Egyedül

Az egyedüllét nem egyenlő azzal, hogy az emberek magányosak. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy egyedül lehet, hogy sokan boldogabbak, mint egy színlelt kapcsolatban és lehet, hogy a kapcsolatban magányosabbak is a felek. Nem tudom, hogy a férfiakat vagy a nőket viseli meg az egyedüllét jobban. Ha az ember nem talál párt magának évekig, mert a mai világban sajnos olyan küldetés ez egyaránt a nők és a férfiak részéről, mintha biciklivel szeretnénk eljutni a Marsra. Abban mondjuk még az is benne van, hogy egyszer  odaérünk. A párkapcsolatot az emberek többsége és remélem, hogy ők vannak többen, nem pusztán a magány ellen választják. Nem azért vagyunk valakivel, mert jobb egy szarban lenni nem egyedül, mint egyedül magányosan. Nincs olyan, hogy magány. Mert vannak barátok, vannak rokonok, szomszédok, kollégák és nagyon sok egyedülálló is van. Nem hiszem el, hogy mindenki magányos lenne, mert éppen nem adatok meg neki a másik fél. Nagyon jól be lehet rendezkedni az egyedüli létre. Igaz nagyon veszélyes üzem is. Miután évekig egyedül vagy és már.már elfogadtad, hogy ez így van rendjén, nagyon nehéz bárkit is a jól kitaposott ösvényre beengedni. Miután kialakul egy egyedüli rendszer, amit egy ideig nagyon élvezünk, ezt bárkiért nagyon nehéz lesz feladni. Ez pontosan olyan, mint ha egy szar házasságban vagy kapcsolatban élsz, és csak azért nem lépsz ki belőle, mert nem akarsz egyedül lenni vagy éppen a gyerekre fogod. Attól nagyon szar, csak mondjuk hazudsz magadnak. Azt sem adják fel, ahogyan az egyedüli élettől  is nagyon nagy küzdelmek árán vagyunk képesek megválni. Nem is mindenkinek sikerül. De vannak azok a nők és férfiak, akik amúgy nem a helyzet miatt vannak egyedül, hanem képtelenek egy kapcsolathoz felnőni, felelősséget vállalni egy olyanért, akit akár szeretnek is,  és inkább beburkolóznak a saját kis szaros életükbe. Ők nem egyenlőek azokkal, akiik vágynak ugyan társra, de mondjuk nem adatik meg, mert az a bizonyos vonat mindig vagy ledobja őket vagy nem is érik el. Ők teljesen más miatt vannak egyedül. Már megszokod a csendet, már megszokod, hogy mindent te csinálsz, már minden rutinszerűen megy. Egyedül. Én nem vagyok magányos. Viszont rájöttem, hogy tényleg teljesen jó egyedül lenni, mert az ég világon senki nem kér számon, nem kell megfelelnem senkinek és nem utolsó sorban, csak magammal foglalkozhatok. De ez sem jó. Mert már már az emberek megszokják és ha valaki próbálkozik beférkőzni, akkor pánikszerűen rettegünk és keressük a kifogásokat, hogy miért is jobb egyedül. Persze ha felállítjuk a jó meg a rossz oldalát a dolognak, hogy azt hiszem, hogy a jó felé billen az a bizonyos mérleg. De azt gondolom, hogy kellő türelemmel és megértéssel utat lehet nyitni azok számára, akik már olyan sok ideje vannak egyedül, hogy talán nem is emlékeznek arra, hogy milyen amikor egy társunk van. Nem azért vannak egyedül az emberek, mert az olyan jó, hanem, mert ebben a nyomorult világban nincs tisztelet és inkább burokban élnek, minthogy egy rossz, pocsék párkapcsolatban. Ők nem szerencsétlenek, nem rossz emberek, hanem egyszerűen boldogok akarnak lenni, de nem mindenáron. Ez a legfontosabb! Nem ál -házasságban vagy kifelé mutató kapcsolatban szeretnének élni, hanem szerelemmel, szenvedéllyel teli, tiszteleten alapuló párkapcsolatban. Nagyon nehéz elindulni, beengedni valakit, mert a megszokás az nagy úr. Ha vannak férfiak és nők, akik türelmesek, akkor azt hiszem az érett gyümölcsöt szakítják le, ha kivárják az időt, hogy egy ilyen ember közelébe férkőzzenek. Nagyon nehéz feladat, de sokkal nehezebb azok számára, akik egyedül vannak. Sokkal megterhelőbb a szervezetnek, hogy egy új felé kell megnyílni, mint akik váltogatják a partnereiket.
Remélem mindenki kitartó és nem riasztja el őket, hogy ez egy kisebb feladat és nem tálcán jön, és akkor talán mindenki boldog lesz. Egyszer...