semmi baj, mert nagyon sokan jönnek-mennek az életünkben. Csak egy dolgot nem értek? Ha valakivel volt kapcsolatunk az azért van, mert működött a kémia és amit két ember érez azt soha, senki nem fogja érezni. Vannak bizony olyan helyzetek, amikor a kémia már nem segít és két embernek szét kell válnia. Nem tudunk mit tenni, mert ha az egyik már nem akarja azt a bizonyos köteléket, akkor kutya kötelességünk tiszta szívvel elengedni. 2x akartam magam mellett tudni  embereket és rájöttem, hogy jobb ha szabadon engedem őket, mert mellettem meghalnának. De erre nagyon későn jöttem rá és sikerült elérnem, hogy úgy utáljanak, mint embert  a földön még senki nem utált. és teljes mértékben megértem őket és el is fogadom. Sajnos tettem érte, hogy így legyen. Ebben a helyzetben tanultam meg, hogy soha egy rossz szót sem ejthetek ki a számon róluk sem és senkiről sem, aki az életem része volt. HA egy percig volt azt sem minősíthetem rossz szavakkal, mert igen az ÉLETEM része volt. Igen az én életem része. Igen az enyém, aki akkor azt hitte, hogy bármit mondhat. De nem. Ha valaki az életünk része volt, arról soha egy rossz szót sem szólhatunk. Soha! És miért? Mert a legaljasabb dolog bárhogyan is kibeszélni azt a z embert, akivel az ágyba bújtunk, akivel szerettük egymást, akivel öleltük egymást, akinek még a fingja is illatos volt. Soha nem mondhatunk rosszat róla, mert mi választottuk. Attól mocskosabb és aljasabb dolog nincs világon, amikor csak azért mert sértettek vagyunk elkezdjük pocskondiázni a másikat, mert nekünk valamiért szar. Lehordjuk mindennek, mert azt hisszük, hogy azzal a közönségnek mártírok leszünk. Nem. azaz lehet a közönség, az egyszerű néző, akiknek elsírjuk bánatunkat, azok egy pillanatra nekik fognak hinni és még sajnálni is fogják azokat a szerencsétlen, idióta embereket, de ha van egy cseppnyi eszük, akkor elítélik az ilyen fajta viselkedést. Hogy lehordjuk az exeket mindenféle lotyó kurváknak, idióta, féreg pasasnak,  és undorító módon beszélünk róluk, csak azért, mert a saját hibájukat egyesek észre sem veszik, na ez a szánalmas. Minden egyes szakításnak két oldala van, ahogyan az éremnek is. Ha nem hallgatjuk meg a másik felet, akkor kussoljunk véleményt nyilvánítani, mert semmit nem hihetünk el. Mindenkinek van sérelme. De még mennyi. Ha ezen agyalnánk, akkor mindenki egy nyomoréklelkű, idióta, zombi lenne. Ha valakivel együtt éltél, jártál, keféltél, akkor kutya kötelességed tisztelni őt. Elfogadni ha nem működik, szépen, tisztességgel átvészelni és nem köpködni. És tudod miért nem kell ezt tenni: Mert azzal akkor szeretkeztél, ölelted, csókoltad, szeretted... Minden porcikáját imádtad. De az, hogy két ember nem azon az úton megy tovább az nem hiba. Döntés. És valamiért talán lehet egy másik lehetőség a szebb és boldogabb élet felé. A világ legmocskosabb dolga, ha valaki bírálunk trágár szavakkal, csak azért, mert az nem úgy ugrál, ahogyan a másik fütyül.
Tehát: Soha a büdös életbe ne bíráld a mögötted lévő kapcsolatodat tiszteletlen szavakkal, ne becsméreld, mert a TE ÉLETED része volt, TE VÁLASZTOTTAD.
Ha pedig nem megy, akkor is befogod a pofádat és nem égeted saját magadat. Főleg nem olyan helyzetben, amit nem is ismersz!