2016. január 3., vasárnap

Családi állapotom? Jól vagyok.



Milyen kapcsolat az ami a kirakatban zajlik? Vannak emberek akikről azt sem tudjuk, hogy kivel élnek. Olyan jó ez. Rólam is csak a legközelebbi barátaim tudják, hogy kivel osztom meg az ágyamat vagy éppen az életemet. Imádom azokat az embereket akikről csak felszínesen tudunk bármit is. A közösségi oldal egyik pestise a családi állapot. Mondjuk most hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy hol kell beállítani, mert még egyszer sem használtam ezt a funkciót, nem úgy mint sokan. Vannak emberek, akik van, hogy HETENTE változtatják. Kicsit úgy érzem, hogy itt az ideje rendbe tenni a dolgokat. Senki nem kíváncsi alapvetően a másik boldogságára. Ilyen gyarló emberek vagyunk. Nyilván vannak akik ténylegesen szeretnek minket és minden sikerünknek örülnek. De általánosan nem ez a jellemző. Én kifejezetten imádom amikor megváltoztatják a nők vagy a férfiak az állapotukat a családi állapotuk végett. Azon szoktam felordítani, hogy vajon mikor tűnik el. Mert ugye ahol egyszer valaki kitette a nagy Ő létezését, ott látni fogjuk a bukását is. Mindig örömmel tölt el, hogy kiteszik a kapcsolatos kis emblémát, mert ebből is látszik, hogy eléggé gyér az emberek élete. Vajon mikor jönnek már az emberek, hogy egyfelesleges dolog az életükben? Senkit nem érdekel. Nincs olyan, hogy tiszta szívből gratulálunk és a megannyi nyálas köszöntés. Imádom főleg akkor nézni, amikor biztosan tudom, hogy a férj mondjuk és itt a példa egy barátnőmmel tölti a lopva szerzett óráit. Míg a nő kiteszi, hogy mekkora boldogság van, addig a manusz meg titkosan, lopkodja a pásztor órákat. Milyen szép is amikor "fészbukkozik" a család és a manusz ott fekszik a kanapén, és a feleség meg hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van. Végül is ki van írva! Ez számít. Engem olyan remek érzéssel tölt el, hogy a napi számomra felesleges dolgokat megosztom a nagy közönséggel, hisz nekik ez a cirkusz maga. Imádják a pletykát az emberek, imádják, ha valaki kitesz valamit. És még egy ezrelékét sem teszem ki, hogy éppen hol járok. De imádom a reptereket is, imádom a szállodákat és megannyi élménnyel vagyok a szívemben gazdagabb, hogy senki még elképzelni sem tudja. Számomra semmiség amiket megosztok de, hogy egy manuszt is kitegyek a kirakatba, na azt neeeem. Soha. Pontosan így vagyok azzal a sok szép esküvővel, aminek persze már akkor lehetett jósolni, hogy a válás lesz a vége amikor még az igen-t sem mondták ki. A másik kis cukiság az ultrahang fotók. Istenem de agyatlanok a nők. Én nem kevés 38. héten elhalt magzatot láttam már életemben. Akkor amikor egy anyának halva kell megszülni a gyereket azt senkinek nem kívánom és nem is nagyon teszik ki gondolom a kirakatba. És ha bekövetkezik a baj, akkor lekerülnek a képek? Tiszta vicces. Ez komolyan mondom az agyatlanság netovábbja. Se a szerelmedet, se a születendő gyermekedet, se az esküvődet ne oszd meg sehol. Nincs értelme. Az a legféltettebb magánéleted legyen, mert az emberek rosszindulatúak és tulajdonképpen nem is őszinték. Neked az legyen szent és sérthetetlen. Attól szebb nincs, amikor két ember mások agyatlanságán kacag és közben a legnagyobb összhangban élnek. Ezt kevesen tudják. Az én drága legjobb barátnőm olyannyira titkolta, hogy terhes, hogy csak néztek az emberek. Imádtam, hogy nem teszi közhírré. És képzeljétek: boldogok. A legfontosabb. És akik kiteszik az állapotukat, azok sajnos nem mindig igazak. A békéd legbelül lesz meg nem a kirakatban. belül a szívedben. Senkit nem érdekel csak a szar amiben éppen vagy. A boldogság csak te magad lehetsz.
Ne tedd ki kérlek, hogy kivel élsz. Élj korlátok nélkül, csendben. Legyél láthatatlan. És akkor leszel a legboldogabb.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése