Ha eddig azt gondoltam életem során, hogy sokat szenvedtem és harcolnom is kellett bármiért, akkor most elmondom, hogy életem legnagyobb küzdelmére készülök. Fogalmam sincs mi lesz az elkövetkező hetekben és hónapokban. Fogalmam sincs, hogyan kell felkészülni, feldolgozni, átélni, megélni a következő időszakot. Egyet tudok: most egyedül vagyok még ha van egy remek társam is. Ezt egyedül fogom megélni, megsiratni legbelül. Az elmúlt 10 napban megfordult a világ velem. Annyi információt kellett befogadnom, hogy néha szégyen nem szégyen, fel kellett írnom a teendőket. Ennyi vérvétel összesen nem volt életemben, még akkor sem amikor a halálos ágyamon feküdtem. Mondjuk még egyszer végigcsinálnám azt, csak ezt adja meg nekem a jó isten. Bármikor szembe szállnék és néznék a halállal is csak ezt ne kelljen átélnem. Azt hittem, hogy mióta a másik felemet megismertem, már semmiért nem kell megküzdenem, sínen vagyok mint Petőfi. 13 napja megcsináltattam a szempillámat, mert rendszeresen csodás tekintettel akarok szembesülni a tükürben, majdnem 40 évesen. Hogy miért írom ezt most le? Mert 10 napig sírtam. Lesírtam az összes pillámat de remélem megérte, és odafenn hálás lesz valaki ezért és terel majd abba a bizonyos mederbe. Pontosan 36 évig azt gondoltam, hogy én nem főzök senkire, nem mosok senkire és nem szülök senkinek. Különösebb oka ezeknek nem volt, de senki soha nem várta el tőlem és semmilyen nyomás alatt nem voltam. Most se vagyok, de el kell mondjam, hogy kinevettem volna bárkit is, ha azzal jön nekem, hogy majd főzni fogok például. És most állak a tükörben és azon veszem magam észre, hogy istenien főzök. Nincs nyomás, nincs elvárás. Sőt. Most lehetne csak az, hogy semmit nem csinálok, mert megtehetném. De felnőttem. Felnőttem egy olyan feladathoz is, amit sosem akartam igazán. Annak sincs oka. Egyszerűen nem hozta az életem azt, hogy érezzem a késztetést arra a dologra. Amikor arcul csap az élet, akkor tudjuk meg igazán, hogy mit is jelentenek bizonyos dolgok. Hogy nincs ember aki eltaposhat minket, hogy senki bántását nem vagyunk kötelesek eltűrni, hogy egyszerűen csak élni kell a lehető legboldogabban. Eddig is így voltam. Most összeomlottam. De miután tisztáztam magamban a sok félelmet, a sok megválaszolatlan kérdésre saját magam megadtam a választ szembe kell néznem, hogy itt az idő a harchoz. Eddig azt hittem, hogy minden bizonnyal harcoltam az életem során. Aztán rájövök szép lassan, hogy annyira egyszerű, szép, csodás életem volt még akkor is ha voltam már a halál torkában, hogy most sem lehet másként: győzni fogok.
Nem beteg vagyok, hanem más lettem. Más lettem belül, mert olyanra vágyom ami van akiknek megadatik egyszerűen, de az én rögös utamon ez nem így lesz. Nekem kicsit oda kell tennem magamat és el kell csendesednem saját magammal, és meg kell értenem, hogy ezt az utat kaptam a sorstól. Nem fogok beleőrülni, nem fogok sírni ( na jó biztos fogok ), nem annyit, nem fogok aggódni, mert tudom, hogy az utam aknákkal kirakott és nekem bizony úgy kell lépkednem, hogy elkerüljem a robbanást. 2019.07.18.-án leszek 40 éves. Most ez a legutolsó gondolatom annak ellenére, hogy a születésnapom egy igazi hétig tartott mindig is. Most az lesz, hogy menetelek a születésnapom felé és minden erőmet összeszedve úgy fogom átélni ahogy azt még sosem tettem. Most valahogyan nem várom. Könnyekkel a szememben csak azt szeretném ha a születésnapom már más lenne. Minden vágyam valóra válhatna és soha többé nem sírnék csak örömömben. Felkészültem, hogy ez lehet nem következik be és minden erőmet összeszedve akkor is boldog leszek, ha most nem úgy sikerül ez az egész ahogyan elterveztem. Végig fogom írni erőt adva másoknak, hogy én mit és hogyan élek meg ezekben a hónapokban. És igenis viccesen és mókásan fogom ezt tenni, még ha néha a fogamat össze is kell szorítanom. Azt mondta mindig a nagymamám, hogy a zuhany alatt kell sírni, mert ott senki nem látja. Most azt mondom, hogy már ott sem fogok sírni. Az első konzultáción túl már sokkal könnyebb. Senki tapasztalatát nem olvasom tovább és nem érdekelnek a különböző eredmények. Amúgy fingom sincs, hogy miről beszélnek sokan és nem is akarom tudni. Az én utam más. Mindenkié más. Az én utam az enyém. Most már tudom, hogy én fogok erőt adni azoknak, akik pont úgy sírtak ettől, mint ahogyan én tettem napokig. Nincs sírás. Egy másik élet kezdődik. Remélem szebb és azt is hiszem, hogy fentről egy ember most tényleg megsegít és nekünk is megváltozik az életünk. Hogy mi a gond? Semmi. Semmi gond nincs. Mert az élet bárhogyan is de utat tör magának. Lombik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése